Újrahasznosítás - Pearl Jam: Pearl Jam; The Vines: Vision Valley (lemezek)

  • Hó Márton
  • 2006. június 22.

Zene

Bárhogy is tiltakozunk ellene, a populáris rockzenének alapvető tulajdonsága, hogy ciklusonként ismétli és újrahasznosítja önmagát.

Bárhogy is tiltakozunk ellene, a populáris rockzenének alapvető tulajdonsága, hogy ciklusonként ismétli és újrahasznosítja önmagát. Az elmúlt évtized meghatározó jelensége a hetvenes évek műfajainak a retróhulláma volt, most majd kiszúrja a fülünket a nyolcvanas évek (elsősorban a new wave és a posztpunk) újracsomagolása, úgyhogy - ha jól sejtjük - előbb-utóbb megint divatba jön a grunge. A Nirvana, a Soundgarden, a Screaming Trees, az Alice In Chains öröksége új értelmet nyer - kérdés viszont, hogyan fogják idézni a Pearl Jam zenekart.

Eddie Vedder és bandája a garázsrock kályhájától indult, s gyakorlatilag mindent kifacsart a stílusból, hogy az egyik legizgalmasabb és legváltozatosabb rockzenekarrá lépjen elő. Ez az együttes már régen nem grunge, mégis vannak kötődései a kilencvenes évek nagy műfaji robbanásához, és most nem csak a torzított gitárokra gondolunk.

Új lemeze túlnyomó részén is a Pearl Jam karcosabb, feszesebb és a korábbiaknál jóval dühösebb oldala hallható - középpontban a gitárral és Vedder karakteres ének-stílusával (Life Wasted, World Wide Suicide, Comatose). Természetesen akad néhány, a kilencvenes évek első felét idéző ballada is (Gone, Army Reserve), a legnagyobb meglepetés azonban a végére marad: az Inside Job című elszállásban - már-már klasszikusokra jellemző környezetben - orgonával vetik le magukról végleg a "grunge első számú túlélői" skatulyát. S még ha nem is egyenletesen kifogástalan az album, a Pearl Jamnek sikerült az, amin a rockzene permanensen erőlködik: magabiztosan újrahasznosította magát.

Az ausztrál Vines zenekarnak pedig a grunge kifulladt örökségét sikerült élettel megtöltenie. Eddigi két lemezükkel (Highly Evolved, 2002, Winning Days, 2004) többé-kevésbé rászolgáltak arra, hogy a szaksajtó hátba verje őket "a kétezres évek Nirvanája" bélyeggel. A kép azonban árnyaltabb ennél, ahogy az új lemez is: a zenekar egyszerre fuzionálja és haladja meg a garázsrockos durvulásokat és a Beatles-féle harmóniákat. Az Asperger-kórban szenvedő skizofrén gitáros-énekes, Craig Nicholls karaktere egyszerre gyúrja össze Thom Yorke, Kurt Cobain és Paul McCartney zeneiségét - ő bizony a "született zseni", aki zenekarával lazán reagál a poppiac túltermelésére és napi lemezáradatára. A Vision Valley ugyanis 31 percben mindössze 13 számot tartalmaz, és úgy tűnik, ennyi pontosan elég is nekik. Nem bonyolítják túl a dalokat, egyszerűen csak dögös rock'n'rollt írnak: olykor beatleses balladákat (Candy Daze, Take Me Back), olykor nirvanás zúzásokat (Gross Out, Nothins Comin'), olykor rádiós slágereket (Don't listen to the radio). Igaz, az előző albumra jellemző egységről most nem beszélhetünk, de az erejét ettől nem vesztette el.

Úgy tűnik hát, nincs veszély - amíg ilyen zenekarok hasznosítják újra a grunge zenét, addig nem kell tartanunk a 2010-es évek trendjeitől.

Sony BMG, 2006; EMI, 2006

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.