Tartalom

Narancs XX. évf. 8. szám (2008-02-21)

Publicisztika

Publicisztika

Kikérni maguknak (a dokumentumokat)

Nem akarnánk a kelleténél jobban túldimenzionálni az SZDSZ tavaly márciusi elnökválasztásán történteket - beljebb két újságoldalt olvashatnak róla -, de azért legalább kettő hamis aláírás bizonyosan volt azon a jelenléti íven. Mondhatnánk, hogy a párt és elnöke végül jól kezelte a dolgot - vizsgálat elrendelése, ami idő előtti tisztségújításhoz is vezethet akár -, meg azt is említhetnénk, hogy az ügy kirobbantása nem véletlenül a népszavazási kampány idején történt, és még azt is, hogy pitiáner párton belüli helyezkedések állnak az egész hátterében.

Publicisztika

Csalás! Pfuj!

Egy megrögzött lóversenyrajongó a nagy nyeremény reményében hashajtót adott a legesélyesebb lónak, ám az mégis megnyerte a derbit. Emberünk nagy pénzt vesztett, ezért a megmérgezett ló székletmintájával a versenybírósághoz szaladt: "Csalás az egész! Itt ez a ló, személyesen mérgeztem meg, ímhol a bizonyíték! Csalás az egész! Pfuj!"

Publicisztika

Ez még nem az - Az adóreform esélyéről

Amíg tavaly a legfőbb reformtéma az egészségbiztosítás átalakítása volt, az év elején úgy tűnt, a viták idén az adóreformról szólnak majd. A miniszterelnök hétfői beszédében 200 milliárd forintnyi köztehercsökkentést helyezett kilátásba, ám arról egyelőre még nem számolt be, hogy ez pontosan miből is jön majd össze. Az SZDSZ ezt kevesli, szerinte 400 is van a rendszerben. Még ha a végén ki is egyeznek döntetlenben, azaz mondjuk 300 milliárdban, ez inkább csak a spórolt pénzecske elköltésének tűnik, semmint az adórendszer alapos átszabásának.

Publicisztika

Döntsd ide a tőkét!

A Stumpf István irányította Századvég Alapítvány elemzésének fő motívuma az, hogy szükségtelen érdemben megvizsgálni a kormányfő hétfői beszédének tartalmát, mert Gyurcsány biológiailag képtelen az igazmondásra, ergo úgyse az lesz, amit mond.

Egotrip

Pálya a magasban

Egotrip

Civil a pályán!

A 20. században ugrásszerűen megnőtt a nyilvánosság szerepe a politikában. Az új mozgalmak aktivistái tudatosan keresték a publicitást (a sajtóban, tüntetéseken vagy más tömegrendezvényeken), hogy törekvéseiket a szélesebb közönséggel is megismertessék, s így jó eséllyel lépjenek fel a már "bevett" irányzatokkal szemben a politikai eszmék piacán.

Maga itt a tánctanár?

Egotrip

A tudomány elhivése

Mindig is elképesztett, hogyan jöhetett rá az emberiség arra, hogy közvetlen kapcsolat van két annyira távoli esemény között, mint a közösülés és a gyerek születése. A következmény még hosszú hetekig egyáltalán nem látszik, és ezalatt annyi minden történik, hogy ember lánya legyen a talpán, aki rájön, mi lehet az oka a szokatlan jelenségeknek, amelyeket a szervezetében tapasztal. Szinte biztos vagyok benne, hogy egyetlen más élőlényfaj sem ismeri ezt a távolról sem magától értetődő összefüggést. Mindegyik teszi persze, amit a hormonjai diktálnak neki, de az ok-okozati kapcsolattal aligha van tisztában más, mint az ember.

Belpol

Fidesz-holdudvar a tandíjról

Belpol

Teljes homály

Az világos, hogy ne legyen tandíj, az viszont nem, hogy mit gondol a legnagyobb ellenzéki párt a felsőoktatásról. Az eddig ismertté vált véleményekből szemezgettünk.

Belpol

Gráf József politikusi portréja - Szánt, vet, elboronál

Bár több mint harminc éve politizál, miniszteri kinevezését megelőzően legfeljebb a szakmabeliek ismerték Gráf József nevét. A párt korábbi háttérembere néhány hónap leforgása alatt a Gyurcsány-kormány legnépszerűbb, az ellenzék által is dicsért politikusa lett. Ám az agrárbékét megalapozó kompromisszumoknak ára van, az éles vitákkal járó reformok halogatása a magyar mezőgazdaság versenyképességét rombolja.

Belpol

Zuschlag-ügy - Csekély hírérték

Vajon mi áll Zuschlag János múlt héten rögzített vallomásában? Miért most döntött úgy, hogy tavalyi letartóztatása után megszólal? S mi állhat annak a hátterében, hogy a Zuschlag ügyét vizsgáló, nemrég még újságíró-átjáróháznak tűnő Bács megyei ügyészség alig nyilatkozik az új fejleményről?

Külpol

Külpol

A ludwigshafeni tűz - Vendégmunkások voltak

A dél-németországi Ludwigshafenben kilencen - öt gyerek és négy felnőtt - égtek bent egy lakóházban február elején, mind törökök. A tűz oka még ismeretlen; a rendőrség elektromos hibára gyanakszik. Mindazonáltal a török-német konfliktus újra téma Németországban - épp most szállt be Erdogan miniszterelnök is.

Trafik

Trafik

tévésmaci - A sül Übü

Ezt kaptam, basszus! A rókalelkű kánya lánya: Sztoriban vagyunk? Megvan Önöknek is Doktor Miroslav Smetacek, aki cirkuszi vakondként tengette kenyerét a kies Ceske Budejovicében?

Trafik

étel, hordó - Wasabi Running Sushi & Wok Restaurant

Ha azt mondjuk, futószalag, arról először Henry Ford T-modellje ugrik be az embernek, utána meg talán még Chaplin is. De ha azt mondjuk, kaiten, akkor a hatás elmarad, rosszabb esetben azt felelik rá, hogy konicsiva, széles vigyorral. Pedig a két szó ugyanazt jelenti.

Trafik

csontzene - Elő az ikonnal!

Rendkívüli zongorista debütál Magyarországon február 22-én, amikor a Zeneakadémián Keller András vezényletével, a Magyar Telekom Zenekar kíséretével Mozart d-moll (K. 466), illetve C-dúr (K. 467) zongoraversenyét adja elő.

Trafik

chili & vanilia - Akár pesti erkélyen is megterem

Ha létezik zöldfűszer, ami már-már olyan érzelmi reakciókat tud kiváltani egyesekből, mintha pártról vagy focicsapatról vitatkoznának, az a magyar konyhákban kevéssé elterjedt koriander.

Zene

Zene

Hazatérés - Sigur Rós: Heima (DVD)

Lassan eljutunk addig a pontig, amikor Izlandot már nem erős és újító zenei exportőrként tartjuk számon, hanem igazi popkulturális nagyhatalomként, amely rendszeresen autentikus és karizmatikus egyéniségekkel dobja fel a beszürkülésre és önmaga ismétlésére hajlamos angolszász zenei kultúrát. Azt már Björk óta tudjuk, hogy az izlandi gejzírek és a hópáncél valószínűtlen fehérsége rejt magában valami egészen bizarr, melankolikus, ártatlan levegőt, amely bájosan súlyos és egytől egyig izgalmas előadókat fúj a kontinens és a szélesebb elismertség felé.

Zene

Életművészet - Szirtes János: Budapesti Tél, Prágai Tavasz, Zágrábi Nyár, Mezőszemerei Õsz. Digitális nyomatok(kiállítás)

Szirtes János a kiállítással - a négyszer négy közepes méretű digitális fotóval, akárcsak valamifajta vizuális tartalomjegyzékkel - az elmúlt három-négy évben bemutatott performanszait foglalja össze és dokumentálja. Maguk az események is láthatóak a háttérben, mert persze folyamatosan peregnek a vetítővásznon, az azonosításhoz, az "index" feloldásához azonban roppant idő kell: négy évszak, négy helyszín, négy különböző történet fut el a türelmes szemek előtt - a budapesti télben, a prágai tavaszban, a zágrábi nyárban és a mezőszemerei őszben lejátszódott eventSzirtes egyszereplős, dramaturgiailag hallatlan pontosan megszerkesztett akciói, melyek egyszerre adnak időt a legvégletesebb személyesség és a leghűvösebb tárgyiasság-tárgyilagosság megjelenítéséhez.

Zene

Elő a sötétből - Hot Chip: Made In The Dark (lemez)

A Hot Chip kétségtelenül eme évtized egyik legnagyobb durranása a könnyűnek is nevezett zenében: adott öt tehetséges fiatalember, akik már bő fél évtizede úgy játszadoznak hallgatóságukkal, mint macska az egérrel. A zenekar tulajdonképpeni magja Joe Goddard és Alexis Taylor, a két multiinstrumentalista zeneprogramozó és énekes - hozzájuk csatlakozott utóbb Owen Clark, Felix Martin és Al Doyle, szintén zenészek.

Zene

Csak nyűg és baj - Földes György: Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956-1989(könyv)

A romániai falurombolás elleni 1988-as budapesti tüntetés a magyarországi rendszerváltás meghatározó eseménye volt: a rendszert bíráló tömérdek írás, cikk után az ellenzék bizonyítani tudta, hogy képes tömegeket maga mellé állítani és az utcára vinni, és egy látszólag nem belpolitikai ügyre való hivatkozással (a nemzeti kérdéssel szembeni érzéketlenséget, az emberi jogok semmibe vételét kifogásolva) megkérdőjelezte az egész rendszer legitimitását. Jól látja és láttatja tehát Földes György, hogy a Kádár-rendszer 33 éves történetének egyik vezérfonala - közvetve a bukás előidézője - a magyar-román viszony alakulása volt. (A másik csődfaktor az eladósodás, melynek politikatörténetét néhány éve szintén a szerző dolgozta fel.)

Zene

Odafenn, a magas égben - Marc Forster: Papírsárkányok (film)

Mivel a sárkányeregetés eleddig mostohán állt a sportok között, és nem kapott méltó filmes feldolgozást, a jelen mű rendezője régi adósságot törleszt, amikor az akciófilmek dinamizmusával láttatja a magasban ádáz küzdelmet folytató szárnyasokat. A zsineg másik végén, lent, Kabul porában két afgán kiskamasz, Amir és Haszan hajtja-űzi díjnyertes sárkányát: aligha kétséges, hogy amit látunk, az a gyermekkoruk utolsó boldog pillanata. Mindez persze kiderül a kép aljára kiírt évszámból is: 1978; egy évre vagyunk a szovjet tankoktól, és még annyira sem a privát árulásoktól.

Zene

A fekete fa - Agota Kristof: Mindegy. Novellák és színművek(könyv)

A magyar származású svájci írónő korai elbeszéléseit és drámáit tartalmazó kötet mind tematikájában, mind hangvételében a világsikert aratott Trilógiájának előzményeként olvasandó. Abban a huszadik század furfangos és bonyolult regényszövéseihez képest is újszerű és (talán nem túlzás) zseniális szerkezeti találmánnyal képes három regényen keresztül lebegtetni, hogy a főhős (Lucas és Claus) egyedül vagy ketten van/vannak.

Zene

Enni vagy meghalni - Tim Burton: Sweeney Todd - A Fleet street démoni borbélya (film)

A híres rendezőről eddig is lehetett sejteni, hogy valami nem stimmel nála. Szebben a flúgost talán így mondhatnánk: "a hátborzongató mesék hollywoodi mestere". De ami volt, elmúlt: legújabb filmje minden eddigi munkájánál (hogy csak a hason szakirányból szemezzünk: Beetlejuice; Batman; Ollókezű Edward; Karácsonyi lidércnyomás; Az Álmosvölgy legendája vagy akár A halott menyasszony) sötétebb és kegyetlenebb.

Zene

Névérték - Mike Newell: Szerelem a kolera idején (film)

Ha valahová jó nagy ákombákom betűkkel kipingálják, hogy "mágikus realizmus", ott nem árt résen lenni. Dehogy mondanék én olyat, hogy rögtön keressék a kijáratot, csak legyenek nagyon észen. Vagy épp ellenkezőleg, hagyják magukat lépre csalni. Hisz magunkat kicsinyt megerőltetve el bírjuk képzelni, hogy valahol a mágia a realitás, de sokkal könnyebb a helyzetünk, ha nem is áltatjuk magunkat effélékkel, s már az elején beismerjük, hogy ami bárhol realitásnak tűnik, merő mágia. Folytathatom: kamu, átverés, végül is: giccs. Ne akarjunk rögtön nekimenni Márqueznak, voltaképpen nem is a mi dolgunk, hiszen a filmkészítők nagy számosságú csoportozata nem restellt a sor elejére tolakodni, amikor a mágikus realizmust osztották.

Zene

Penge - Kleist: Amphitryon(Színház)

Gothár Péter másfél évtized után tért vissza Kaposvárra. Talált ott még ismerőst, bár bizonyára nem azt keresett - rendezni jött. Kleist Amphitryonjából készített mulatságos, nevetséges, tragikus és rezignált előadást. Four in one.

Képzőművészet

Képzőművészet

Írott malac - Wim Delvoye az Ernst Múzeumban

A holland-flamand kulturális fesztivál keretében bemutatkozó 42 éves kortárs flamand képzőművész 1990-ben, a Velencei Biennálén alapozta meg hírnevét. Munkáinak meghökkentő és provokatív jellegét a szent és a profán, a banális és a fennkölt, az elit- és a tömegkultúra elemeinek extrém ütköztetése adja. A budapesti anyagban gunyoros és nyers műveinek kisebb keresztmetszete látható; a holland porcelánfestés motívumaival díszített gázpalack-sorozat, egy gótikus tornyokkal díszített, acélcsipkékből összeálló munkagép, továbbá a morbid disznóbőrök és a híres-hírhedt Cloaca.

Színház

Színház

No parakinézis! - Tünet Együttes: Nincs ott semmi - avagy alszanak-e nappal az álmok(kortárs tánc)

"Kedves érzékszerveim, csalódtam bennetek, és benned is, drága fantázia. Elrajzolom magam, és megint elrajzolok mindent és mindenkit. Akkor ezután már mindig ez az általam való világ? Hogy lehetne kilátni innen? És mi van, ha nincs ott semmi? Azt is én vetítem?" Egy részlet a Tünet Együttes szórólapjából, amely a legújabb előadást hirdeti. Azért érdemel figyelmet, mert a megszokott, a kortárs táncot amúgy is körülölelő homályosításhoz képest nem magyaráz, nem beszél félre, hanem olyan érzeteket kelt, amelyeket a darab megtekintése során is tapasztalunk.

Film

Film

"Szeressen a színház" - Haumann Péter színész

A Kalandorok, Paczolay Béla rendező első nagyjátékfilmje Simó Sándor-emlékdíjat nyert a 39. Magyar Filmszemlén. A háromgenerációs road movie-ban még egy pici autós üldözés is van; a helyszín Erdély, a táj csodás. A nagyapát Haumann Péter, az apát Rudolf Péter, a fiút Schruff Milán játssza.

Tudomány

Tudomány

Füvek a csőrben - Démoni ragály: a pestis(kiállítás)

Nincs is nagyobb történelemformáló erő, mint a ragály - valami effélét mondott a nagyon híres francia történész, Braudel, és biztos is, hogy nagyot tud alakítani egy társadalmon, ha nagy hirtelen elveszíti tagjainak mondjuk a háromnegyedét. Mert ilyen arányokat jegyeztek föl a XIV. század közepén egész Európát végigtomboló rettenetes járvány, a "fekete halál", úgy is mint döghalál, vagyis dögvész, még pontosabban mirigy pusztításairól egyes mediterrán vidékeken, a francia partoktól Dalmáciáig.

Tranzit

Tranzit

Földalatti - A császár kisvasútja

Akik ritkán közlekednek vele, habcsókos nosztalgiajáratként tekintenek rá, büszkeséggel a szívükben, mintha az 1896-os millenniumi ünnepségek még nem értek volna véget. Pedig az utasok többsége már régóta inkább a rákospalotai csatlakozás miatt veszi igénybe, nem a vasárnapi vurstlizásért.

Lokál

Lokál

Ökoszülők, ökobébik - Pelenkaháború

A gyermeket váró és a kisgyermekes párok lelkéért vívják legádázabb küzdelmüket a konzumerizmus és az ökológiai fenntarthatóság képviselői. Egy új embernek rengeteg új és márkás termékre lesz szüksége, és meg is érdemli - erősködik az ipar. A csecsemő valójában igénytelen és nem érdeklik a márkajelek - kontráznak a zöldek.

Szex

Szexuális felvilágosítás a múzeumban

Szex

Szülőknek tilos a belépés

Milyen kérdéseik lehetnek a tinédzsereknek a szerelemről, és hogyan szólíthatja meg őket egy szexualitásról rendezett kiállítás? Egy párizsi tudományos múzeum e tárgyú kísérlete, amely a szakmai elismerést és a közönségsikert egyaránt kivívta, december végéig látogatható a Villette parkjának kulturális komplexumában.