Kásler tanácsadója másfél millióért hízeleg a főnökének
Screenshot_2020-07-07_at_12.13.28.png

Kásler tanácsadója másfél millióért hízeleg a főnökének

  • narancs.hu
  • 2020. július 7.

Villámnarancs

De legalább tudja, hogy mi az egészséges táplálkozás. Vagy nem.

Vasárnap a HírTV kényszeresen lazáskodó talkshowjában, a Bayer Show-ban Kásler Miklós tanácsadója, Kollár Lajos érsebész professzor volt a vendég, akinek a cége 1,5 millió forintot számláz a minisztériumnak – de nem orvosi tevékenységért. Nos, nem tudjuk, hogy Kollár mi mindent tesz az apanázsért – melyet konkrétan „koronavírus járvány ügyében szakmai tanácsadás” címen húz –, de az bizonyos, hogy a tévében úgy tűnt, hogy neki kéne fizetnie Káslernek, a miniszter ugyanis akkora ász járványügyben, hogy alig fér el a dicsőségtáblán.

„Az első harc, az első csata, azon túl vagyunk, és azt gondolom, hogy nagyon jól kezeltük ezt a kérdést”

– mondotta Kollár, de azt is hozzátette, hogy szerinte ez „egyértelműen” annak köszönhető, hogy „az EMMI minisztere, illetve az Államtitkárság időben észlelte, hogy itt tényleg nagy baj lehet és nagyon korán meghozta azokat az intézkedéseket, ami részben az egészségügyet érintette”.

A tanácsadó emellett az étkezési szokásainkról is szót ejtett, mi több megnyugtatott mindenki, hogy „az egészségtelen táplálkozás nem arról szól, hogy a magyar ember szalonnát eszik. Egyen szalonnát!” – jelentette ki – Inkább, mint mindenféle vackokat, meki-akármiket”. Pedig ha tudná, hogy nálunk kié a meki, lehet, hogy rögtön ott is egészséges kajákat adnának.

Kormányközeli vállalkozó kezébe kerül a magyarországi McDonald's

Vajon lesz Happy NER menü? Üzletrész-adásvételi szerződést írt alá Scheer Sándor vállalkozóval a McDonald's Corporation - adja hírül az MTI. A megállapodás értelmében a McDonald's a magyarországi vállalatban meglévő tulajdoni érdekeltségét teljes körűen Scheer Sándorra ruházza át, aki Developmental Licensee (DL) partnerként fejleszti és üzemelteti a piacon működő McDonald's éttermeket - közölte a társaság.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.