Isten hozta a következmények nélküli Fideszben! 2030-ig tervez a botrányhős

  • narancs.hu
  • 2017. október 28.

Villámnarancs

Simonka Györgyöt újraválasztották, továbbra is ő a Fidesz Békés megyei elnöke.

A dél-békési Simonka György neve az utóbbi hónapokban, években szinte csak valamilyen mutyigyanú kapcsán merült fel az országos médiában. Már több olyan nyomozásról is hírt adott a sajtó, amelyben érintett lehet a fideszes országgyűlési képviselő és/vagy több rokona, jelenlegi és volt üzlettársa. Ezek közül az egyik eljárás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt indult, miután a képviselő volt cége, a Magyar Termés TÉSZ Kft. közel egymilliárd forintos kárt okozhatott. A nyomozásban már több mint egy tucat embert hallgattak ki, sajtóhírek szerint a képviselő két üzlettársa előzetes letartóztatásban volt, de a közelmúltban kiengedték őket.

Szombat kora este a 444.hu szúrta ki a beol.hu oldalán a hírt, miszerint Simonka Györgyöt ismét megválasztották a Békés megyei Fidesz élére. A politikus saját Facebook-oldalán azt írta, hogy újraválasztásával „új lendületet kap a megyéért folytatott munka”, majd közölte: „a helyi értékekre épített fejlesztésekkel 2030-ra szeretnénk elérni, hogy Békés megye minden pontján jó legyen élni”.

2030! Van önbizalma a politikusnak, persze van rá alapja, hiszen ha a zűrös ügyei után nem rúgták még ki a Fideszből, akkor már sok mindent nem ronthat el.

A kihalt zsákfalu, ahol milliomos polgármester uralkodik

Több cég székhelye, telephelye Pusztaottlakára van bejelentve a félszázalékos iparűzési adó miatt, bár a helyiek szerint ennek ellenére nemsokára sóval hinthetik be a falu helyét. Itt már az iskola, az orvosi rendelő is bezárt. Ám – mondják szintén a helyiek – itt mindenki dolgozhat, ha akar, igaz, csak közmunkásként.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.