Zene

A sztori egyik figyelemre méltó epizódja, amikor a "vén színházi róka" és az újdondász-exkönyvelő a legeslegrosszabb szövegkönyvet keresik, hogy abból aztán létrehozzák a legeslegrosszabb musicalt, hogy abból aztán - mint erre az exkönyvelő még könyvelő korában rávilágít - jól meggazdagodjanak.

Tiziano Vecellio az egyetemes művészettörténet egyik legjelentősebb és legismertebb alakja. Művészetének értékét soha nem vitatták, festményei mindig is kivételes becsben álltak.

Mi, kelet-európaiak hajlamosak vagyunk azt gondolni, mindent tudunk, mindenre emlékszünk a "népi demokráciák" történetéből - holott lassan lábjegyzetelnünk kell a vicceket is.

1. Hirdetés Csekély díjazás ellenében (2000 magyar forint, avagy 200 szlovák korona) megtekinthető verseskötet többé-kevésbé biztonságos rácsa mögé zárt irodalmi nagyvad, pompás példány. Feje "kisbála lószőr", "izmaiban lézervágó verőlegények alszanak" (Arma virumque), "húsába sajtolva / csődör csontjai", szíve "mohó, rákos daganat..., ha tündérek már nem látogatják" (Önbüntetés).

Visszhang

"- Úristen, véletlenül nekem jött Norwood Fisher, és aztán elrötyögtünk! - Az semmi, az én koncertem végére bejött Angelo Moore és Norwood Fisher, és végig tudták nézni!" (Részlet két ős-Fishbone-rajongónak a tavalyi Sziget során lehallgatott telefonbeszélgetéséből)

Ha úgy kezdenénk, hogy "Roger Nelson a huszonkilencedik stúdiólemezével végre visszatalált a jó egy évtizede elhagyott sikereihez", könnyen felmerülhetne, hogy ki a fene az a Rogen Nelson.

Bárhogy is tiltakozunk ellene, a populáris rockzenének alapvető tulajdonsága, hogy ciklusonként ismétli és újrahasznosítja önmagát.

Nyolc kis kritika

A három folkkirálynő egyenként is igen népszerű, nem csoda, hogy a koncertterem csordultig telik ezen a bemutatón. A közösen, félévi munkával alkotott előadás azt ígéri, hogy valami igen különleges dolog készülődik az immár építészeti Oscar-díjas MűPában.

"Hatéves koromban kezdtem sípon játszani. Nagyapám fuvolázott. Vidéken élt, egyszerű falusi házban. Nem volt áram, pláne tévé, rádióadás is csak hetente egyszer, a folyóvíz se volt bevezetve. De számomra ez a farmház királyi palota volt. Imádtam ott lenni.

A "klasszikus" francia bűnügyi filmek hagyományait, figuráit, helyszíneit bagzatni a hitchcocki látásmóddal, eszköztárral nem eleve elutasítandó vállalkozás. Épp egy elsőfilmes rendezőnek való kaland.

Biztos, ami biztos, már a főcím előtt ott díszeleg öles betűkkel szedve a szerző világmárkákkal vetekedő neve: William Shakespeare's The Merchant of Venice. Kevesek kiváltsága az ilyen elsőség, Hitchcockon és Tarantinón kívül hirtelenjében nem is ugrik be senki más, aki ilyen sokra vitte volna a Paradicsommal határos filmiparban.

Múltkor egy Spanyolországról szóló útikönyv értékelését e szép vidék szerelmes-kardozós-partraszállós történelmének azon pontján hagytuk el, amikor a mórok épp befészkeltek. Nem kellett csak egy hét, s máris ott tartunk, hogy a mórok kiseprűzve, itt az ideje a zsidók barackolásának - s mindez csak annyiba tellett, hogy letegyük a bédekkert, és elmenjünk a moziba.