Vad, női - Szájról szájra - Herczku Ágnes, Palya Bea, Szalóki Ági (koncert)

  • V. Á.
  • 2006.06.15 00:00

Zene

A három folkkirálynő egyenként is igen népszerű, nem csoda, hogy a koncertterem csordultig telik ezen a bemutatón. A közösen, félévi munkával alkotott előadás azt ígéri, hogy valami igen különleges dolog készülődik az immár építészeti Oscar-díjas MűPában.

A három folkkirálynő egyenként is igen népszerű, nem csoda, hogy a koncertterem csordultig telik ezen a bemutatón. A közösen, félévi munkával alkotott előadás azt ígéri, hogy valami igen különleges dolog készülődik az immár építészeti Oscar-díjas MűPában.

És valóban furcsán kezdődik az este, egy életképpel, melyből kiderül, hogy a népzenei dívák élete, akár a popsztároké, hektikus. Egy keserédes szappanopera sztárjai is megirigyelhetnék, ahogyan előadják a kerettörténetet. Herczku lakásán van megbeszélve a találkozójuk, középen egy nagy kanapé, mögötte függönyök, előtte pedig gyertyák, hangszerek, mikrofonok és mobiltelefonok láthatók a színpadon. A távolból Palya Beát halljuk, mindjárt érkezik, jelzi telefonon, míg Szalóki Ági valami munkarandevút egyeztet. Ráér, mondja előbb, de szerencsére figyelmeztetik a barátnői, hogy mégsem, aztán a leendő előadás kerül szóba, s végül befut - a vendégként csatlakozó - Bognár Szilvia is a zenészekkel.

Kigyúlnak a fények, és kezdődhet a vad női éneklés. Többnyire magyar, cigány és bolgár dalok hangzanak el gyors egymásutánban, külön-külön, kettesben, hármasban és négyesben is; olyan dolgok, hogy a közönség elsírja magát, és amikor hirtelen csend lesz, akkor mint valami bombázás után, még a dobhártyák összeomlása is hallható. A három nő, aki tulajdonképpen négy, látványosan élvezi a közös hangoskodást és a zenészekkel való együttműködést. Egyikőjük sem énekli túl a másikat, s így olykor egyetlen tisztán rezgő, óriás visításban manifesztálódik a koncepció, de az egyéni jellegzetességek is jól elkülöníthetők. Herczku Ágnesre hárul az irányítás, középmodern frizurája és öltözete is a "fegyelmezett" szerepet rója rá. Palya Bea haj, ruha és hangáradás dolgában is a megszokott vadóc szabad szellemet hozza, Szalóki Ági pedig a "beshodromos" lendületével és játékos kedvével tesz az előadáshoz felejthetetlen momentumokat.

Juhász Gábor gitárjának és Dés András ütőhangszereinek köszönhetően a dalok át-átúsznak a dzsessz vizeire, de szerencsénkre nem fulladnak bele. Mester László brácsája, Kovács Zoltán nagybőgője és Nikola Parov kimondhatatlan nevű nyckelharpája is jelentős részt vállal abból, hogy az esténk elemelkedjék a kevésbé fekete-fehér szférák felé. De az efféle kitérők után a népdalkommandó mindig visszatér a tiszta forráshoz, mintha jönnének a vidám tenyeres-talpas tündérek, hogy a lila ködbe burkolózni vágyók fejére koppintsanak kicsit.

S bár eleve kevés olyan "emancipált" műfajt ismerek, mint amilyen a népdaléneklés, itt most hangsúlyosan "női" a tematika: a nép leányainak sorsáról szólnak a dalok: szerelemről, anyósról, férjhez menésről - hol vidáman, hol a balladák keserűségével, szívszorítóan.

Az érctorok veszélyes fegyver, és a vastaps szerint a közönség jól meg is adta magát. A nagyszabású koncert és a keretjáték véget ér, Herczku hazaküldi a lányokat, hogy végre végigfekhessen fáradtan a kanapén.

Művészetek Palotája, 2006. június 7.

Neked ajánljuk