Zene

Székely János (1929-1992), ezt ma már sejtjük, a huszadik század harmadik harmadának legnagyobb erdélyi magyar írója volt. Költészete: elfejtett kozmosz. Drámái: fortélyos, párbeszédes filippikák a hatalom természetérõl. Prózai mûvei: mind hullámhasító, lobogó lelkiismeret-vizsgálat az ember tetteirõl, éppen abban a pillanatban, amelyben cselekedetté válnak. Nehéz élete volt.

Karcsú könyv, cím- és hátoldalán biedermeier hímzés fényképével. Intimitást, némi játékos erotikát ígér. Épp belefér az ember zsebébe, hogy aztán, egy séta során, a hozzá illõ, susogó lombok alatt elõvegyük. Zsebre is vágtam, elõ is vettem. Nem épp susogó lombok alatt, de a többi sem stimmelt. A végén már semmi sem stimmelt. A Ráth Mór kiadójánál 1861-ben megjelent, Hölgyek titkára címû ál-levelezõkönyvecske köré szõtt, igencsak furmányos ál-dokumentumregénynek egyébként épp ez a "mondandója": miként azt már a hímzés fényképe is sejtetni engedi az enyémnél értõbb szemnek, nem minden, néha pedig semmi nem az, aminek látszik. Tévedések vígjátéka? Talán az is. De vígjátéknak igen-igen keserû. Mint amikor légyottra sietve, a susogó lombok alatt farkast találunk, aki elpanaszolja, hogy Piroska felfalta a nagymamát.

Most, hogy már nekem is van digitális fényképezõgépem (3,2 megapixel), bármikor tettre készen állok, ha témára akadok. Az biztos, hogy nagy a fotózási kedv, ha valami látnivaló akad, sokan emelik kinyújtott karral arcuk elé a kis ezüstös készüléket.

Jól nevelt dolog idõnként azt mondani, hogy a távol-keleti mozi mekkora nagy hatással volt a világ filmmûvészetére. Ennél is sikkesebb, ha az amerikai filmre gyakorolt hatásáról értekezünk, nem megfeledkezve a kölcsönösségrõl: hatás és ellenhatás, korbács és antikorbács, jin és jang. Így lehet ez, alighanem - minek belátásához csak a bolond szalad Ozuig, megállhatunk nyugodtan Tarantinónál, az nincs olyan messze.

Amerika immár nem a ranchokon és nem is a világháborús lövészárkokban állomásoztatja a hõseit. 2001. szeptember 11. után a magányos hõsök a reptereken bizonyítanak, hogy az Államok lakói esténként nyugodtan hajthassák álomra fejüket. Ezúttal a New York-i J. F. Kennedy-repülõtéren járunk, s a neves alkotó egyik legkonzervatívabb, egyben leginkább kolonialista-elzárkózó opusához van szerencsénk.

Doktorira készülõ pszichoanalitikusoknak egyenesen menynyei falat a rendezõ eddigi legszemélyesebb alkotása, amely, miközben a gyermekkorra tekint vissza, a katolikus egyház szexuális disznóságai közt matat.

dvd Britten: Szentivánéji álom Az 1960-ban bemutatott darab azon kevés Britten-operák egyike, melyeket újra és újra elővesznek a nagy operaházak. Érthetően, hiszen ki ne szeretne eltölteni egy estét tündérekkel, koboldokkal egy elvarázsolt erdőben? Az 1981-es Glyndebourne-i Fesztiválon olyan emberek kezdtek "operát csinálni", akik fél szavakból is megértik egymást.

Az író elõször Para-Kovács Imrének (MaNcs, 1998. február 12.) beszélt tervezett kínai útjáról: "Valaki, aki olvasta Az urgai fogoly címû könyvemet, megkérdezte, mikor megyek újra Kínába. Ez egy barátságos, de csekély érdeklõdést mutató kérdés volt, amire mondtam (É), hogy soha többet. Na de mégis, erõsködött tovább. Hát egyetlen esetben talán, mondtam, akkor, ha visszamehetnék Li-tai Po Kínájába, a klasszikus Kínába, abba a korba, amit én annyira szeretek, a Tang-dinasztia idejébe."

A kudarcokban közismerten gazdag magyar história kitüntetett epizódja az 1848-49-es szabadságharc: az ország hosszú idõ után gyakorlatilag elõször (és utoljára) volt képes kiállítani olyan hadsereget, mely minden tekintetben (hadszervezet, minõségi hadvezetés, felszereltség és harci morál) képes volt felvenni a versenyt a zömmel jóval képzettebb és végeredményben túlerõben lévõ ellenséggel.

A legfontosabb törvények összefoglalása kétszer olvasható a Szentírásban: elõször Mózes II., majd V. könyvében. A Tízparancsolat szabad emberek egymás közötti érintkezésének, a társadalom müködésének, az együttélésnek a szabálygyûjteménye.

Bocsássuk elõre, istenkísértõn merész vállalkozás volt a kis szõrös rohadék moziba citálása, hisz ezzel - vagy minden hasonlóval - kapcsolatos ellenkezésére bizton lehetett számítani: a nevezett, mint tudjuk, szerfelett lusta és öntörvényû állat. A filmkészítés ezzel szemben, m. t., nagy önfegyelmet, alázatot és fokozott koncentrációt igénylõ foglalatosság - az esetek nyilván perdöntõ hányadában. Az is bolond tehát, aki moziba viszi a macskát (ha már mindenképp muszáj, én az állatkertet ajánlanám: last minute, one way ticket, full pension).

három lemezben közös vonásokat kellene találni, akkor bizonyára a visszafogottságot, az intimitást emelném ki, de lássuk be: teljesen fölösleges három távoli lemezben közös vonást keresni.

Az egykori, kissé rejtélyesre hájpolt B‘lga-tag, Sickratman nem sokat várt önálló lemezének publikálásával, s jól tette: a szerzõ fékezhetetlen elméjének termékei már egy jó ideje hanghordozóért kiáltanak. Legfõbb segítõtársa ezúttal is Titusz, aki élvezetes, szórakoz-tató és szellemes zenéket kevert a magukban is ütõs szövegek alá, ráadásul helyenként - külön kuriózum - gitározik is.

Az elektronikus tánczene kevés számú valódi (a lakosság körében is jól ismert) legendáinak egyike a Prodigy. A kilencvenes évek elsõ felében kiadott lemezeik (a valójában kislemezgyûjtemény The Prodigy Experience és a már tényleg albumszerû Music For The Jilted Generation) tették ismetté nevüket és számos, e mûfajban kissé szokatlan módon slágerré avanzsált szerzeményüket - a Charlytól az Out Of Space-en át a Voodoo People-ig és a Poisonig. A lassan hét évvel ezelõtt publikált utolsó sorlemezük (The Fat Of The Land) valósággal szupersztár-státusba emelte a Prodigyt, akik azután annak rendje, módja szerint eltûntek, és egy különös hangulatú mixlemezt leszámítva nem is került ki semmi a kezeik közül.