A zenetörténet mégis felkínált az utókornak néhány olyan egybeesést, amely a hangzatos megfogalmazások kedvelőit szlogenek gyártására ösztönzi. Két kiemelkedő zeneszerző is akadt, aki Mozarttal egy évben született: az egyik az angol Thomas Linley, aki nagyszerű tehetség volt, és pompás műveket írt, ám a sors rövidre szabta idejét e földön: mindössze huszonkét évesen vízbe fulladt egy csónakbaleset áldozataként. Jelentőségét illusztrálja, hogy halálát a hozzáértők nem évtizedek múltán, hanem ott és akkor tartották az angol nemzeti zene súlyos veszteségének. 't, "Tommasinót" - a kortárs brit zenetörténész, Charles Burney becézte így az ifjút - nevezték "az angol Mozart"-nak (találkozott is az igazival: Itáliában, 1770 áprilisában).
De volt egy harmadik Mozart is, "a svéd Mozart": Joseph Martin Kraus. ' - mert hát milyen nemzetiségű is legyen egy svéd Mozart - történetesen német volt: Miltenberg am Mainban született, s ezt tán mondani sem kell: 1756-ban, Wolfgang Amadéval egy esztendőben. Nála az évszámegybeesések még frappánsabbak: nemcsak születésének éve egyezik a nagy kortárséval, de halála is nagyon közel esik amazéhoz: 1792-ben, Mozart távozása után egy évvel ragadta el a tuberkulózis. És hogy hogyan lett a tisztviselő apa által jogásznak szánt német ifjúból "svéd" Mozart? Úgy, hogy Kraus huszonegy évesen Stockholmban próbált szerencsét, ahol III. Gusztáv vette pártfogásába. A király ötéves európai tanulmányútra küldte, majd visszatérve az északi fővárosba Kraus udvari zeneszerzőként bontakoztathatta ki életművét és karrierjét. Gyors válasz az operarajongók kérdésére: igen, ez az a III. Gusztáv, aki 1792. március 16-án egy maszkabálon összeesküvő tisztek merényletének áldozata lett, s akinek tragikus halála inspirálta Verdit Az álarcosbál megírására. Szegény Krausunk még elbúcsúzott patrónusától egy Gyászkantáta hangjaival, majd pár hónappal később, december 15-én követte Gusztávot az örökkévalóságba.
Ha tovább élhet, tán sikerül nagyobb hírre vergődve bekerülnie az utókor értékrendjében a nagy zeneszerzők közé. Így kismesterként tartják számon - és nemigen játsszák a műveit. Pedig a hozzáértők már a 18. században is hallották, milyen értékek rejlenek ebben a zenében. Ama bizonyos ötéves tanulmányúton Kraus a zene jó pár nagyságával találkozott: Gluckkal, Albrechtsbergerrel, Padre Martinival - és Joseph Haydnnal. ' mondta, megismerve a fiatal pályatárs tehetségét, hogy a kor két legtehetségesebb muzsikusa Mozart és Kraus.
Most a több mint három évtizedes múltra visszatekintő Capella Savaria készített felvételt három Kraus-műből, korabeli hangszereken, Nicholas McGegan vezényletével. A karmester a hazai korhű régizene-játszás hőskorában seregnyi koncertet adott az együttessel, és számos közös lemezfelvételük jelent meg. Aztán McGegan sokáig nem mutatkozott mifelénk, az eltelt évtizedek alatt nemzetközi hírű régizene-karmester vált belőle, mostanában pedig vissza-visszajár: a Capellával ez már a második "új szövetségbeli" CD-je, de felbukkant a Fesztiválzenekar élén is. A lemezen két Kraus-szimfónia (C-dúr, VB 128; cisz-moll, VB 140) fogja közre a szerző C-dúr hegedűversenyét (VB 151), melyet a Capella művészeti vezetője és koncertmestere, a nagyszerű Kalló Zsolt tolmácsol a tőle megszokott európai rangon: fordulatosan, könnyedén, virtuózan és szellemesen.
Ami a szellemességet illeti, McGegan vitalitástól feszülő vezénylése a szimfóniákban erre helyezi a legfőbb súlyt: ez a zene sok meglepetést, váratlan fordulatot, meghökkentő toldalékot, "kanyart", befejezést tartogat a hallgatónak. Ahogy a Capella fölényesen pontos, csiszolt és gondozott játékát hallgattam, úgy éreztem, mindez nem is annyira Mozartot, mint inkább a már említett másik nagy kortársat juttatja a hallgató eszébe. Ha engem kérdeznek, én Kraust nem "svéd Mozartnak", inkább Haydn kiváló követőjének nevezném. A "Papa" valószínűleg azért lelkesedett annyira ezért a zenéért, mert érezte, hogy rokon lélekkel van dolga.
Hungaroton, 1 CD
