Szájkaratét közvetít az MTI: A CÖF–CÖKA visszaszólt, amiért a Jobbik feljelentést tett az MVM 508 milliós ajándéka miatt

  • narancs.hu
  • 2017. november 6.

Villámnarancs

Majd ha itt lesz az ideje, esetleg elmondják a nagylelkű adakozás okát.

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) egy fillért sem költött a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-től kapott támogatásból a Gyurcsány Ferencet és Vona Gábort együtt ábrázoló plakátkampány finanszírozására – közölte a CÖF–CÖKA vezetősége hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.

A kormányközeli „civil” szervezet azért tette e kijelentést, mert Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője vasárnap bejelentette: pártja ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amiért az MVM az adatvédelmi hatóság elnökének felszólítása ellenére sem adott tájékoztatást arról, miért támogatta tavaly év végén 508 millió forinttal a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítványát.

A Jobbik feljelentést tett Orbán házi civiljeivel kapcsolatban

Tiltott pártfinanszírozást sejtenek a háttérben.

Szávay szerint ugyanis az MVM hallgatása tovább erősíti a párt gyanúját, hogy a CÖF 2016 decemberében a társaságtól kapott több mint félmilliárd forintból valósította meg a Jobbik lejáratását, valamint a Vona Gábor Jobbik-elnök és Gyurcsány Ferenc DK-elnök „összemosását” célzó „bohócos plakátkampányát”.

A CÖF–CÖKA reakciója szerint Szávay István „verklitekerő kintornás” vádaskodásával továbbcsorbítja pártja még megmaradt „édeskevés hitelét” ahelyett, hogy beszámolna közpénzen folytatott, „valószínűleg jogi kisiklásáról, a plakátmutyi hátteréről”.

A békemenet szervezői szerint, „amikor itt lesz az ideje” az MVM-mel kötött – vállalati és civil stratégiai szempontból is eredményes – szerződésük elszámolására, azt végrehajtják.

A lényeg viszont, hogy mégis miért adott az MVM több mint félmilliárdot a kormány álciviljeinek, nem biztos, hogy kiderül. Mert üzleti, netán nemzetbiztonsági érdek fűződik majd a titkolózáshoz. Vagy csak nem lesz kedvük elmondani az igazságot.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.