lemez - KORN III: REMEMBER WHO YOU ARE

  • Kovács Bálint
  • 2010. szeptember 9.

Zene

Csak az várt sokat a kilencedik Korn-stúdiólemeztől, aki nem hallotta az előző kettőt, vagy olyan optimista, hogy már a hullámvölgyben is a hullámhegy ígéretét látja. És láss csodát, utóbbiaknak többé-kevésbé igazuk lett: a Remember... nem olyan lemez, amire bárki is felfigyelne, ha nem lenne ott a Korn felirat a borítóján, viszont egyértelmű, hogy 2003 óta a banda legjobbja.
Csak az várt sokat a kilencedik Korn-stúdiólemeztõl, aki nem hallotta az elõzõ kettõt, vagy olyan optimista, hogy már a hullámvölgyben is a hullámhegy ígéretét látja. És láss csodát, utóbbiaknak többé-kevésbé igazuk lett: a Remember... nem olyan lemez, amire bárki is felfigyelne, ha nem lenne ott a Korn felirat a borítóján, viszont egyértelmû, hogy 2003 óta a banda legjobbja. Igaz, szigorúbb értelmezés szerint ez csak annyit jelent, hogy ez a lemez legalább végighallgatható, szemben mondjuk az elõzõ Untitleddel.

Az utalás a hét évvel ezelõtti, remek Take A Look In The Mirrorra nem véletlen: az új lemezen már a legelsõ szám azt idézi baromi testes basszushangzásával és a basszer Fieldy kifejezetten izgalmas játékával. Az viszont már kevésbé frankó, hogy az Oildale (Leave Me Alone) verzéi alatt is csak a ritmusszekció szól, csakúgy, mint a következõ számban - és valahol itt un rá az ember erre a dalszerkezetre. Jonathan Davis énekét szinte minden számban csak a refrén alatt kíséri valamirevaló (de ilyenkor is csupán mérsékelten fantáziadús) zene, egyébként meg a ritmusé, a zakatolásé a fõszerep, a törzsi vagy épp diszkózenék mintájára. Ez a vibráló verze-dallamos refrénpárosítás mindazonáltal sokszor kifejezetten fülbemászó - ezzel meg a folyamatos lüktetéssel a lemez végül el is éri a (nem túl összetett) célját, és tényleg hat a zsigerekre. Csak Davis gyalázatosan rossz lírai énekkísérleteit tudnánk feledni.

Roadrunner/Magneoton, 2010

***

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.