"Szerzeményei, melyek csak gondos tanulmány és figyelmes, többszöri hallás után tárják fel szépségüket, folyton nagyobb közönséget hódítanak; - de népszerűvé még nem igen tudott válni, nálunk sem. Művészete sokkal komolyabb és komplikáltabb, hogysem rohamos hódításra képes lenne. Műveit mély érzelem jellemzi, de erős reflexió is, mely többnyire útjába áll a hatás közvetlenségének; nem a kecs, hanem inkább a nagyság, nem a mosoly, hanem inkább a zenei filozofálás az ő sajátja. A 'modern Bach' miként Brahmsot a szigorú klasszikai formák művelésének alaposságáért - mellyel gyakran a mesterkéltségbe is átcsap - nevezni szokták, a mai hangversenyen teljes nagyságában tűnt fel." 1881. november 9-e, azaz Johannes Brahms B-dúr zongoraversenyének ősbemutatója, méghozzá pesti ősbemutatója után írt ekképpen a fővárosi szaksajtó a versenymű szólistájaként is fellépő komponista művészetéről - tárgyszerű elismeréssel és gondosan kimért lelkesedéssel. A 130 esztendővel ezelőtti este szimfonikus együttese az Erkel Sándor (és Brahms) vezénylete alatt muzsikáló Filharmóniai Társaság Zenekara volt, s éppenséggel ők lesznek e mű előadói most vasárnap este is (operaház, január 8., fél nyolc). A zongoraverseny szólistája ezúttal a nemzetközi sztárpianisták muszklimiskája, az érzékeny keblű izomkolosszus, Tzimon Barto lesz, míg a karmesteri pálcát a nagyszerű és mindenkor felvillanyozó Christoph Eschenbach ragadja magához. Kettejük szoros s a pesti koncertélmény számára oly előnyösnek ígérkező művészbarátságát nem csupán közös fellépéseik negyedszázados sora jelzi, hanem mondjuk az is, hogy az irodalmárként is tevékenykedő Barto német fordítója ugyancsak a kiváló Eschenbach mester.
A Filharmóniai Társaság bérleti koncertjének két vendégfellépőjét persze okosabb lenne tán feltételes módban kommendálni, hiszen legutóbbi ajánlónk is lyukra futott, amidőn a zenekar előző hangversenyeinek dirigense gyanánt Rafael Frühbeck de Burgost hirdette, csak utóbb szembesülve a karmester- és programcsere tényével. Mely programcserének amúgy az idén évfordulós Debussy is kárvallottjává vált, ám ezen a héten már érkezik is a hamari jóvátétel: Halmai Katalin és Balog József márványtermi koncertje révén (január 12., hat óra). Ezen a zongora- és dalesten Debussy, aki úgy lehet, a fenti címben foglalt kérdésre hangos nemmel válaszolt volna, Ravellel osztozik majd a közfigyelemben, aki egyébiránt ugyancsak kihullott az emlegetett decemberi programból.
Vélelmezhetően Richard Wagner sem felelt volna egyértelműen lelkes igennel a Francoise Sagantól kikölcsönzött kérdésre; a legfőként önmagát csodáló zseni Tannhäuser nyitánya csütörtökön a Nemzeti Filharmonikus Zenekar műsorát indítja majd (Nemzeti Hangversenyterem, január 12., fél nyolc). E koncert legérdekesebb számának előzetesen Sosztakovics I. (c-moll) zongoraversenye tetszik: Olga Kern zongora- és Tóth László trombitaszólójával, lévén ez az 1933-ból való versenymű jószerint kettősversenynek is beillik. A kiváló magyar trombitástól ilyesformán virtuóz teljesítményt várhatunk, s ennek bizakodó kinyilvánításával mi akár takarodót is fújhatunk erre a hétre.
