A maga ördöge (Paul Auster: Leviatán)

publikálva
2000/41. (10. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

P.Auster író nyolc nappal ezelőtt nyomtalanul eltűnt brooklyni otthonából, ahol semtexbomba készítéséhez szükséges házi laboratóriumot találtak. A szövetségi nyomozóhivatal által meg nem erősített hírek szerint új személyazonosságot vett fel, és feltehetőleg egy európai ország fővárosában tartózkodik éppen.

Könyv

P.Auster író nyolc nappal ezelőtt nyomtalanul eltűnt brooklyni otthonából, ahol semtexbomba készítéséhez szükséges házi laboratóriumot találtak. A szövetségi nyomozóhivatal által meg nem erősített hírek szerint új személyazonosságot vett fel, és feltehetőleg egy európai ország fővárosában tartózkodik éppen.

A fenti mondatokból természetesen egy szó sem igaz. De simán lehetne egy Paul Auster-regény megírásához szükséges hír, egy amerikai mítosz kezdete, amelynek látszólag véletlen egybeeséseit feltárva, alakulhatna az új sztori. Izgalmasan, az első sortól az utolsóig, ám túl precízen ahhoz, hogy maga az író le ne lepleződne. Fikciói és az európai posztmodern hatásától nem mentes, de realista, az elszigetelt individuum válságait boncoló regényei pont emiatt nyújtanak menedéket és szellemi izgalmat az identitásukat fixálni kívánó olvasóknak. És ezért nem jelentenek semmit a Stephen King-rajongóknak.

Az amerikai álmot és az annak összeomlásából következő szellemi impotenciát mint alkotói attitűdöt elkerülő, avantgárd érzékenységű, pikareszkszerű regényei talán ezért népszerűbbek Európában. Nem mintha pont most nem volna fogékony az amerikai fiatalság a nyolcvanas-kilencvenes évek spirituális és művészi atmoszféráját vázoló összefoglaló művekre.

Magyarországon elsőként a New York trilógiáért rajonghattunk, amelyben egy fiatal nő zseniális narratívája által ismerteti a metropolis állását, miközben elveszett bátyját keresi a poszt-apokalipszisben. Aztán, ha később mégis eljutottunk oda aktuálisan, akkor sem csalódtunk. Képesek voltunk Auster tükrén át tekinteni az utcákra, hidat találtunk a mi vén földrészünk és a fiatal Amerika között. A krízis tematizálható összetettsége iránti vonzódása azóta is minden művében fellelhető. Sőt a saját önéletrajzaiból sem hiányoznak az olyan, összefoglaló jellegű mondatok, mint: "Ez volt az az év, amikor minden megváltozott az életemben."

A Leviatánban pont a valakivel vagy valamivel való találkozásból következő változás a legfontosabb a történetvezetés szempontjából. A regényírás módjának persze itt is a véletlen egybeesés tűnik. Pedig semmi sem véletlen, mert az író tudatos. Minden újabb információ allegorikus magasságokba és mélységekbe vezet.

Egy fölöttébb hatásos halálhírrel kezdődik a történet, amely miatt a könyvbeli író elkezdi írni Auster regényét. Az ide visszavezető történetet vázolja fel, mintegy önterápiás célzattal. Két író sorsa kapcsolódik össze hirtelen egy Greenwich Village-i bárban. Peter Aaroné, akinek a sorsán keresztül Paul Auster viszonylag pontosan elmeséli életének egy leszálló ágban lévő időszakát és Benjamin Sachsé, aki a lehetséges, irigyelt, katonai szolgálatot megtagadó, de ugyanakkor félelmetes, bennünk lévő másikat testesíti meg. Aaron befelé forduló, maximum irodalmi pirotechnikus, Sachs pedig folyamatosan kitaszítódik a való világba, és végül odáig jut, hogy egy nemzet öntudatát szeretné önkritikára bírni terrorizmussal, mint a szabadság száguldozó fantomja. Barátságuk történetében pedig folydogálnak a meghatározó eseményekkel terhes hétköznapok. Lelkiismeret-furdalással terhelt kapcsolataik folyamatosan alakulnak, miközben oszlik a füst. Mert rendben van, hogy rohad a világ, és mindenki seggbe rúg valakit, de a személyes érzelmi szálakon keresztül mégis érdemes megpróbálni a káosz idomítását. A szappanoperáig ismerőssé tett szituációkban egy olvasónak sem esik nehezére, hogy ott legyen lélekben, teszem azt azon a házibulin, ahol Sachs lezuhan a tűzlétráról, és ahol teljesen átprogramozódik az élete. A feleségeket leszámítva egyetlen nőfigura van a történet közepében, akihez mindkét férfi vonzódik, aki egyébként konceptualista művész, kukkolással keresi önmagát, meg anonim sorsokat fordít a művészet javára. Sophie Call francia fotós alteregója ez, aki egyébként közvetett okozója is a sorsfordító zuhanásnak, és mivel ördöginek tűnik, pedig csak segítő boszorkány, maga is lehetne ok a könyv címadására. Sachs befejezetlenül maradt regénybeli regényének a címére fogadhatunk inkább, ahol a Leviatán maga az állam, legfeljebb egy ficánkoló szörnyeteg, aki azon dolgozik, hogy akik a huszonöt éves Olympia írógép előtt ülnek, csupasz villanykörték alatt regényeket írva, azoknak az íróknak meg aztán végképp ne legyen könnyű. Persze az is igaz, hogy mindenki oda festi az ördögöt, ahova akarja.

- sisso -

publikálva
2000/41. (10. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...