Angolul - Cseh Tamás. Bérczes László beszélgetőkönyve

  • - ts -
  • 2008. február 14.

Zene

Nagyon fenn, magasan kezdünk, ott szerintem nem lehet. Vagy csak egészen keveseknek illik? Talán az dönti el, hogy szabad-e, ami utána következik? Adott esetben mindenképpen ön- és közveszélyes vakmerőség. Ilyet szól a hős rögtön az első lap tetején: "Három hete derült ki, hogy rosszindulatú daganat van a tüdőmben, s holnap elkezdődik egy kemoterápiás kezelés."

Nagyon fenn, magasan kezdünk, ott szerintem nem lehet. Vagy csak egészen keveseknek illik? Talán az dönti el, hogy szabad-e, ami utána következik? Adott esetben mindenképpen ön- és közveszélyes vakmerőség. Ilyet szól a hős rögtön az első lap tetején: "Három hete derült ki, hogy rosszindulatú daganat van a tüdőmben, s holnap elkezdődik egy kemoterápiás kezelés."

2006. augusztus 27-ről, ahova keltezik ezt a mondatot, nem tisztán hallatszik a hozzáfűzés, hogy ki mondja, az interjúkötet szerzője vagy hőse, de valamelyik mégiscsak: "Na, erre varrjál gombot, drága olvasó!" Fene tudja, hogy szerencsénk-e vagy sem, hogy a végső változatba nem írták bele, hisz ott van a sorok közt, látom is.

Nagy dolgokkal szembesülsz tehát olvasó a következő háromszázvalahány oldalon, becsüld meg magad. Sarokba szorított helyzet, hogyan reklamáljak, ha (szerző és hőse) véletlenül mégis elmulasztanák megmondani ezen a háromszázvalahány oldalon a tutit. Bárhogyan, akárhogy, valahogy. Angolul. Vagy mondhatom-e erre az első mondatra válaszul, hogy "de én azt szeretem, ha a végén meghal a hős"? Vagy ez nem ilyen interaktív játék?

Mindenesetre amikor nekimentek, a szerzőknek (nem vitás, közös munka: kézenfekvőnek látszó szereposztásban) gondolniuk kellett volna erre az I love you so dalra. Vagy ránk. Mit várunk? A csávó ott van majdnem a halálán, és megmondja majd (oh, de hol azon a háromszázvalahány oldalon), hogy mi van.

Mit gondolnak, megmondja?

Az utolsó mondat meg csupán annyi, hogy: "Én vezetek." - Ja, biztos van remény. Itt? Kinek?

E két mondat közé bepréselni egy életet, az sem lenne akármi; ám ha ennyi lenne csak a csellendzs, az olvasó adja vissza a jogosítványát. Bérczes koncentrál is veszettül, olyan, mintha rejteni akarná az orcájára ülő aggodalmat; hozakodik elő sajátlagos közbolondériáival (úgy értem, az olvasónak is csupa ilyenje van; én speciel nem futok, eszem ágában sincs), hogy fut, elutazik meg szerelmes - mintha amúgy az élet rendes lenne. Két "kemoterápiás kezelés" között.

Oh, igen, zavarban vannak a barátok, hogyan kellene reagálni? - ezt többször is felhozza mind a kettő. Voltaképpen nem muszájna, hisz az olvasó is épp így van vele (s ez a lényeg). Lévén ez az egész Cseh Tamás-történet, úgy a hetvenes évek második felétől, de tudom én pontosan, a leveles lemeztől, az első lemeztől, amikortól már nem csupán filmrendezők belvárhuncutsága volt, akkortól a szeretetről szólt. Hogy szeretjük a dalokat, az előadót, a szövegírót. Szóval, hogy vagyunk, akik időnként nem riadunk vissza részegen óbégatni, vagy ami még rémesebb, idézni belőle, és akkor hiszünk - egymásról! - ezt-azt. És ennek a szeretetnek nincsen is hívebb előadója Bérczesnél. Ott van az a könyve minden sorában, magyarul. A tutifrankó.

Palatinus, 2007, 333 oldal, 3800 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.