rés a présen

Andrej előállt a semmiből

Pénzes Olivér énekes

  • rés a présen
  • 2012. február 5.

Zene

rés a présen: Alig egy éve alakult a De'part zenekar, nem fiatal zenészekkel. Milyen megfontolásból?

Pénzes Olivér: A zenekart 2010-ben alapította Kiszeljov Andrej, miután elkészült - az idén szeptemberben megjelent - a Laca és a Poszthús című dupla CD. Az albumon (az A. E. Bizottságból és a Batu Kármenből is jól ismert) feLugossy Laca szövegei szólalnak meg Kiszeljov Andrej, Fákó Árpád, ef.Zámbó István, Flór Gábor és Láng Annamária hangszerelésében. Az albumról néhány dal (többek közt az Epekedés című szám) szerves része a Dep'art műsorának is, mely pár hónapos tagkeresés után 2011 áprilisára alakította ki a jelenlegi felállást. Csányi Viktor, a dobosunk a napokban ünnepelte a Korai Öröm 21. születésnapját, ezenkívül az egyre népszerűbb Fókatelepben dobol, valamint alapítója a 80-as években egzisztált Cséb 80-nak, melyben Horváth Dániel basszusgitárosunk basszusgitározott. A Bizottság feloszlása óta ef.Zámbó István a Happy Dead Banddel ápolja az underground hagyományt, és több zenekarban is vendégszerepel. Kiszeljov Andrej tavaly jelentette meg régi zenekara, a Millenniumi Földalatti Vasútvonal 1985-től 1992-ig terjedő munkásságának 3 albumos anyagát. Török Péter meg számos rock-, dzsessz- és blueszenekarban és -albumon gitározott. Eredetileg The Párt lett volna a nevünk, de az első koncertünk után kiderült, hogy már létezik egy A Párt nevű zenekar, ezért írtuk át fonetikusan, de kiejtve ugyanúgy hangzik.

rap: Te foglalkoztál zenekarozással, énekléssel ezelőtt?

PO: Sosem énekeltem, zenéltem tavalyig. Eredetileg irodalomtanár vagyok, pár év tanítás után (szintén teljesen tapasztalatlanul) kezdtek hívni különböző színházi előadásokba, performanszokba és filmekbe szerepelni. Andrej is teljesen a semmiből állt elő az ötlettel, hogy nekem kéne énekelnem. Hiába tiltakoztam, hogy sosem csináltam, nincs hangom stb. Azt mondta, majd belejövök. Azóta járok énektanárhoz.

rap: Mit játszotok?

PO: Két Bizottság-taghoz is erős a kötődés, és játszunk két feldolgozást is, valamint a Laca és a Poszthús album 5-6 dalának átdolgozásával indult a banda, de azóta írtunk több mint 10 új dalt, amik más zenei világot képviselnek. Leginkább pszichedelikus-progresszív rockként aposztrofálnám, de felfedezhetők punk-, dzsessz-, rap-, d'n'b-, sőt metálelemek is.

rap: Ki írja a szövegeket, hogyan állnak össze a számok, mekkora a repertoár?

PO: Eddig Laca dalaiból dolgoztunk fel párat. Azóta Döbrentey Zsolt (a MillFaV egykori énekese) és Garaczi László is írt nekünk szövegeket.

rap: Mitől aktuális ez?

PO: Csak nyomjuk a zenét, meg Zsolt és Gara agymenéseit, nem foglalkozunk a konnotációkkal.

rap: Hol játszottatok eddig, és hol szívesen?

PO: Nemrég mutattuk be az Epekedés című legújabb videoklipünket a Sirályban, melyet Fogarasi Gergely rendezett, és megtekinthető a Youtube-on. Az előző, Szar ez a mikrofon címűt pedig Marot Péternek köszönhetjük. Eddig volt szerencsénk a legtöbb belvárosi klubban fellépni, és pár nyári fesztiválon is.

rap: Hol látható legközelebb a De'part?

PO: Január 6-án, pénteken a Gödörben Sickratmannel és az ef.Zámbó Happy Dead Banddel. Január 14-én, szombaton ünnepeljük az első születésnapunk a Mika Tivadarban. Január 27-én, pénteken a Trafikban a Timur Lenkkel. Március elején pedig Berlinben.

Figyelmébe ajánljuk