Zene

A híres rendezőről eddig is lehetett sejteni, hogy valami nem stimmel nála. Szebben a flúgost talán így mondhatnánk: "a hátborzongató mesék hollywoodi mestere". De ami volt, elmúlt: legújabb filmje minden eddigi munkájánál (hogy csak a hason szakirányból szemezzünk: Beetlejuice; Batman; Ollókezű Edward; Karácsonyi lidércnyomás; Az Álmosvölgy legendája vagy akár A halott menyasszony) sötétebb és kegyetlenebb.

Ha valahová jó nagy ákombákom betűkkel kipingálják, hogy "mágikus realizmus", ott nem árt résen lenni. Dehogy mondanék én olyat, hogy rögtön keressék a kijáratot, csak legyenek nagyon észen. Vagy épp ellenkezőleg, hagyják magukat lépre csalni. Hisz magunkat kicsinyt megerőltetve el bírjuk képzelni, hogy valahol a mágia a realitás, de sokkal könnyebb a helyzetünk, ha nem is áltatjuk magunkat effélékkel, s már az elején beismerjük, hogy ami bárhol realitásnak tűnik, merő mágia. Folytathatom: kamu, átverés, végül is: giccs. Ne akarjunk rögtön nekimenni Márqueznak, voltaképpen nem is a mi dolgunk, hiszen a filmkészítők nagy számosságú csoportozata nem restellt a sor elejére tolakodni, amikor a mágikus realizmust osztották.

Gothár Péter másfél évtized után tért vissza Kaposvárra. Talált ott még ismerőst, bár bizonyára nem azt keresett - rendezni jött. Kleist Amphitryonjából készített mulatságos, nevetséges, tragikus és rezignált előadást. Four in one.

Szirtes János a kiállítással - a négyszer négy közepes méretű digitális fotóval, akárcsak valamifajta vizuális tartalomjegyzékkel - az elmúlt három-négy évben bemutatott performanszait foglalja össze és dokumentálja. Maguk az események is láthatóak a háttérben, mert persze folyamatosan peregnek a vetítővásznon, az azonosításhoz, az "index" feloldásához azonban roppant idő kell: négy évszak, négy helyszín, négy különböző történet fut el a türelmes szemek előtt - a budapesti télben, a prágai tavaszban, a zágrábi nyárban és a mezőszemerei őszben lejátszódott eventSzirtes egyszereplős, dramaturgiailag hallatlan pontosan megszerkesztett akciói, melyek egyszerre adnak időt a legvégletesebb személyesség és a leghűvösebb tárgyiasság-tárgyilagosság megjelenítéséhez.

A romániai falurombolás elleni 1988-as budapesti tüntetés a magyarországi rendszerváltás meghatározó eseménye volt: a rendszert bíráló tömérdek írás, cikk után az ellenzék bizonyítani tudta, hogy képes tömegeket maga mellé állítani és az utcára vinni, és egy látszólag nem belpolitikai ügyre való hivatkozással (a nemzeti kérdéssel szembeni érzéketlenséget, az emberi jogok semmibe vételét kifogásolva) megkérdőjelezte az egész rendszer legitimitását. Jól látja és láttatja tehát Földes György, hogy a Kádár-rendszer 33 éves történetének egyik vezérfonala - közvetve a bukás előidézője - a magyar-román viszony alakulása volt. (A másik csődfaktor az eladósodás, melynek politikatörténetét néhány éve szintén a szerző dolgozta fel.)

A magyar származású svájci írónő korai elbeszéléseit és drámáit tartalmazó kötet mind tematikájában, mind hangvételében a világsikert aratott Trilógiájának előzményeként olvasandó. Abban a huszadik század furfangos és bonyolult regényszövéseihez képest is újszerű és (talán nem túlzás) zseniális szerkezeti találmánnyal képes három regényen keresztül lebegtetni, hogy a főhős (Lucas és Claus) egyedül vagy ketten van/vannak.

8 kis kritika

A kortárs könnyűzene egyik leginkább ámulatba ejtő története az At The Drive-In és a belőle kifejlődött Mars Volta nevéhez kötődik. Az 1993-ban alakult post-hardcore banda szinte kiáltványszerűen kerülte a népszerűséget, felvételeik mind a témák, mind a megvalósítás tekintetében messze kerültek minden popklisét - 2001-es feloszlása idején mégsem csak az undergroundban volt ünnepelt ikon.

Nem panaszkodhatnak a magyar rockerek hozzátartozói: tavaly karácsonykor végre a furamód gitárzenére gyengülő megajándékozottak szemét is felcsillanni láthatták a szokásos sapka, zokni és sál mellé illesztett ajándék miatt. Már ha bevásároltak az év végi hazai rocktermésből.

A krónikák szerint Gustav Mahler 8. szimfóniájának a zeneszerző vezényelte 1910-es müncheni bemutatóján húsz percig zúgott a taps; Budapesten az ováció ötödik perce táján vettem a kabátom, és meglehet, akik ott maradtak, még most is ünnepelnek. Jól teszik. Kocsis Zoltán újabb hatalmas diadalát élhettük át, Mitilineou Cleo, Cserna Ildikó, Meláth Andrea, Németh Judit, Szabóki Tünde, Káldi Kiss András, Kovács István, Mathias Schulz szólójával, a Magyar Rádió két kórusa, a Budapest Kórus, továbbá a Nemzeti Filharmonikusok Énekkara és Zenekara élén.

Nem tudom, Szurcsik József ismeri-e az amerikai Elihu Vedder 1863-ban festett vásznát, melyen az álláig homokba temetett Szphinx faggatja a vándort; a sivatagban csak törött oszlopok, s fehérre szikkadt koponya utal - mire? Civilizációra? Múltra? Jövőre?

Nagyon fenn, magasan kezdünk, ott szerintem nem lehet. Vagy csak egészen keveseknek illik? Talán az dönti el, hogy szabad-e, ami utána következik? Adott esetben mindenképpen ön- és közveszélyes vakmerőség. Ilyet szól a hős rögtön az első lap tetején: "Három hete derült ki, hogy rosszindulatú daganat van a tüdőmben, s holnap elkezdődik egy kemoterápiás kezelés."

A mai Budapest történetének egyik lehetséges kiindulópontja 1703. október 23. Ekkor írta alá I. (Habsburg) Lipót a kiváltságlevelet, miszerint a két szabad királyi városnak "Élegeltetési, faizási, madarászati, vadászati, apróbb, s nagyobb halfogási joga vagyon (...), nem különben őt illetik a malom, kikötő, part, átjárás, és vámjogok (...), valamint joga van korcsmákat, vendéglőket, gyógyszertárakat, fürdőket, városi orvost, vagy rendes gyógyászt, borbély műhelyt, sütő házakat, mész és téglaégető kemenczéket (...) kőbányákat, színházakat, lövész házakat, vízcsatornákat, valamint más nyilvános helyeket, és piaczokat is felállítani..." és így tovább. Még húsz év sem telt el azóta, hogy kiverték Budáról a törököket, akik menekülés közben még egyszer, utoljára felégették Pestet.

"Mi más úton megyünk majd!" - mondta állítólag családja előtt a 16 éves Vlagyimir Iljics, miután tudomást szerzett a cár ellen merényletet tervező bátyja, Alekszandr kivégzéséről. Ezt a mondatot évtizedeken át annak bizonyítékaként idézte a Lenin-életrajzok sora, hogy a proletariátus majdani nagy vezére már akkor elvi alapon tagadta meg az agrárszocializmust és annak taktikai eszközét, a terrort.