"Mi más úton megyünk majd!" - mondta állítólag családja előtt a 16 éves Vlagyimir Iljics, miután tudomást szerzett a cár ellen merényletet tervező bátyja, Alekszandr kivégzéséről. Ezt a mondatot évtizedeken át annak bizonyítékaként idézte a Lenin-életrajzok sora, hogy a proletariátus majdani nagy vezére már akkor elvi alapon tagadta meg az agrárszocializmust és annak taktikai eszközét, a terrort. A citálókat a legkevésbé sem zavarta, hogy mindez Lenin húgának évtizedekkel később megírt visszaemlékezéseiből tudható. Ami önmagában még aligha lenne baj, ha Maria Iljinyicsna az idézett mondat állítólagos elhangzásakor ne lett volna mindössze nyolcéves. Valljuk be: ez így együtt már egy kicsit sok! Ahogy Robert Service fogalmaz, "erősen megkérdőjelezhető, hogy képes lett volna (mármint Lenin nyolcéves húga - Sz. B. Z.) pontosan felidézni egy olyan kijelentést, amelynek gondolati tartalma aligha jelenthetett volna neki bármit is gyermekkorában". Service állítása meggyőző, és egyben jól példázza történészi módszerét és stílusát. Azt a fajta intonációt, mely nem szeret hosszasan elidőzni a Lenin-életrajzok lapszusainál. Röviden és elegánsan jelzi azokat, majd robog tovább. És - többek között - ettől is élvezetes olvasmány ez a vaskos kötet.
És persze attól is, hogy a szerző szinte mindent tud, ami tudható Leninről. A neves oxfordi profeszszor végigolvasott majdnem mindent, amit Lenin írt, vagy róla írtak. Talán csak egyetlen komoly életrajz maradt említés nélkül, mégpedig Helene Carrere d'Encausse 1998-as Lenin-biográfiája. Service talán leginkább a kiváló orosz történész, az 1920-ban Amerikába emigrált Georgij Vernadszkij szemléletéhez áll közel. Az 1931-ben kiadott, Lenin - a vörös diktátor szerzője miközben rendkívül távol áll Lenin nézeteitől és politikai magatartásától, egyértelműen elismeri a bolsevik párt vezetőjének formátumát, személyének történelmi súlyát és jelentőségét. Service is ezt teszi. Számára egy pillanatig sem kétséges Lenin történelmi jelentősége és óriási hatása. Távol áll tőle Richard Pipes, a neves konzervatív amerikai történész álláspontja, mely erősen hajlik arra, hogy Lenint a hatalom megszállottjaként, közönséges pszichopataként ábrázolja. Ám Service ezenközben azt a fajta érzelmi feszültséget és labilitást sem akarja elleplezni, ami végigkísérte Lenint szinte teljes életútján. E kötet épp attól válik meggyőzővé, hogy a szerző a bolsevik vezér politikai pályaképének rekonstruálásával nem valamilyen előzetesen fölállított ideológiai konstrukciót akar igazolni. Céljai nem politikaiak. Ezért aztán könyvében éppúgy jut hely a személyiség nagyságát, mint kicsinyességét bemutató fejtegetéseknek.
Georgij Fedotov, az orosz emigráció egyik legtekintélyesebb eszme- és vallástörténésze egyik írásában nem kevés malíciával jegyezte meg, hogy a bolsevik párt alapítói egykor jószerével egy díványon is elfértek, s lám, mi lett belőlük. Némi túlzással Service könyve éppen erről szól. A rejtélyről, hogy miként vált e hajdan jelentéktelen, sokáig főként az emigrációban ténykedő párt az oroszországi politikai verseny egyik főszereplőjévé, a politikai hatalom megragadójává, majd pedig keménykezű megtartójává. És mindebben mi volt Lenin szerepe? Aki ráadásul - és ezt Service felettébb meggyőzően igazolja is - távolról sem bizonyult mindig kifogástalan helyzetfelismerőnek. Jellemző, ahogyan "lemarad" az 1905-ös első orosz forradalomról, és ahogyan a kitörő világháború is váratlanul éri. Ám annál pontosabban "méri be" és ismeri föl lépésről lépésre 1917 tavaszától - a cárizmust megbuktató februári forradalomtól - a nagyvárosi tömegek hangulatának és igényeinek változásait, és igazítja ehhez pártjának politikáját.
Service-t láthatóan két dolog foglalkoztatja kiváltképp. Egyrészt, hogy mi az - már amennyiben ez egyáltalán meghatározható -, ami Lenin nélkül nagy valószínűséggel nem következett volna be, vagy ha be is következett volna, lényeges pontokon tért volna el attól, ami ténylegesen végbement. Kissé talán merész e megközelítés, ám egy életrajzírótól mégsem vehető zokon. Másrészt feltűnően izgatja az is, hogy Lenin mennyiben tekinthető marxistának, és mennyiben nem. Service szerint Lenin politikai magatartására - a marxi tanokon túl - erős és tartós hatást gyakoroltak az orosz felszabadító mozgalom különböző radikális irányzatai, Csernisevszkijtől Tkacsovig.
Service magabiztosan igazodik el az orosz politika- és társadalomtörténet megannyi bonyolult kérdésében, ám közben arra is képes, hogy érzékeny rajzát adja a majdani politikai harcos szellemi és érzelmi fejlődésének. Pontos és hiteles képet kapunk nemcsak azokról a tágas társadalmi színterekről, mint amilyen Lenin szülővárosa, Szimbirszk lehetett a XIX. század végén, de arról a családi miliőről is, ahol a fiatal Uljanov fölcseperedik. De olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy mit jelentett az állam szolgálatában bürokratikus karriert befutni, ha e karrier számos állomása csak a "személyes nemesség" rangjával párosult, s miként történt ez Lenin apjával, a népiskolai tanfelügyelő Ilja Nyikolajeviccsel is. Merthogy a vidéki élet színterein sem volt közömbös, hogy valaki az "örökletes nemesség" privilegizált közegéből indul-e el pályáján, avagy kitartó szorgalma, bürokratikus lojalitása és önalávetése segíti-e hozzá az újabb és újabb hivatali pozíciók elnyeréséhez. És ha ehhez még társult a család nem teljesen "tiszta" etnikai és felekezeti háttere is, mint ahogy ez fennállt az Uljanov família esetén is, nos, akkor még nehezebbé vált a helyzet. A helyi elitek ilyen esetekben még a megszokottnál is kevésbé voltak készek a befogadásra. Service ugyanakkor ügyel arra, hogy a legkevésbé se tegyen úgy, mint nem egy mai orosz antiszemita szerző, akik a lenini jelenség lényegét előszeretettel látják az idegenségben, vagyis a család nem tiszta oroszságában és pravoszlávságában. Az oxfordi történész nem azért utal könyvének első részében részletesen e családi körülményekre, mert ebben látná a kulcsát a személyiség későbbi fejlődésének. Erről szó sincs. Ám arról igen, hogy melyek azok a körülmények, amelyek minden
szorgalom és igyekezet
dacára egyfajta folytonos peremhelyzetben tartják a családot. Amit aztán tovább tetéz a cár elleni merényletet tervező idősebb fiú elítélése és kivégzése. Ez így együtt már kellő gyúanyag lehetett ahhoz, hogy valaki kellő szenvedéllyel és kitartással gyűlölhesse mindazt, amit számára a cárizmus jelentett.
A könyv, miközben komolyan veszi feladatát, tele van megannyi szórakoztató epizóddal. Ezek egyike az a már-már anekdotának is beillő történet, amiből nemcsak az derül ki, hogy az orosz forradalom majdani nagy vezére milyen képzeletgazdagon tudott gyakorlati problémákon elmerengeni, de az is, hogy mennyire nem kedvelte politikai ellenfeleit, még ha azok a lehető legközelebb is álltak hozzá. Történt, hogy a bolsevik párt Svájcban rekedt, ám Oroszországban még kevésbé ismert vezére elérkezettnek látta az időt arra, hogy visszatérjen hazájába. Ez azonban nem volt egyszerű feladat a világháborús körülmények között. Lenin azonban fantáziadús ötlettel állt elő: süketnéma svédnek öltözik, és így utazik Németországon keresztül előbb Dániába, majd onnan Finnországba, végül pedig Petrográdba. Felesége, Nagyezsda Konsztantyinovna azonban résen volt, és azonnal ellene vetette, hogy ez nem jó ötlet, mert a proletariátus vezére, ha máskor nem, hát álmában egészen biztosan motyog majd valamit a mensevikekről, és ezzel rögvest leleplezné magátÉ
Lehet, hogy Nagyezsdára kellett volna hallgatnia?
Fordította: Soproni András. Park Könyvkiadó, 2007, 668 oldal, 5900 Ft
