Orbán Viktor veje nem bánta meg, hogy a turizmusba fektetett

  • narancs.hu
  • 2020. július 6.

Villámnarancs

Sőt!

Interjút adott Tiborcz István a Portfoliónak, ami szenzáció is lehetne, azonban komolyságát mindjárt a cikk első mondata megkérdőjelezi. „Azzal kapcsolatban, hogy milyen családi és korábbi üzleti kapcsolatai vannak Tiborcz Istvánnak, sok újat már nem lehet megírni, ám arról, hogy az egyik legnagyobb vagyonnal rendelkező magánszemély és látványosan felfelé törekvő ingatlanpiaci befektető és fejlesztő,

hol és mibe fektetne be a jövőben,

arról már jóval ritkábban hallhatunk és olvashatunk” – írják, majd hozzáteszik: „Ez most azonban egy ilyen interjú lesz”.

Noha Tiborcz megszólalásában még így vannak érdekes állítások: amikor például azt mondja, hogy „rövid távon minden jó üzlet elégedettséggel tölthet el, de hosszabb távon csak az, ha azt érezhetem, hogy maradandó és meghatározó értéket teremtünk”, vagy amikor kifejti, hogy „piaci szereplőként értelmezzük magunkat”, illetve nem szeretne egy „olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer”.

De mi mégis inkább Orbán vejének őszinteségét emelnénk ki.

Amikor azt kérdezik tőle, hogy „megbánta-e, hogy a turizmusba fektetett”, kapásból vágja rá: „Egyáltalán nem bántam meg, sőt”. Azért megkérdezhették volna tőle, hogy otthon, a vacsoránál előkerül-e a magyar turizmus sanyarú helyzetének javítása.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.