"Hatéves koromban kezdtem sípon játszani. Nagyapám fuvolázott. Vidéken élt, egyszerű falusi házban. Nem volt áram, pláne tévé, rádióadás is csak hetente egyszer, a folyóvíz se volt bevezetve. De számomra ez a farmház királyi palota volt. Imádtam ott lenni. Folyton tele volt családtagokkal, nagybácsikkal, nagynénikkel. Egy hegytetőn állt, varázslatos volt. A zene és a tánc jelentette a szórakozást. Volt, hogy negyvenen is összegyűltek, be se fért mindenki. Hajnali egykor még teáztunk, énekeltünk. De tényleg, minden este, amikor befejezték a munkát a földeken, bekopogtak az emberek, leültek, jöttek a történetek, előkerült a kártya, valaki elővette a tangóharmonikát, és mindenki táncolt. Ez a mai napig a szívemben él" - meséli a budapesti szállodában Paddy Moloney, a hagyományos ír folkzene valóságos intézményének számító Chieftains vezetője, s amint a táncot említi, ültében szteppelni kezd. Tinédzserként, az 1950-es évek vége felé kezdett bele a zenekarosdiba, kedvelte a dzsesszt, belekóstolt a skiffle-be, ahonnan akár a beat felé is mehetett volna, mégis inkább tradicionális ír hangzatok keringtek a fejében - nem fiatal ember tehát, de még mindig elég jól mozgatja a bokáját. Sokkal lazábban, mint e sorok írója, ha nem is olyan virgonc módon, mint Cara és Nathan, akik vasárnap este a Művészetek Palotájában ízelítőt adtak a karóegyenes derekú, géppuskalábú ír táncból, s még a közönség vállalkozó kedvű tagjait is a pódiumra vezették. Ott ropták a nézők, két sorban, hátuk mögött a Chieftains és a meglepetésként színpadra lépő Aszódi Magyar Dudazenekar, s gátlásaikat leküzdve megéreztek valamit abból, milyen lehet Michael Flatley táncosainak sorában csinálni ugyanezt.
"Michael Flatley is velünk táncolt vagy hét évig. A Chieftainsszel kezdte a profi karrierjét. De erről csak mostanában kezd beszélni. Hát, ő a nagy show-t szereti. Amikor velünk dolgozott, mindig azzal jött, hogy gyerünk, Paddy, csináljuk ezt, csináljuk azt, mindig több és több táncot akart. De nálunk a zene az első, mondtam is neki, előbb a zene, aztán a tánc. Legutóbb novemberben táncolt velünk, New Hampshire-ben, ott volt a tévé, lezárták az egész utcát. Imádták a gyerekek."
Paddy Moloney kifogyhatatlan a történetekből. Több mint negyven év, több tucat lemez, megszámlálhatatlan turné és fesztivál van a Chieftains mögött, de ahhoz képest, hogy első albumukat 1962-ben készítették, a 70-es évek közepéig csak félhivatásosan űzték a zenét. Egészen addig, amíg be nem dolgoztak Stanley Kubrick többszörös Oscar-díjas filmje, a Barry Lyndon zenéjébe.
Fél óra Paddy Moloney társaságában, és előjön a fél rocktörténelem.
Rolling Stones. "1966 körül Londonban, Brian Jones lakásán buliztunk, ott volt Peter Sellers, Mick Jagger meg még rengetegen, és Chieftainst hallgattak. Aztán megcsináltuk velük a Rocky Road To Dublint" - a szám a The Long Black Vail című albumon hallható a benne lévő Satisfaction-idézettel együtt, a közönség nagy derültségére Budapesten is eljátszották.
Van Morrison. "Egy zseni. Úgy tartják, nehéz vele, de ő egyszerűen csak más. Olyan, amilyen. Nem iszik semmit, csak egyik kávét a másik után. Kávét és még kávét. Egy éven át együtt turnéztunk. Nagyon muris volt. Akkor azért már ivott mást is, na, arról én tehetek. Aztán jól összevesztünk, elváltak az útjaink, majd újra összejöttünk, akkor énekelte el a Shenandoah-t, ami szerintem a legjobb verziója a dalnak."
Tom Jones. "A Tennesse Waltzot neki választottam. Gyerekkoromban mindig a nagymamám énekelte, ezzel szokták befejezni a táncot. Los Angelesben vettük fel, Frank Zappa stúdiójában, mert épp vele készítettünk valamit. Gyakran használjuk a stúdióját, írtam is hozzá egy számot, a Frank's Tune-t. Egy nappal azelőtt halt meg, hogy meglátogattuk, nem tudtuk, hogy ennyire rossz állapotban van. Aznap, amikor Tom Jonesszal csináltuk a felvételt, Frank is ott volt. Paddy, mondja nekem, nem avatkozom bele, vedd úgy, hogy itt se vagyok. Persze, Frank, oké. Nagyon jó zongoristánk volt, de Frank nem bírta megállni szó nélkül: Túl sok a bal kéz a zongorán, túl sok a bal kéz. Remek ember volt, és briliáns zenész, száz évvel megelőzte a korát."
Sinéad O'Connor. "Neki egy gyönyörű, nagyon érzelmes és nagyon ír dalt választottam, a He Moved Through The Fairt. Megengedte, hogy producerként irányítsam. Amikor a felvétel végére ért, teljesen ki volt facsarva, összeesett, ott zokogott a földön, minden szenvedélyét beleadta. Nagyszerű lány."
A Chieftains-album, amelynek sztárjairól eddig beszéltünk, a The Long Black Veil (Narancs, 1995. március 19.). Szerepel rajta Sting és Marianne Faithful is - na, de hol maradt róla Bono?
"Majdnem belekerült. Nagyjából abban az időben ő is ott volt a stúdióban, szeretném is, ha egyszer csinálnánk valamit közösen. Elég gyakran találkozunk. Az egyik szomszédom Paul McGuiness, a U2 menedzsere, a másik oldalon John Boorman lakik, a filmrendező. Gyakran vannak partik, akkor zenélgetünk is. Bono balladaénekes. Sokszor hallottam balladákat énekelni. Nem tradicionális dalokat, hanem balladákat, mégis van benne valami íres - ahogy Van Morrison is hajlítja a sorok végén a hangokat. Ez a tradícióból jön."
Hát Shane MacGowan? A név hallatán Paddy Moloney nevetve hátradől. "Egyszer egy héten át játszottunk Londonban, a Brixton Academyben, minden este más vendégművészekkel. A záróvendég a Pogues volt. Hú, micsoda este volt! A próbán csak dülöngélt jobbra-balra, de a koncerten briliáns volt, alig akartam elhinni. A végén együtt játszott a két zenekar. Éreztem, ahogy ugrál a padló a talpam alatt. Elképesztő zaj és hangulat volt. Jó szövegíró, de nem igazán jöttünk össze. Volt egy nagy slágerük a Dublinersszel, ők nagyon jól illenek egymáshoz, életmódilag is - inkább, mint a Chieftainshez."
Bár a koncertszervező már húsz éve is hívta a Chieftainst, akkor még nem fért bele a költségvetésbe a repülőjegyek ára, így mostanáig kellett várni rájuk. A Dublinershez viszont többször is volt szerencsénk.
"Körülbelül egy évvel utánunk indultak. Barney McKenna, a bendzsósuk a szomszédunkban lakott. 1957-58 körül átjárt hozzánk, zeneakart alakítottunk, ott volt Sean Potts is (a Chieftains egyik alapítója - Sz. T.). Ekkor kezdtek összeállni a dolgok. Barney szokta is mondogatni, hogy neki is a Chieftains tagjának kellett volna lennie. Jól van, Barney, mondom ilyenkor, hozz még egy sört, majd megbeszéljük. Egyszer egy koncerten, trióban szerepeltünk, Barney, én meg egy harmadik fickó, kanalakkal. Pár hétre rá megalakult a Dubliners, hívtak engem is. De ez sok utazást jelentett volna, én akkor nősültem, meg hát már ott volt nekem a Chieftains, és mi mást csináltunk, mint ők. A negyvenéves jubileumi album készítésekor Barney is eljött, és fölvettük azt a két dalt, amit '58-59-ben nálunk próbáltunk, a régi szép idők kedvéért. Ugyanazzal a dúr-moll váltással, ami az én ötletem volt, és ami akkor annyira tetszett neki. A Derek Bell emlékére készített albumunkon (Live from Dublin: A Tribute to Derek Bell) Ronnie Drew (ex-Dubliners) is játszik. Nagyon szerette Dereket. Szegény Derek már nem él. 1972-ben állt be hozzánk. Az volt a szavajárása, hogy csak vendégnek hívtuk, és sose kértük, hogy távozzon, hát maradt. Nagyon hiányzik."
A Chieftains programszerűen kutatja a kelta zenei gyökereket, Írország határain túl is keresi a kapcsolódási pontokat. Skócia persze adja magát, de eljutottak Franciaországba (Bretagne), Spanyolországba (Galícia) és Kubába is, legutóbb pedig Kanadába (Nova Scotia), ahol megismerték a Cottarst: három hónapon át együtt turnéztak Észak-Amerikában a 16-18 éves fiatalokból álló együttessel. Hasonlóan ifjú volt spanyol felfedezettjük, Carlos Nunez is, amikor három éven át járták vele a világot. Nunez fúvósjátéka fontos szerepet kapott Santiago című albumukon (Narancs, 1996. november 21.).
"Amikor a Santiagót csináltuk, két hétre Kubába mentünk felvételeket készíteni idős zenészekkel. Magunkkal vittük Ry Coodert is. Hat hónap elteltével ő visszatért, és megcsinálta a Buena Vistát. Omara, az énekes hölgy elmondhatná, hogy amikor a szomszéd stúdióban meghallottam, áthívtam énekelni (a neve nincs kiírva, valószínűleg a Coro Folklorico tagjaként szerepel a Santiagón, amin játszik Cachaito Lopez, a nagybőgős is - Sz. T.). Aztán átadtam Ry Coodernek. Így kezdődött a Buena Vista története."
