Zene

Íme az ember, aki 130 másikat segített át a másvilágra; az orvos, aki dacolva törvénnyel és népharaggal megszabadította fájdalmaiktól a gyógyíthatatlan szenvedőket; a celebrity, aki halált hozó tevékenysége révén felkerült a Time címlapjára; a vérével festő művész, kinek festményein gyermekeken tapos a Télapó. Az örmény-amerikai, aki látta szenvedni az anyját, és hallotta szenvedni a népét; a szobazenész, akinek Bach az isten, így kéznél neki a frappáns riposzt (az én istenem legalább nem légből kapott), amikor a háza előtt tüntetők az istentelenséget vágják a fejéhez; az éhezőművész, aki nem kér a börtönkosztból.

Csak az várt sokat a kilencedik Korn-stúdiólemeztől, aki nem hallotta az előző kettőt, vagy olyan optimista, hogy már a hullámvölgyben is a hullámhegy ígéretét látja. És láss csodát, utóbbiaknak többé-kevésbé igazuk lett: a Remember... nem olyan lemez, amire bárki is felfigyelne, ha nem lenne ott a Korn felirat a borítóján, viszont egyértelmű, hogy 2003 óta a banda legjobbja.

Block a betörős sorozatában valamikor nagyon kitalált valamit. Dramaturgiai megoldása szellemes és gyakorlatilag végtelenül folytatható megoldást kínál: a főhős betörő, ámde az erőszaktól kínosan tartózkodó munkája közben folyvást gyilkosságokba keveredik, és így a regények folyamán kénytelen magándetektívvé változni, hogy kinyomozva a valódi gyilkost, elhárítsa fejéről a hamis vádat.

"Nézd a gúnyhatár / Széttiporva már" - énekelték hetven esztendeje az Erdély-induló vitéz Somogyváry Gyula, azaz Gyula diák által írt szövegét a II. bécsi döntés felett örvendező magyarok, s az öröm össznemzeti jellegét most megannyi fotó igazolja az OSA Archívum évfordulós kiállításán.

"Új fajták fognak teremtőjükként áldani engem. Boldog és csodálatos lények köszönik a létüket nekem. Nincs apa, aki annyi hálát érdemelne gyermekeitől, mint tőlük majd én." Frankenstein doktor szavait bárki alkotó ember magáénak érezheti, a bajok csak akkor kezdődnek, ha mindez csupasz becsvágy csupán, gondolatok nélkül. Mundruczó Kornél doktora magyar filmrendező, alkotó helyett görcsösen alkotni akaró ember - helyben vagyunk.

Ha van alulértékelt, félreértett film, akkor a Támad a Mars! az. Az imdb szerint a középszar kategóriába esik, ami már szép eredmény, mert a mélységből küzdötte fel magát az utóbbi időben valamelyest javuló ázsiójával. A tetszési indexet számottevően emelik azok, akik a hidegháborús éra kezdetének földönkívüli inváziós filmjeinek paródiáját látják benne. Való igaz, hogy a mozibolond Tim Burton (többek közt) ezeken a filmeken nőtt fel, és a Támad a Mars! a műfaj olyan klasszikusainak beható ismeretéről tanúskodik, mint a Mi lesz holnap?, az 1951-es The Thing, a Támadók a Marsról, a Világok háborúja és hasonlók. Közülük is különös tekintettel a szegénysoron gyártott, alacsony költségvetésű mozikra a már akkor is gagyi díszletekkel, jelmezekkel és effektusokkal, amelyeket gyöngéd szeretettel, vitriolos gúnynyal és kivételes kreativitással idéz meg Burton. Tulajdonképpen erről a vonzalomról tanúskodik a Majmok bolygója remake-je is, melynek kudarca abban ragadható meg, hogy az eredeti tiszteletén túl nem közöl semmit.

"Kicsi kunyhóban szeretet, / Szeressétek a gyereket. / E szent karácsony ünnepén / Önöknek ezt kívánom én". Ezeket a méltán híressé vált sorokat Karinthy írta a múlt századelőn Szabolcska Mihály nevében, de egészen megdöbbentő, hogy szegény Szabolcska legjobb XXI. századi tanítványa, Szabó T. Anna Villany című kötetére is mennyire pontosan találnak. Mind a versikék tematikája, mind hangvételük tekintetében.

Már hajnali négy felé jár, a pasim még mindig nincs itthon. Én nem idegeskedem, elfoglalom magam, dolgozgatok, baljós sejtelmek nem gyötörnek semmiképp. Öt felé beállít, arcán földöntúli mosollyal. Elmeséli, milyen remek éjszakája volt Icukával. Én végighallgatom, és hozzáteszem, nem tetszik nekem Icuka, elvi aggályaim vannak vele kapcsolatban, talán jobb lenne, ha Marcsival kezdene, ő mégse a kolléganőm, és nem is olyan idegesítően csinos. Ezen elvitatkozunk kicsit, mert a pasimra delejesen hatottak Icuka lágy domborulatai, de aztán lenyugodnak a kedélyek, egy próbát Marcsi is megér. A beszélgetés vége felé bekukkant a konyhába Marci, az én másodikam - eddig aludt -, és megkérdi, minden oké-e, és hogy ma melyikükkel fogok aludni, csak a szobabeosztás végett. Mind a hárman egymásra mosolygunk, én átdobom Marcsi számát, elég volt ez egy hajnalra; folyt. köv. holnap délelőtt.

Kockázatos vállalkozás az "ügyszínház" - amikor is az előadás elsődleges célja valamely ügyre irányítani a közönség figyelmét -, mindazonáltal erős ágazat a színházművészetben. A színház ugyanis jó terápiára, nevelésre, lelki, sőt fizikai folyamatok kordában tartására - ilyenkor többnyire az ügy felől közelítenek a színházhoz, és ekként tesz a kritikus is.

Még csak kétszer verték el az új karatekölyköt (Jaden Smith), de már eltelt cirka háromnegyed óra, és Jackie Chan még mindig csak vizet szerel; mégis, hová tűntek a rövid ifjúsági filmek? Van Damme ifjúsági filmje, a Véres játék sem volt több 92 percnél, de ennél is lényegesebb, hogy maga Bolo Yeung (The Beast from the East) játszotta a legvéresebb kezű sportolót benne, ami azért kívánkozik ide a történelmi Karate kölyök-visszatekintés helyére, mert e legújabb epizódban pont úgy hunyorít a főgonosz kiskamasz, mint Bolo kisunokája. Egy zseb-Bolo, aki, némileg jogos haragjában, hogy a játszóterére (helyszín: a népköztársaság Kínában) betolakodó, detroiti rugózású amerikai máris a legszebb kislány körül csapja a szelet, tanult mozdulatokkal elveri a két fejjel alacsonyabb fiatalembert.

"Látom a horror jövőjét, a neve Clive Barker" - írta Stephen King 1984-ben, e kötet amerikai megjelenésekor, és aligha tévedett nagyot: Barker valódi nóvumot hozott a rémtörténet-irodalomba. Barker korai, rövidebb írásait gyűjtötte egybe a Vérkönyvek-sorozatban, melynek nyitó kötetét immár magyarul is olvashatjuk - a bevezető (keret)történet mellett még öt novellát, melyek mindegyike más-más oldalról és szemléletmódból közelíti, illetve haladja meg a horrorirodalom sajátos kliséit. Legközelebb ezekhez az első két történet áll.

Három éve jelent meg Asa Breed című remek albuma, azóta dolgozott az újon - a kiadóvezető/producer/dj/zeneszerző/énekes Matthew Dear most sem viccelt velünk.

című operájának 2009-es müncheni előadására azt mondhatjuk: igen, így kell csinálni. A Bajor Állami Opera Kent Nagano vezényletével, Richard Jones rendezésében mellőzi a misztikus hattyúhős és a történelmi díszlet összes elnyűtt ikonját. Jonas Kaufmann Lohengrinje pólóban és joggingnadrágban új életet próbál kezdeni abban a falusi típusházban, amelyet Anja Harteros mint Elsa az előjáték alatt vonalzóval tervez, és két felvonáson át hordja hozzá a téglát meg a maltert az építőmunkásoknak.