Lemez

Tansman-Lutoslawski-Orbán-Selmeczi

  • Csengery Kristóf
  • 2014. június 15.

Zene

Az Erdődy Kamarazenekar a közelmúltban lemezt jelentetett meg lengyel és magyar zeneszerzők: Alexandre Tansman (1897-1986), Witold Lutoslawski (1913-1994), Selmeczi György (1952) és Orbán György (1947) műveiből, a koncertmester az együttes lelke-motorja, Szefcsik Zsolt, a karmester Marcin Naleţcz-Niesiolowski, a kiadó a 22 éve működő varsói Dux Records.

Különös CD ez, melynek műsora a zenehallgató számára a nevek olvastán először heterogénnek tűnik, de ha meghallgatjuk az öt darabot, az lesz a benyomásunk, hogy összeillenek. A lengyel származású, ám élete nagy részét Franciaországban töltő Tansman soha nem volt igazán modern komponista, zenéjét neoklasszikusként jellemzik a lexikonok, s a most megszólaló Triptyque (1930) is az. Lutoslawski a 20. század második felének egyik nagyja volt, igazi friss hanggal, itt azonban két viszonylag korai műve szerepel, a Nyitány vonósokra (1949) és az Öt népi dallam (1945). Tansman darabját a magyar fül bartókosnak hallaná - indokolatlanul, hiszen Bartók nemzetközi hatása inkább 1945 után érzékelhető, és Tansmant Stravinsky és főként a francia Hatok befolyásolták. Lutoslawski két műve ezzel szemben Bartók tényleges hatásáról árulkodik - és Selmeczi Versenymű négy hegedűre és vonósokra című opusában is ott kísért Bartók emléke (persze a kézenfekvő barokk allúziók mellett). Orbán sorozata, a könnyed-szellemes Udvari táncok pedig szintén adósa a nagy magyar elődnek, amellett, hogy a 17. század kódex-zenéit értelmezi újra. Az egész lemez arról szól, hogy a két lengyel még nem modern, Selmecziék pedig már nem azok - a posztmodern kor nyelvét beszélik. Meghökkentően egységes anyag - vonzó, szerethető zenék, sok ötlettel, a magyar szerzők esetében humorral. Naleţcz-Niesiolowski karakteresen vezényel, Szefcsikék dinamikusan, dús hangzással játszanak.

Dux Records, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.