Szintet lépett a Fidesz: Soros György most már egyenesen a magyar családok zsebéből húzza ki a pénzt

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 14.

Villámnarancs

Ebből utaztatja majd a migránsokat, de szerencsére van, aki megvéd minket.

Ha Soros Györgyről és a migránsokról van szó, akkor a Fidesz szinte minden nap elő tud húzni valamit a hülyeségkalapból. Csütörtökön Kósa Lajoson volt a sor, aki frakcióvezetőből hamarosan tárca nélküli miniszter lesz. A politikus Velencén, a kihelyezett frakcióülés sajtótájékoztatóján elmondta, hogy azért indítanak nemzeti konzultációt a „Soros-terv” kapcsán, mert Soros György. És egyébként is Soros, mert miért ne.

Az állandó sorosozás közben azonban Kósa elejtett egy mondatot, amely az eddigiekhez képest is hatalmas baromság, ugyanis az Index.hu tudósítása szerint Debrecen volt polgármestere kiemelte:

a Soros-terv a magyar családokat sújtaná, mivel nekik kellene kifizetniük a migránsok ellátásához szükséges összeget, holott csak nemrég sikerült a kormány segítségével kiverekedniük a devizahitel csapdájából.

Kinek a pénzéből

Kinek a pénzéből

Fotó: MTI

Már arról is lehetne vitatkozni, hogy a devizahiteles csapdából mennyire vezette ki a Fidesz az embereket, de hogy ki is veszi ki a zsebünkből a pénzt, az egészen nyilvánvaló. Csak néhány „apró” bizonyíték: a kormány 4,2 milliárd forintot költött az „Állítsuk meg Brüsszelt!”-kampányra, a legutóbbi, „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!”-felhívással élő plakátmizériára 5,7 milliárd forintot vertek el, míg a bevándorlásról szóló, 2015-ös nemzeti konzultációnak hazudott manipulatív idegtépés egymilliárd forintunkba fájt.

 

Ez az ember lesz az Orbán-kormány új minisztere! – Összeszedtük Kósa Lajos 5 legsokkolóbb alakítását

A kormánypozíciók változnak, de a minőség állandó. Mai hír, hogy Kósa Lajost leváltják a Fidesz-frakció éléről, helyét Gulyás Gergely alelnök veszi át. Mivel a kormánypártban nincs az az idióta vagy korrupt, esetleg korrupt idióta, aki lefelé bukna, tulajdonképpen senkit sem érhetett váratlanul, hogy Kósa Lajos kapott egy tárcát.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.