lemez - KORN III: REMEMBER WHO YOU ARE

Csak az várt sokat a kilencedik Korn-stúdiólemeztől, aki nem hallotta az előző kettőt, vagy olyan optimista, hogy már a hullámvölgyben is a hullámhegy ígéretét látja. És láss csodát, utóbbiaknak többé-kevésbé igazuk lett: a Remember... nem olyan lemez, amire bárki is felfigyelne, ha nem lenne ott a Korn felirat a borítóján, viszont egyértelmű, hogy 2003 óta a banda legjobbja.

Csak az várt sokat a kilencedik Korn-stúdiólemeztõl, aki nem hallotta az elõzõ kettõt, vagy olyan optimista, hogy már a hullámvölgyben is a hullámhegy ígéretét látja. És láss csodát, utóbbiaknak többé-kevésbé igazuk lett: a Remember... nem olyan lemez, amire bárki is felfigyelne, ha nem lenne ott a Korn felirat a borítóján, viszont egyértelmû, hogy 2003 óta a banda legjobbja. Igaz, szigorúbb értelmezés szerint ez csak annyit jelent, hogy ez a lemez legalább végighallgatható, szemben mondjuk az elõzõ Untitleddel.

Az utalás a hét évvel ezelõtti, remek Take A Look In The Mirrorra nem véletlen: az új lemezen már a legelsõ szám azt idézi baromi testes basszushangzásával és a basszer Fieldy kifejezetten izgalmas játékával. Az viszont már kevésbé frankó, hogy az Oildale (Leave Me Alone) verzéi alatt is csak a ritmusszekció szól, csakúgy, mint a következõ számban - és valahol itt un rá az ember erre a dalszerkezetre. Jonathan Davis énekét szinte minden számban csak a refrén alatt kíséri valamirevaló (de ilyenkor is csupán mérsékelten fantáziadús) zene, egyébként meg a ritmusé, a zakatolásé a fõszerep, a törzsi vagy épp diszkózenék mintájára. Ez a vibráló verze-dallamos refrénpárosítás mindazonáltal sokszor kifejezetten fülbemászó - ezzel meg a folyamatos lüktetéssel a lemez végül el is éri a (nem túl összetett) célját, és tényleg hat a zsigerekre. Csak Davis gyalázatosan rossz lírai énekkísérleteit tudnánk feledni.

Roadrunner/Magneoton, 2010

***