Különös CD ez, melynek műsora a zenehallgató számára a nevek olvastán először heterogénnek tűnik, de ha meghallgatjuk az öt darabot, az lesz a benyomásunk, hogy összeillenek. A lengyel származású, ám élete nagy részét Franciaországban töltő Tansman soha nem volt igazán modern komponista, zenéjét neoklasszikusként jellemzik a lexikonok, s a most megszólaló Triptyque (1930) is az. Lutoslawski a 20. század második felének egyik nagyja volt, igazi friss hanggal, itt azonban két viszonylag korai műve szerepel, a Nyitány vonósokra (1949) és az Öt népi dallam (1945). Tansman darabját a magyar fül bartókosnak hallaná - indokolatlanul, hiszen Bartók nemzetközi hatása inkább 1945 után érzékelhető, és Tansmant Stravinsky és főként a francia Hatok befolyásolták. Lutoslawski két műve ezzel szemben Bartók tényleges hatásáról árulkodik - és Selmeczi Versenymű négy hegedűre és vonósokra című opusában is ott kísért Bartók emléke (persze a kézenfekvő barokk allúziók mellett). Orbán sorozata, a könnyed-szellemes Udvari táncok pedig szintén adósa a nagy magyar elődnek, amellett, hogy a 17. század kódex-zenéit értelmezi újra. Az egész lemez arról szól, hogy a két lengyel még nem modern, Selmecziék pedig már nem azok - a posztmodern kor nyelvét beszélik. Meghökkentően egységes anyag - vonzó, szerethető zenék, sok ötlettel, a magyar szerzők esetében humorral. Naleţcz-Niesiolowski karakteresen vezényel, Szefcsikék dinamikusan, dús hangzással játszanak.
Dux Records, 2014
