Szexről beszélni a legkönynyebb - vethetjük oda könnyedén; ez elhamarkodott beszéd lesz akkor is, ha maradunk a közmondásos alapesetnél: alig felserdült fiúk a kocsmában, épp az első italélményeket gyűjtögetve. Dehogy könynyű, ha más nem, alkoholos síkosító biztosan kell hozzá. Vagy gondoljunk csak (s ne intézzük el anynyival, hogy szintén korai) a szerelmi együttlétek klasszikus bénázására: "neked is jó volt?", annál még rágyújtani is jobb. Ám mindez nehézségi fokban messze eltörpül amellett, ha egy fiatal nőnek a nyilvánosság előtt kell szólnia, hogyan is áll éppen a szexszel. Az ilyesmi még akkor sem problémamentes, ha az illető nagy tudású értője a területnek, s csak tudományos mondandóját illusztrálná önpéldáival - ilyen esetről momentán nincs konkrét információnk, ám valami elég hasonlatos esik meg a Moszkvában tanult, New Yorkban élő lett Signe Baumane rajzfilmjében. Egy nagy pofájú és nagy tudású csaj, sajnálom, nincs rá jobb formula: osztja az észt (nem a lett miatt, tényleg) az első csókról, a feltámadó féltékenységről, s még néhány testrészről, amelyek közül - a legőszintébb sajnálatunkra - egyik sem az öreganyja térdekalácsa. Mindeközben kamaszkori vonal- és színtechnikával megrajzolt, ugyancsak lendületes hadarásban megmutatott ábrák támasztják alá mondandóját. Vagy inkább, dettó sajnálatunkra: illusztrálják. Ám amit lehet úgy illusztrálni, hogy a fallosz a kulcs és a vagina a zár, hát arról, ha kijelentjük, hogy nem találta fel a spanyolviaszkot, akkor még finomak vagyunk. Ennél valamivel még Gusztáv is többet tudott a szexről.
**
