Szellemidéző - The Mars Volta: The Bedlam In Goliath (lemez)

  • Harci Andor
  • 2008. február 14.

Zene

A kortárs könnyűzene egyik leginkább ámulatba ejtő története az At The Drive-In és a belőle kifejlődött Mars Volta nevéhez kötődik. Az 1993-ban alakult post-hardcore banda szinte kiáltványszerűen kerülte a népszerűséget, felvételeik mind a témák, mind a megvalósítás tekintetében messze kerültek minden popklisét - 2001-es feloszlása idején mégsem csak az undergroundban volt ünnepelt ikon.

A kortárs könnyűzene egyik leginkább ámulatba ejtő története az At The Drive-In és a belőle kifejlődött Mars Volta nevéhez kötődik. Az 1993-ban alakult post-hardcore banda szinte kiáltványszerűen kerülte a népszerűséget, felvételeik mind a témák, mind a megvalósítás tekintetében messze kerültek minden popklisét - 2001-es feloszlása idején mégsem csak az undergroundban volt ünnepelt ikon. A feloszlás egyik oka az volt, hogy a két kreatív motor úgy érezte, befulladt a produkció: az El Pasóból származó Cedric Bixler-Zavala és Omar A. Rodriguez-López (képünkön) már az ATDI-korszakban is igényét érezte egy valamivel progresszívabb felállásnak, ahol megkötések nélkül lehet kísérletezni - így alakult meg a De Facto, eleinte koncerteket követő jam sessionként. A feloszlást követően ez a dubos-dzsesszes-rockos zajzenekísérlet nőtte ki magát a Mars Voltává, míg az "autósbüfé" további három vendége megalakította a post-hc vonalat lágyabban értelmező Spartát.

A Volta első, 2001-es EP-je után Rick Rubinnal készítette el debütáló nagylemezét. A De-Loused In The Comatorium egy kábszerkóma, egy ébredés és az ezt követő öngyilkosság története köré írt prog-rock opera. Az album turnéja közben lelte halálát a Volta hangtechnikusa, Jeremy Ward (nota bene: túladagolásban) - az ő naplója volt a fűtőanyag a következő lemezhez, mely ebből adódóan szintén egységes koncepcióra épült (Frances The Mute, 2004). A 2006 végén megjelent Amputechture viszont nem illeszkedett ebbe a sorba - koncepció helyett itt "csupán" elképesztően erős zenét, a Volta-hangzás maradéktalan kiforrását lehetett hallani. Időközben a Red Hot Chili gitárzsenije, John Frusciante jóformán állandó tag lett, csakúgy, mint a Spartából kiváló Paul Hinojos, valamint Omar öccse, Marcel Rodriguez-López (utóbbi perkán és szintetizátoron). Legújabb lemezük visszatérés a spirituális-metafizikus szférába, méghozzá egy rendkívül bizarr háttérsztorival.

A The Bedlam In Goliath katalizátora egy úgynevezett Ouija board (szellemidéző tábla) volt, amely egy turné alkalmával, Jeruzsálemben került Omarhoz. A táblával való játszadozás lassanként rendszeres koncert utáni rituáléba ment át, a Soothsayer (Jövendőmondó) névre keresztelt tábla üzenetei pedig fokozatosan egy állandó entitás, Góliát megnyilatkozásaivá, majd lassanként követelőzéseivé, fenyegetéseivé alakultak. Időközben a zenekar tagsága egyre furcsább balesetek áldozata lett (törött láb, demenciába zuhanó hangtechnikus és így tovább), Omar elhatározta hát, hogy elássa a táblát, majd azt is, hogy alkotói folyamatban próbálnak megszabadulni az átoktól - így foglalhatnánk össze a zenekar verzióját. Élnénk a túlmisztifikálás gyanújával, ugyanakkor - ismerve a Volta múltját, valamint a szűnni nem tudó ingert, hogy alkotás útján dolgozzanak fel tragikus mozzanatokat - könnyen lehet, hogy mégis van némi alapja ennek az egész rontásmizériának.

Ami a hanganyagot illeti: ezúttal is az elvárt, mindig új, mégis ismerős kakofóniát, hangszeres fehér zajt, fúziós vudu-prog-dzsessz-metált kapjuk. Azt a fajtát, amit többszöri alapos újrahallgatás után is képtelen az ember kiismerni - pláne, hogy minden címben, minden dalszövegben eldugott a zenekar egy darabkát az elűzni kívánt Jövendőmondóból, jeruzsálemi utalásoktól a megnyilvánuló alakok neveiig. A rendhagyó ütemezések és ritmusváltások szerves részeivé váltak a Volta zajtanának - annyira, hogy már szinte fel se tűnik, hogy ötnyolcadokban meg háromhetedekben hullámzik végig az összes felvétel. Többtételes, néha 8-9 percesre nyújtott darabokból épül fel a lemez, legtöbbször úgy törve a "dalokat", hogy az egyik felvétel vége és a másik első szakasza egységes kompozícióba forr. Erre a 76 perces, kiszámított és módszeres őrületre Bixler-Zavala egekben szálldosó éneke teszi fel a koronát - a hangzás mellett ez a többnyire kétvonalas C a zenekar másik állandó védjegye.

A lemez tengelye, a Goliath kétszer lassabb tempóval, Rapid Fire Tollbooth néven hallható volt már López egyik szólóanyagán (Se Dice Bisonte, No Búfalo, 2007), de szó sincs arról, hogy nem volna elég kreatív szufla a bandában. Prog-rockból absztrakt latin-dzsesszbe oldalaz az Abernicula, feszes, effektekkel tűzdelt, kurta post-hc a Wax Simulacra, klezmeralapokat is beépítő, kántálással és komor kórusénekkel megtámogatott, lomhán hömpölygő prog-rock a Soothsayer - egytől egyig megalkuvásmentes innováció, és mind remekül illeszkedik az egészbe: a The Bedlam In Goliath, kis túlzással, megérdemelné a "könnyűzene Finnegans Wake-je" címet. < b>

Universal, 2008

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.