Az elektronikus tánczene kevés számú valódi (a lakosság körében is jól ismert) legendáinak egyike a Prodigy. A kilencvenes évek elsõ felében kiadott lemezeik (a valójában kislemezgyûjtemény The Prodigy Experience és a már tényleg albumszerû Music For The Jilted Generation) tették ismetté nevüket és számos, e mûfajban kissé szokatlan módon slágerré avanzsált szerzeményüket - a Charlytól az Out Of Space-en át a Voodoo People-ig és a Poisonig. A lassan hét évvel ezelõtt publikált utolsó sorlemezük (The Fat Of The Land) valósággal szupersztár-státusba emelte a Prodigyt, akik azután annak rendje, módja szerint eltûntek, és egy különös hangulatú mixlemezt leszámítva nem is került ki semmi a kezeik közül. Végül Liam Howlett, a mindenkori zenefelelõs unta meg a csöndet, részben kényszerbõl megszabadult alkotótársaitól(?) - a táncos Leroy megsérült, s ha már a nagy csapat úgy sem bírt összeállni, legott kirúgta a két vokalistát, Maxim Realityt és a rendre színes hajával tüntetõ Keith Flintet. Helyükre új alkotótársak (mindnekelõtt vokalisták és gitárosok) kerültek, tán csak Kool Keith hiphop-legenda maradt a régi vendégek közül, jött viszont Juliette Lewis, a legendás mozicsillag. Már az új lemez elsõ száma, a Spitfire is nyilvánvalóvá teszi, mi is lesz az új Prodigy hangzás veleje: kemény gitárok, hozzá söprõ elektronikus ütemek és dühös vokálok (itt spec. Lewis mûvésznõé). Ehhez képest a Girls és a Memphis Bells diszkrét elektro-beütésû darabok, perfekt nõi vokállal kísérve (e szerepben ezúttal a The Magnificent Ping Pong Bitches és Princess Superstar tündököltek a maguk rejtélyes mivoltában). A Get Up Get Off vagy az Action Radar éppolyan tökéletes elektropunk himnuszok, mint amilyen jó kis mutáns rap-harcore elegy a Kool Keith vokáljával megtámogatott Wake Up Call.
A Hot Ride (megint csak J. Lewis énekével) leginkább a korai Beatles által is elõadott Moneyt idézi, egyébiránt meg tökéletes bugi - ha valamire egyáltalán, akkor erre biztosan pörögni fognak a népek. Akadnak itt gyönyörûen felépített, tisztán instrumentális számok, mint az iráni zenei alapokra építkezõ Medusa's Pasth, s ehhez hasonlóan orientális zenei témából táplálkozik a Phoenix címû, helyenként szitárfunkba hajló keserves is. A The Way It Is hamisítatlan és szokatlanul kellemes funky lüktetése utána a Gallagher testvérek (igen, Oasis) segedelmével összedobott és Liam G. által felénekelt Shoot Down zárja a lemezt, amely Howlett némely, már megszokott manírját leszámítva kifejezetten szórakoztató, lendületes friss darabként mutatkozik a hallgató elõtt. A Keith gyerek meg, köztünk szólva, a kutyának sem hiányzik.
- minek -
XL Recordings/CLS, 2004
