1. Hirdetés
Csekély díjazás ellenében (2000 magyar forint, avagy 200 szlovák korona) megtekinthető verseskötet többé-kevésbé biztonságos rácsa mögé zárt irodalmi nagyvad, pompás példány. Feje "kisbála lószőr", "izmaiban lézervágó verőlegények alszanak" (Arma virumque), "húsába sajtolva / csődör csontjai", szíve "mohó, rákos daganat..., ha tündérek már nem látogatják" (Önbüntetés). Lopakodásának súlya van, feszült figyelem jellemzi, rezzenetlen komolyság. "Mellékutakon érkezik, nem úgy, mint a nyíl vagy a lelkiismeret" (Csendélet). Az új körülmények kihívásaira élőhelyén belül és kívül kitűnően reagál, tanulékony, újabban például "dinamittal halászik" (Csendélet). Léptei alatt finoman reng a talaj, nehézkedése észrevétlen, látása éles, tekintete átható, nem hunyorog. Nyersbőr illata van, mint a medicinlabdáknak (Szenvedély), busa öklelése, mint mikor mondott labdával az embert tornaruhás korában oldalba taszajtják. Jöjjenek, tessék, tessék, semmi tülekedés, csak szép sorban!
2. Érintés
A létezés itt létérzékelés, elsősorban létérintés, léttapintás, sóvár létízlelés. A következő idézet jól érzékelteti a metaforalabirintus szélesedő gyűrűit, vagy ha úgy jobban tetszik, a nagyvad lomha, de precíz lépteit, fokozatos előrehaladását. "Ha már megérintsz, ezt üzenem az / ujjaidnak: megrebben locska számon / a cseresznye, veszélyes kicsi bolygók / rajzanak szét a csontban, tőzegek / lazulnak az érfalak lomha bársony / szövetében, nyomvonalak pimasz / hálója hurkolódik rég poroltott / szívkamrám köré. Elevent viszek." (Érintés) Ujjak-száj-cseresznye-bőr alatti zsibongás-tőzeg-bársony-hurkolódás-poroltott szívkamra: ez az útvonal. Minden lépés egy újabb érzéki elem, a létezés "becserkészése".
Taktilikus, ízes-szagos világ Báthori Csabáé, látjuk, érezzük minden elemét. Evidens, ahogy valaki "szikránként lehorzsolódik a földről" (Prospero villáma), de szaglóhámba ivódik "padlizsán szikár füstje", a "megszimatolt somlevél" nyersesége. A könyvből beszélő falja a női testet is minden állapotában, szemmel-kézzel-szájjal. Pézsmáját, prémjét, szövetét, állagát. Arcimboldo pontos és Francis Bacon elmázolt arcait látjuk: "Arca dombja meg piros és piros, egyetlen máglya, / mint a kimagvalt paradicsom" (A másik bolygó). A test is szétbontható, részeiben latolható, befogadható: "köldöke nem puha gríz, combja nem / penészes parmezán" (A másik bolygó). Kitartó szeretője a létnek ez a valaki, ízenként deríti fel a corpust: "félholdat hízeleg ujjaid radarja" (1995. július).
Mi több, a szöveg primer fonetikai gyönyört is tartogat. Báthori Csaba irodalmi célokra rendszeresen használ fülolajat, mely (Kosztolányi Dezső szerint) a legszebb magyar szó, s ilyenformán költőknél köztudomásúlag kitűnő hangtani hatású. Tetemes mennyiségű "boldog ólom" szorult a kötetbe, védőköpenyt képezvén, távol tartva minden káros sugárzást. Mire gondolok? Arra, hogy egy vízcseppet így látunk: "csúcsán lila csilló / foszfor reszket". Ha lehetne a humoreszk mintájára műfajmeghatározást képezni az efféle jelenségre, alighanem "foszforeszknek" neveznénk. A ritmus zsongít, zsibbaszt, értelmen túlra ringat, reszketeggé oldja az amúgy hihetetlenül pontos látványokat. Efféle nyalánkságokkal tele van a kötet.
Még egy fontos kérdés: vajon a könyv ténylegesen érzékíti-e, létrehozza-e a versvalóságot? "Csíp-e a csípés, ha emlékezem rá?" (Másik József, másik Mária). Igen, a könyvnek nemcsak papírszaga, de skarlátszaga, puskaporszaga, tengerszaga, Notre-Dame-szaga, ezerkilencszáznyolcvannégy-szaga is van. No meg ólomszaga, s persze csípős, megszenvedett boldogságszaga.
3. Kereső
Keresőkifejezés: Rilke, Rainer Maria. Ha valaki lefordítja Rilkét, lefordít majdnemminden Rilkét, a leveleit, a lábjegyzeteit, a zsigereit, a rostjait, annál a keresésnek működnie kell. Még ha persze perlekedve is. Ott van például "A földre zuhant ég" paradoxona (Gmunden felett). Másutt: "csak várakozásom tehet végtelenné" (A mi kis városunk). Meg-megnyílik ama bizonyos bel-ső tér, rálátni tájaira, részvétlenül pompás gyümölcseire. Másutt "rekettye sugárzik", no meg némi égi magnézium (Csendélet). Több helyütt szó esik feltámadásról, amely végül valahogy mindig elmarad. Ám, mint olvassuk, Isten még az ördögben is aranyat csinál.
Keresőkifejezés: József, szűkítés: Attila. Aki JA minden versét lefordítja németre, ráadásul kötete egyik alapformája az Eszmélet című József Attila-vers rímtelen blank verssorokra átkódolt strófája, az nem lehet e téren érintetlen. Emitt "visít a csőben a patkány" (Kígyó-tojás), amott "Dühök nyüvei / zsizsegnek a lúdkövér zsigerekben", megint másutt "Ingó levél a vékony ágon / ellengedez." József Attilá-ból valahogy akkor is lehetetlen ki-iratkozni, ha már abszolutóriumot szerzett az ember, megvannak a szigorlatai és a nyelvvizsgái. Jó kis suli. Világ Egyetem.
4. Számok
A könyv az emlékezés könyve (is), s az ember számokhoz kötötten emlékezik. Évfordulók, dátumok: megannyi szoros gúzs. Báthori figyelmeztet: "Jobb, ha éjszakáink után / óvatosan megszámoljuk magunkat." De ugyan mi végre? Szeretőkről lenne itt szó, akik reggelre kettő helyett hárman ébrednek, az együtt töltött éjszaka után észrevétlenül megsokasodtak? Vagy az álom vizéből partra érve egymagunkat kellene megszámolni, megvagyunk-e még mind az egyen? Netán tudathasadásos énjeink sorfala felett tartsunk ka-tonai díszszemlét? Számadás itt: "Negyvennyolc évig a mesék" (Beszélj). Számadás amott: "65. Gyengéd mocsok. Enyhülés." - A Fénykép kalauzzal című vers amúgy is a mondott év eseményeinek, rek-vizitumainak leltárja, listája, litániája. A Születésnapi számtan pedig nemcsak értelmi, de érzelmi aritmetikánkat is próbára teszi: "Amikor négy múltál, voltál ötvenhat. / Amikor tizenegy, volt hatvanhárom." És így tovább. Kétismeretlenes egyenlet.
5. Élet-lánc
És mi izgatja Báthori Csabát mindenekelőtt? A leggyakrabban alkalmazott forma már ezt sugallja: az eszmélet. Vagyis az élet magára ébredése, előhívása, továbbadása, illeszkedése a generációk láncolatába. Az, "ahogy az állat és az észlény / gomolyogva megszületett" (A felszín alatt). Az ember, e tudat-ösztön komplexum kutatja "nyomát más emberek nyomában" (Mások nyomában). Például "apát hív elesten". "Apám? Élő erőmű a halálban". Egy emlék róla: "Ropogtatva beszélt, / mintha koriandermagokat rágna, / vagy őt tördelné valaki belülről" (Másik József, másik Mária). Hát az anya, a harminchat fokos lázak csillapítója? "Hiánya tejével szoptat anyám" (Éjjeli három). Ugye ismerős?
Itt bizony nemcsak forrásai (a szülők) felől fenyegetett a létezés, de a gravitáció is zuhanni hív: "hullámok moszatzöld / mágneslemezei súgnak feléd, hogy ne légy." (Nehézkedés). Erős a semmi-vonzás, csak az emberi dac, a "reproduktív ösztön" szegül ellene: "Fürge ágyékom nem adom vissza / testemnél korábban a földnek" (Beszélj). Rettegéssel viselős azonban a túlélet is, amint azt a kötet talán egyik legjelentősebb verse, a Hat év után (megint egy számadat!) is mutatja. "Ki vagy, fiam? Borzadtam, amíg téged / világra csalt egy kerge hímivarsejt". Itt bizony a másik tükrében mossuk meg arcunkat: alkoholista apánk véreres szembogarának tükrében, fiunk ránk hasonlító, minket tükröztető arcában keressük, másoljuk magunkat. Olvassuk a fiúhoz intézett vallomásban: "a semmiből újra kimerlek". Apánk hív elő minket a semmiből. A felejtés semmijéből mi hívjuk elő apánkat. A nemlét semmijéből előhívjuk fiunkat, hogy emlékezetével majd ő is kimerjen minket a semmiből. Da capo al fine.
Kalligram, 2006, 144 oldal, 2000 Ft
