Románia kis túlzással egy emberöltő alatt pótolta be mindazt, ami nálunk Erkel Ferenc óta zajlott, így Enescura maradt a feladat, hogy megismertesse Bukarest közönségét a IX. szimfóniával, Wagner operáival és Debussy hangkölteményeivel. De nem volt provinciális alkotó, Yehudi Menuhin is rajongott érte, Casals a legnagyobb csodának nevezte Mozart óta. Polihisztor volt, először csodagyerek, majd hegedűs, zongorista, karmester és zeneszerző egy személyben, mindegyiknek elsőrangú. A háromlemezes kiadványon honfitársa, Cristian Măcelaru vezényli a párizsi Orchestre National de France-t, és mindhárom befejezett szimfóniáját eljátsszák a jóval ismertebb két Román rapszódia mellett.
Az I. szimfónia későromantikusan hősies, a huszonnégy éves komponistát még Brahms szelleme vezeti, a fináléban pedig az a Richard Strauss, akit Bartók ugyanebben az időszakban példaképnek tekintett. A II. szimfónia volt Menuhin kedvence, nagy szabása még mindig Strausst idézi, de jóval egyénibb. A III. szimfónia az első világháború idején keletkezett, a beethoveni hagyomány szerint kórust is hallunk benne, de inkább hasonlít Liszt két nagy szimfóniájához vagy egy Mahlerhez. Az album nyitányaként felcsendülő rapszódiák természetesen a fiatal Enescu művei, aki azt a balkáni kaleidoszkópot örökítette meg, amelyet Bartók és a többi folklorista.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
