Négykettő, hathárom - Négy új magyar rocklemez

  • Kovács Bálint
  • 2008. február 14.

Zene

Nem panaszkodhatnak a magyar rockerek hozzátartozói: tavaly karácsonykor végre a furamód gitárzenére gyengülő megajándékozottak szemét is felcsillanni láthatták a szokásos sapka, zokni és sál mellé illesztett ajándék miatt. Már ha bevásároltak az év végi hazai rocktermésből.
Nem panaszkodhatnak a magyar rockerek hozzátartozói: tavaly karácsonykor végre a furamód gitárzenére gyengülő megajándékozottak szemét is felcsillanni láthatták a szokásos sapka, zokni és sál mellé illesztett ajándék miatt. Már ha bevásároltak az év végi hazai rocktermésből.

Vastrabant: Told be Az igen hülye nevű zenekar első lemezének borítójára pillantva rögvest rossz érzésünk támad: egy újabb Fürgerókalábakkal van dolgunk, amiből pedig egy is sok. Így legalább kellemes a csalódás: igen jóféle, vagy mondjuk így, profi hangszeres teljesítmény - hegedűszó, magyar nóta, hárompluszkettő meg persze sok rakendroll, ízléses és élvezhető tálalásban -, karöltve a minimum kellemes énekhanggal és olyan szövegekkel, hogy leesünk a székről. Gondolták volna például, hogy a Rákóczi-induló zenéjére a szótagszámot tekintve is lényegében tökéletes megoldást jelent a "négy-kettő a félidőben, a végén hat-három" sor? Nos, a Hathárom című, a legendás angol-magyar által nemzeti öntudatra lelkesítő - és ilyeténképp valamelyest a B‘lga Nemzeti hip-hopjával is bátran öszszehasonlítható - szerzemény éppenséggel erre ébreszti rá lelkes közönségét. Idézhetném még a Szigetnek igen szimpatikusan, szerényen, de gúnyosan és, lássuk be, joggal beszóló Nagyszínpad című szerzeményt is, meg kábé az öszszes többi számot, de erre itt nincs hely - tessék meghallgatni a lemezt. Igen, van rajta egy-két laposabb darab, talán a végére kicsit el is fárad, de azért még így is simán: **** (Edge, 2007)

Chief Rebel Angel: Death Rock City Az első, ami szembeötlik, a találékony névválasztás: tudomásom szerint a fiatal pesti zenekar az első együttes, amely úgy tudta megoldani minden metálzenekar fél évszázados vágyát - hogy tudniillik a nevük így vagy úgy, de lényegében az legyen, hogy Sátán -, hogy az egyáltalán ne legyen sablonos (ez persze részben az Entombed érdeme: hazánk leleményes fiai a nevet a daliás svédek egyik lemezéről csaklizták). Az e felett érzett öröm persze hamar elpárologna, ha ez lenne minden pozitívum, amit el lehet mondani a Death Rock Cityről, s nem lenne ott például mindjárt az első másodpercek heveny dobszólója alatt megtapasztalt hangzás, amilyenhez hasonlót szinte csak a pergő, a tamok meg a lábdob másik oldalán ülve hallani. Ám a Chief Rebel Angel felkészült arra az eshetőségre is, ha netán nem csak dobosok hallgatnák a lemezt: a megszólalás minden téren nagyon izmos - ahogy az egész lemez is az. Lendületes és lelkes zene ez, néha kicsit "túl is csordul", de nagyobb gondunk sose legyen. Egyszerre (stoner) rockos, hardcore-os, punkos és metálos, színpadot és hangos közönséget kívánó, két és fél perces "slágerek" tucatja egy, a lemezjátszóból nehezen kirobbantható korongon. Alig várom a folytatást. **** és fél (Edge, 2007)

ManGod Inc.: Near Life Experience A Near Life Experience is első lemez, ahogy az eddigiek, ám a ManGod Inc. a legkevésbé pályakezdő: ez az együttes a hazai viszonyok között aránylag nagy sikerekre visszatekintő, a még könnyfakasztóan közeli múltban feloszlott Cadaveres De Tortugas (CDT) nagyobbik részéből - többek közt az énekes Persóból - épült fel. S a másik utódzenekar, a Cadaveres lemezeit is meghallgatva olybá tűnik, ez a fél volt a CDT experimentálisabb frakciója - olyannyira, hogy még a ManGod Inc. stílusát is nehéz volna meghatározni.

Azt azonban ezzel ellentétben igen könnyű megállapítani, hogy a Near Life Experience-en hallható, egyszerre melankolikusan dallamos, kellően vaskos és itt-ott elektronikával meghintett gitárzene világviszonylatban is rendkívül jónak és igényesnek számít, de itt, a virgonc Chief Rebel Angellel ellentétben néhol lehetne egy kicsit lendületesebb és lelkesebb az egyébként általában középtempós muzsika, mert így megesik, hogy a hallgató elbambul, és csak pár szám után ocsúdik fel. Azokból a sokat emlegetett fogós riffekből és ragadós verzékből kéne még több, amilyenekkel az első két szám még tele van. Ez így csak: **** alá (Edge, 2007)

Cadaveres: Lost Souls A másik CDT-örökös már korábban túlesett a debütáláson a 2006-ban megjelent, törzsi ritmusokkal színesített (amúgy Sepultura-módra), marcona thrash-core-ral megtöltött Soul Of A New Breeddel, nem is akárhogy (zseniálisan), új lemeze pedig elvileg "kislemez". Nagylemeznyi hosszúságú ugyan, ám új számok helyett jobb-roszszabb különlegességeket tartalmaz, s fáj a szívem, de a mérleg nyelve a "rosszabb" felé billen, dacára a remek szövegű, hangulatos magyar nyelvű akusztikus dalnak vagy a Moby Dick-féle Gumiszoba átértelmezésének. Az egy darab új dallal sem tudok kibékülni, no, nem annak hiányosságai, csak a forma miatt: koncertfelvétel ugyanis, amelynek - a többi élő dallal együtt - igen távoli és zavaróan tompa a hangzása. Épp olyan, amit az ember nem hallgat otthon szívesen. Ám egy fokkal még mindig jobb, mint az elektronikus remixek - azokat inkább sehogyan se hallgatnám. És félő, hogy a metálarcok nagy része ugyanígy van ezzel. Jobb lett volna várni a következő nagylemezig. *** alá (Edge 2007)

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.