Tartalom

(2012-01-05)

Közlemény

Közlemény

Kedves Olvasóink!

Sajnos, mi sem úsztuk meg, és Önök sem, pedig nagyon szerettük volna. A Narancs utcai árát 495 forintra kellett emelnünk, az egyéves előfizetés díja pedig 17 800 forint lett. Nem részleteznénk, hogy miért, mert bizonyára úgyis sejtik, ha máshonnan nem, hát a lapból - mi meg azt tudjuk, hogy Önöknek ettől nem lesz könnyebb. De másra nem számíthatunk, csak Önökre. Önök meg ránk - és ebben legalább biztosak lehetünk. A szerk.

Publicisztika

Ara-Kovács Attila

Publicisztika

Olvassunk egy kis Csurkát!

Miért jár a selyemzsinór?

Néhány hete, a Szent Johanna előadása előtt összefutottam a Nemzetiben Karinthy Mártonnal. Röviden szóba kerültek az aktualitások, mire ő tréfásan kérdőre vont, hogy miért nem néztem még meg színházában a nagy sikerrel most is futó Csurka-darabot.

Rudas János

Publicisztika

Konzervatív? Ideológia?

Szeretném, ha e cikk végére érve az olvasó válaszolni tudna három kérdésre. 1. Ideológiának tekinthető-e a konzervativizmus? 2. Melyek a magyarországi konzervativizmus főbb tünetei? 3. Konzervatívnak mondható-e az Orbán Viktor által vezényelt fülke-ellenforradalom?

Egotrip

Mérő László: Maga itt a tánctanár?

Egotrip

A hallgatás dicsérete

"A Jancsi volt közöttünk a legokosabb" - idézi valamelyik Nobel-díjast, talán Teller Edét vagy Wigner Jenőt Charles Bronowski, a matematikus, fizikus, biológus, tudománytörténész, színműíró, költő és feltaláló, aki maga is úgy vélte, hogy vitán felül Neumann János volt a legokosabb ember, akivel valaha is találkozott változatos pályája során.

Váradi Balázs: Csak semmi politika!

Egotrip

Büntetés és balítélet

A Fidesz-kormány hisz a büntetésben. Nem egy vagy kettő, hanem szinte minden területen. Nagyobb összegű pénzbüntetés, hosszabb elzárás: 2010 óta ezek az új törvények, rendeletek visszatérő elemei a büntetőjogtól a drogpolitikáig, a hajléktalanügytől a tébécsalás kezeléséig, a közlekedésrendészettől az oktatásügyig.

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Egotrip

A káromkodás gyönyörűsége

Jól tudjuk, hogy milyen nagyszerű érzés az, amikor "a megharagudt s kigyúlt szívnek lángját, kormát, hamvát a szájnak kéménye kiokádja, kihányja" - miként ez Bethlen Miklós önéletírásában olvasható. Az indulat okozta feszültség és agresszió hirtelen semmivé lesz, vagyis ismét kiegyensúlyozott, nyájas és igen szeretetreméltó ember lesz belőlünk.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Egotrip. Mérő László: Maga itt a tánctanár? (Tolerancia)

Magyar Narancs, 2011. november 17.

Mérő László a köznevelési törvénytervezetről írt. Véleménye szerint tulajdonképpen mindegy, mi van a törvényben, hiszen "mindenhez a világon sok út vezet" - így az eredményes nevelés felé is.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"A magyar zsidók istenét is Orbán Viktornak hívják"

Magyar Narancs, 2011. december 15.

A Donáth László evangélikus lelkésszel készített terjedelmes interjúban örömmel olvastam, hogy a beszélgetés vége felé korábbi gyülekezeti lelkészem megemlékezik arról a bibliakörről, ahol ő még csak a hivatására figyelt, én pedig valóban "kedvesen és érzékenyen" tudtam részt venni a beszélgetésben, mely mindig mély, hittel teli és szellemes volt.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A kívülállók bálja

Magyarország a demokratikus fordulat óta eltelt időben elvesztette a politikusaiba vetett bizalmát - ez olyannyira nem újság, hogy az előző választásokon már egy erre utaló jelmondattal (Lehet más a politika!) be lehetett kerülni a törvényhozásba.

A szerk.

A szerk.

Nem csak Amerika és az EU ellen megy - Orbán igazi ellenfele

Biztos, hogy ez a Barroso, hogy a görcs álljon a levelezgető kezébe... na, hogy ez nem pedoizé? Mint az a másik szőröshasú? Vagy lehet, hogy csak még nem az, de ha ír még egy levelet, az lesz, ha kettőt, konkrétan azt hozzuk majd le róla (szóljatok Pappnak!), hogy fiatalkorában fontos mellékszereplője volt a Pásztoróra a vadvirágos legelőn (eredeti címe: Schäferstündchen auf der blühenden Weide - a szerk.) c. állatos szerelmesfilmnek? Legfeljebb helyesbítünk. Vagy nem?

Belpol

A bogyiszlói romák felzárkózása

Belpol

Küzdelem utca

Az országos roma átlagot jóval meghaladó az iskolázottsági arány a Tolna megyei Bogyiszlón, a helyi beás közösség körében. A helyszínen igyekeztünk utánajárni, hogy a tanulás valóban kiút-e a magyarországi cigányság számára.

Auer János jogász, a Médiatanács tagja a Klubrádiót érintő döntésről

Belpol

"A Fidesz hátországáról semmiféle információm nincs"

Távközlési cégek jogtanácsosaként szerzett gyakorlatot a hírközlési jog területén, mielőtt tavaly októberben az öt Fidesz-delegált egyikeként az öttagú Médiatanács (MT) tagjának választotta a parlament. Auer János maga kereste meg lapunkat egy, a Narancs online kiadásában megjelent, a 95,3-as fővárosi frekvenciát érintő döntést kifogásoló publicisztikánk okán.

Esztergom pénzszórás után

Belpol

Tükörként mutatja

Az esztergomi várospolitika fő kérdése az, hogy miként kezelhető a korábbi fideszes városvezetés alatt felhalmozott 26 milliárd forintos tartozás. Az Alkotmánybíróság december 2-án megsemmisítette a többségi Fidesz-frakció támogatta adósságrendezési tervet, amely száz százalékban teljesítette volna a hitelezői igényeket. A bankok a jelentős veszteséget elkerülendő jelzálogot tettek Esztergom teljes vagyonára.

CBA, a magyar óriáscég

Belpol

Válaszúton

A nyíltan Fidesz-szimpatizáns kereskedelmi óriáscég, a CBA egyaránt célpontja irigységnek és szakmai elismerésnek, meg rosszindulatú üzleti pletykáknak. A száz százalékig magyar tulajdonú vállalkozás a jelek szerint válaszúthoz érkezett.

Megszüntethetők-e a fogyatékkal élőket ellátó nagy intézmények?

Belpol

Fordul az anyahajó

Az értelmi fogyatékos emberek intézeteinek a megszüntetése tipikus magyar reformtörténet: több mint egy évtizede napirenden van, de mivel sok érdeket sértene, és szavazatokat sem hozna, a mindenkori kormányok ez irányú tevékenysége az alibizésben merül ki. A jelek szerint még a változtatáshoz rendelkezésre álló uniós pénzt is a helyzet konzerválására fordítjuk.

Interjú

Belpol

"A polgári demokráciából kifelé megyünk"

Tóth Gábor Attila alkotmányjogász az Alaptörvényről és az Orbán-rendszer alkotmányfelfogásáról

Az utóbbi hónapokban megtanulhattuk, hogy az Alkotmány közvetlenül befolyásolja az életünket, és még a szimbolikusnak gondolt tartalmak sem veszélytelenek - véli Tóth Gábor Attila. Szerinte már nagyon messze vagyunk az ideális demokráciától, ezért a még létező intézményeink aktív használatán kívül egyre inkább más eszközökhöz kell nyúlnunk - akár egészen a klasszikus értelemben vett forradalomig.

Zene

Lemez

Zene

Drágán add az életed!

Korn: The Path Of Totality; Fear And The Nervous System: Fear And The Nervous System

Hölgyeim és uraim, a színpadon a kétségbeesett küzdelem a kétségtelen ellen, a koncert után pedig hajnalig zenél a nyilvánvaló elkerülésének bukott alternatívája.

Lemez

Zene

Justice: Audio, Video, Disco

Bő négy évet kellett várnunk, hogy Gaspard Augé és Xavier de Rosnay duója újabb zeneanyaggal kápráztassa el a világot. Nos, a tréfa (blöff?) pompásan sikerült: akad, aki komolyan is veszi - csak meghallgatni nem egyszerű mulatság.

Koncert

Zene

Budapest Klezmer Band

Ha nem számítjuk az immár huszonkettedik éve létező zenekar újévi koncerthelyszíne, a Kongresszusi Központ letekert hangerejű kazettás magnóra emlékeztető hangzását, kijelenthetjük: ennél jobb koncertet kitalálni is nehéz lett volna.

Zene

"Baudelaire-rel együtt emlegetik" - Jane Birkin énekes, színész

Jane Birkinről mindenkinek ugyanaz: egykori férje, felfedezője és alkotótársa, Serge Gainsbourg jut az eszébe. A művésznő január 22-én Gainsbourg szerzeményeit (így egészen biztosan leghíresebb számukat, a Je t'aime... moi non plus-t is) énekli az A38 hajón. A közelgő koncert apropóján a dicső, botrányokkal teli múltról, a Swinging Sixtiesről és a nem kevésbé tumultuózus hetvenes évekről kérdeztük.

Film

tévésmaci

Film

Nyúl a rozsban

Amikor Sztupa és Troché, két kispénzű egyetemista magas kedvvel kiléptek a Stallburggasséra, gondolkodás nélkül balra fordultak, s a Bräunerhofot pár lépéssel hátrahagyván, a sarkon megálltak. Sztupa habozni látszott, de Troché megfogta a karját, be, be, gyerünk, mondta, és szinte betuszkolta Sztupát a Dorotheergasséra, ahol elindultak a Graben felé.

Film

Van Pápánk!

Vagyis nincs. Nanni Moretti filmszatírának szánt, cseppet unalmas pamfletjében ugyanis a tisztségre esélytelennek vélt, váratlanul mégis megválasztott bíboros nem képes elfoglalni Szent Péter trónusát.

Interjú

Film

„Hatalmas vérontás lenne”

Nadav Lapid filmrendező

Nemrég mutatták be A rend őre című filmjét, amiben egy társadalmi egyenlőtlenségek ellen lázadó radikális csoport túszejtő akciója áll az egyik, egy rendőrkommandó pedig a másik oldalon. A filmről és az izraeli szociális alapú tüntetésekről beszélgettünk vele budapesti látogatása idején.

Film

Film

Géppisztolyos prédikátor

Az égető kérdésre, hogy kicsoda Sam Childers, először Sam Childers adott választ: Another Man's War című memoárjában biztosan hitelesen le van írva, hogy miként lett az egykori drogos, anyaszomorító bikerből az Urat a szívébe fogadó férfiú, aki később Szudánba tette át székhelyét, hogy ott fegyverrel és malteroskanállal a kézben mentse a polgárháborús dúlásban árván maradt és katonasorba kényszerített gyermekeket.

Tévésorozat

Film

Toborzónóta

Válaszcsapás

Dugós-partraszállós szubzsáner tévésorozatra hangolva, ami annyit tesz, hogy bőven ömlik a vér, omlanak a belek, de a szex csak módjával, hogy ne kelljen túl magas számot írni a karikába.

Film

A rend őre

Nadav Lapid első rendezése elsősorban kiáltvány, s csak másodsorban játékfilm.

Könyv

Könyv

"be kell szélni"

Bartis Attila-Kemény István: Amiről lehet

A Wittgensteinre utaló cím mögött beszélgetőkönyv rejtőzik, az elmúlt másfél-két évtized két meghatározó jelentőségű és hatású alkotója - köztudottan jó barátok - közötti három beszélgetés többször átdolgozott és bővített leiratai - éppenséggel gyanakodhatnánk is.

Könyv

Recycle mix

Kemény István: Állástalan táncosnő. Összegyűjtött versek 1980-2006

Ez a fura koncepciójú kötet nyilvánvalóan a rajongókat célozza, ám elsősorban azoknak lehet érdekes, akik még nem, vagy csak távolról, hallomásból ismerték Kemény Istvánt.

Interjú

Könyv

"Marokkó más történet"

Khalid Boudou író

Tavaly jelent meg magyarul a holland szerző marokkói bevándorlók világában játszódó Pizzamaffia című regénye.

Könyv

Sivár tünetek

Kemény István: Az ellenség művészete - Család, gyerekek, autó

A szerző korábbi prózai munkáit olyan ritkásan volt szokás emlegetni, hogy amikor 2009-ben megjelent a Kedves Ismeretlen, egyesek nem átallottak "regényírói debütálást" emlegetni. Most viszont, az újrakiadásnak hála, mindenki szembesülhet e két mű létezésével, és kedvet kapván hozzájuk nem kell foszladozó könyvtári példányok után kutakodni.

Könyv

Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

Jonas Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regényét a legszívesebben kettős road movie-nak nevezném, mivel cselekményvezetése, dialógustechnikája, egész formálása alapvetően nem epikus, hanem filmes ihletésű - ami tökéletesen megfelel a mai lektűrirodalom alapérzületének.

Könyv

Khalid Boudou: Pizzamaffia

Khalid Boudou Pizzamaffia című regényéből csak úgy süvölt, hogy eleve a majdani megfilmesítésre íródott, még csak átszerkeszteni se nagyon kelljen. Jó kis robogós üldözéses jelenettel indítunk, kemény zenék szólnak, test feszül testnek.

Színház

Interjú

Színház

Tömegsír és játszótér

Sarah Gancher drámaíró

Hét a hétben - ez a címe annak a projektnek, amely hét színházi eseményen keresztül próbálja megmutatni a régi pesti zsidó negyed múltját és jelenét, a Klauzál tértől a Terror Házáig. Az első két darab felolvasó színházi bemutatóját az év végén láthatta a Negyed6 Negyed7 fesztivál közönsége.

Színház

Közepes alattvalók

Don Carlos az Új Színházban

Amikor Schiller a Don Carlos címet adta a Don Carlos című darabjának, alighanem helyre akarta ütni azt a csorbát, amit az ifjú hősön ütött: legalább címszereplő legyen, ha már nem ő a főszereplő.

Nekrológ

Színház

"Ez az én arcom"

Garas Dezső (1934-2011)

77 éves volt, hosszú ideje beteg, halála mégis váratlanul ért. Tíz nappal korábban még a Nemzeti Színház színpadán állt, Fejes Endre Jó estét, nyár... című darabjában játszotta az apát Törőcsik Marival. Úgy tervezte, többet nem lép föl - de nem a meghalás, hanem az élet, egy pihenősebb élet szerepelt a tervei közt.

Színház

Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör

Pucér férfihátsó a kisszínpadon - az Operettszínházban rendesen ilyesmi jelzi a merész művészi kísérletezés tényét, s ez Somogyi Szilárd - vizsgarendezés gyanánt is figuráló - Brecht-produkciójában sem történik másként.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

A festőkés utat keres

Baranyai Levente: Indusztriális majális

A térkép és a táj - lehetne akár ez is a festőművész kiállításáról szóló írás címe. Bármennyire is kézenfekvőnek tűnik, nem Radnóti Miklós verse, hanem egy fiktív művész, Jed Martin miatt.

Tranzit

Állomásról állomásra XXXVIII.

Tranzit

Körötte rohadás

Soroksári út

A zöld hasú BKV-szerelvény ugyanúgy megáll itt, mint az "igazi" vonat. De mire megyünk, hova jutunk vele?

Gasztro

étel, hordó

Gasztro

Atakám

A Batthyány téri csarnok mögötti terület az elmúlt évtizedben szinte feltűnés nélkül amolyan vendéglátó-ipari tengerszemmé vált Budán. Ott még nem tartunk, hogy az Iskola utca a közeljövőben Rádayvá válik, de az biztos, hogy a Víziváros hangulatát jó irányba befolyásolja e szerény nekibuzdulás.

Lélek

Interjú

Lélek

„Keresik a kifogásokat”

Dr. Kassai Tamás traumatológus a gyermekbántalmazásokról

A Fiumei úti Baleseti Központ gyermektraumatológiai osztályát vezeti, részt vesz a Magyar Gyermekmentő Alapítvány és az OMSZ által működtetett gyermek-mentőorvosi kocsi munkájában. A gyerekbántalmazásból származó sérülések specialistája.

Tudomány

Marosi Arnold és az eugenika "virágkora"

Tudomány

Előd és boldog ős?

Egy néhai pap tanár napjainkban kibontakozó kultusza jól illusztrálja, hogy a tudománytörténetnek vannak afféle politikailag is indukált vakfoltjai.