A mai Budapest történetének egyik lehetséges kiindulópontja 1703. október 23. Ekkor írta alá I. (Habsburg) Lipót a kiváltságlevelet, miszerint a két szabad királyi városnak "Élegeltetési, faizási, madarászati, vadászati, apróbb, s nagyobb halfogási joga vagyon (É), nem különben őt illetik a malom, kikötő, part, átjárás, és vámjogok (É), valamint joga van korcsmákat, vendéglőket, gyógyszertárakat, fürdőket, városi orvost, vagy rendes gyógyászt, borbély műhelyt, sütő házakat, mész és téglaégető kemenczéket (É) kőbányákat, színházakat, lövész házakat, vízcsatornákat, valamint más nyilvános helyeket, és piaczokat is felállítaniÉ" és így tovább. Még húsz év sem telt el azóta, hogy kiverték Budáról a törököket, akik menekülés közben még egyszer, utoljára felégették Pestet. A városok fejlődése lényegében a nulláról indult az egyébként immár bő másfél ezer éve lakott területeken. Az előző 17 évszázad eseményei több mint száz oldalt töltenek ki a kötetben, és mire itt tartunk az olvasásban, már rengeteg és sokszínű ismeretet szereztünk a korai időkről, amikor a településfejlődés társadalmi, politikai folyamatai újra meg újra megszakadtak, újraindultak, megint megtörtek.
Aztán az események sűrűsödni, a források bővülni kezdenek, és az olvasón egyre gyakrabban fut át az a nyugtalanító érzés, hogy hiába a remek szerkesztői (Bart István) és képszerkesztői (Nagy Zita és Sándor P. Tibor) munka, a bőven ömlő, színes és izgalmas információ-zúzalékból látványos kaleidoszkóp-alakzat áll össze, de nem feltétlenül hiánytalan mozaikkép. Félreértés ne essék: a kötet igazi csúcsteljesítmény a műfajában, érzékeny és kifinomult válogatásban mutatja be Budapest életének apró és izgalmas részleteit, mégpedig az élet teljes keresztmetszetében. Metszetet láthatunk egy "kéjnőtanyáról" az 1800-as évek elejéről, megszemlélhetjük a Nemzeti Múzeum kapusának egykori szolgálati buzogányát éppúgy, mint a nyilvános telefonfülkékben 1969-ig használatos telefonérmét (tantuszt). Rövid részleteket olvashatunk a pécsi születésű Ibrahim Pecsevitől, például Bocskai István és Lala Mehmed nagyvezír budai találkozójáról, másutt néhány sort Arany János lakásáról, hírlapi beszámolót a Parlament kupolájára 1957-ben visszahelyezett gigantikus vörös csillag műszaki adatairól vagy a 80-as évek végén a Déli pályaudvaron meghúzódó hajléktalanokról. Orfeum, légszeszvilágítás, cselédkönyv, jambóénekes, aztán meg buci, munkahelyét váltogató "vándormadár", ülőkalauz, zenés felár - csámcsogunk kedvtelve a mindennapi használatból kikopott fogalmakon. Mindez kétségkívül felettébb szórakoztató. Ennek a csillagszóróelvű, olvasmányos, változatos szerkesztésnek magából a műfajából következik, hogy itt-ott néha csak a futó érzés szintjén, másutt zavaróbban hiányzik az a bizonyos ív, összefüggésrendszer, amelyet ránk oktrojált értékválasztás nélkül, egyszerűen és érdekesen is fel lehet vázolni bizonyos történések között (felborítva akár a fegyelmezett kronologikus rendet is) - amint ezt ismét másutt viszont maga a kötet is igazolja, hála a jeles szerzőgárdának. A csillagszóróelv már-már kérlelhetetlen alkalmazása először belehúzza a könyvbe az olvasót, utána viszont megnehezíti a dolgát. A kincskeresés élményéből gazdagon kínálja a végeredményt, a kutatás, a kalandozás izgalmától viszont megfosztja az olvasót. Nincs sem név-, sem tárgymutató, így aztán hiába olvassuk a fülszövegben, hogy megtudjuk majd, ki volt Boráros János, ha nincs támpontunk, hol keressük a nevét (a 143. oldalon). Jó lett volna többet megtudni a változásokról település- és társadalomszerkezeti szinten - akár néhány plakát, alig olvasható régi térkép kimaradása árán is. Miközben talán soha gazdagabban, érthetőbben, befogadhatóbban nem nyílt meg előttünk ilyen átfogó perspektívában a főváros múltja, erőt vesz rajtunk egyfajta kiszolgáltatottság feszengő érzése is. Már amennyiben mélyebbre szeretnénk ásni - itt viszont máris vélekedhetünk egy másfajta vonalvezetés mentén is, miszerint nagyszabású és sikerrel kecsegtető, ráadásul színvonalas próbálkozás ez a krónika a szélesebb körű, a részletekbe menő ínyenckedés felé nem feltétlenül törekvő történelmi kíváncsiság felkeltésére. Hiszen micsoda lelkesítő dolgok tömegéről tudósítanak a szépen, áttetszően tördelt oldalak - és valóban, az alcímnek megfelelően napjainkig: még a tavalyi Rolling Stones-koncert is szerepel a kronológiában! "Lövöldöző Társaság", lóvontatású "lebegő vasút", "jogász dalidó". És micsoda vicces apróságok ki nem derülnek! A budai várból 1849-ben Pestet ágyúztató Henzi tábornok történetesen Debrecenben született. A nagyközönség is vásárolhat tojásokat tenyésztési célból az állatkerti "tyukászatban". A budapesti bérházak lakóinak csak 1965 óta van saját kapukulcsuk.
Egy szó, mint száz, fanyalgásra nincs okunk, legfeljebb szőrszálhasogató kötözködésre. Például néhány évszámelírás miatt az oldalak tetején - miközben szinte ámulunk a sajtóhibák teljes hiányán. Az egyre rövidebb korszakok, 1849-től pedig egy vagy több oldalon bemutatott évek kronológiája elég színes ahhoz, hogy elejét vegye minden akadékoskodásnak. Apró hiányok tűnnek elő itt-ott. Hol épült fel a 40-es évek elején az a bizonyos magdolnavárosi lakótelep? (Angyalföldön.) Hová tervezték 1950-ben az úttörőpalotát? (A Vajdahunyadvárba.) Hagyjuk is, ezeknek az apró lyukaknak a kitöltése végképp szorgalmi feladat, magánbolondéria.
Corvina Kiadó, 2007, 713 oldal, 14990 Ft
