Zene

Az ember már ab ovo előítéletesen közeledik az ominózus filmszínház felé: egyrészt nagyon is jól tudja, mire számíthat (látott már karón varjút), másrészt, s az előzőeknek tökéletesen ellentmondva, még egyáltalán nem sejti, mi is vár rá az elkövetkező ki tudja hány percben - ez pedig kétségtelenül az alkotók kimeríthetetlen fantáziáját dicséri. Végképp nem az ő hibájuk, hogy a mű, a Tiszta lappal című kísérleti (a kulcsszó, mely minden szabály, kötelem és felelősség alól fel- és kiment) videoalkotás még és már nem film - szabályosat, kerek egészet, effélét ők maguk sem akartak készíteni, arról meg, hogy mi is volt az alkotói szándék, ha volt, jócskán megoszlanak majd a vélekedések (ami, alighanem, az alkotói szándék teljes diadalával egyenértékű). A Tiszta lap amúgy számos más feLugossy Laca-darabhoz hasonlóan s minden látszat ellenére határozott, lineáris történetvezetéssel bíró mű, mely megállíthatatlanul halad valamely végkifejlet felé - igen, ez látszatra tényleg a stáblista megjelenése, de hát nem is ez az érdekes, hanem az út, amelyen haladva odáig eljutunk. S ez még mind semmi, mert e műnek konkrét szereplői is vannak: mindjárt két (női és férfi) páros, csereszabatosak, rendre egymásba úsznak át, tulajdonságaik nincsenek, csak princípiumokat jelölnek, ezek természete viszont a titkok homályába vész - legalábbis a néző nem sokat érthet meg belőle, de hát, mint tudjuk, a nézőre nem is tartoznak efféle komoly dolgok. Ha már a közönség kívül maradt, hát rögvest rosszat is sejt: az első képeken a vak Sanyi bácsi (Járai Alfréd) szőlőt permetez, majd a fehér bottal nekiesik a tőkének, a közönség sajgó sebét nyalogatja, később felejti, s a jobb időkre vár, melyek el is jönnek, rendületlenül.

Magyar Narancs: Az ön megjelenésétől elválaszthatatlan a kavbojkalapja - s ennek bizonyára megvan a története...

A Ferkai András által szerkesztett, impozáns, majdnem ezer illusztrációt tartalmazó kötet a hét éve megjelent, Buda építészetét bemutató album méltó folytatása.

A közelmúltban jelent meg Dukay Barnabás szerzői, valamint Vékony Ildikó előadói portrélemeze. Mindkét CD a BMC kiadványa, s mindkettő része a kiadó eddigi működésére jellemző progresszív közreadói hagyománynak. Igen sok érv szól amellett, hogy e két felvételt egy lapon említsük, bár bevallom: a puszta véletlen műve,

"Új kor születik, melyben öröm lesz élni", jövendöli Galileo Galilei az ő kis haverjának, a tizenegy éves Andrea Sartinak, s tekintve, hogy 1609-et írnak, bizton tudjuk, a jóslat eleddig nem vált be. Bertolt Brecht Galilei élete című darabját Zsótér Sándor és Ambrus Mária körülkerítette sűrű, hatvanas évekbeli NDK-s feelinggel, s ez tovább árnyalja a fenti próféciát.

Talán nem kell felsorolni, mi is történt a negyvenes években (Magyarországon is). Talán az ötlet kiagyalója - a szolid művészettörténész, Szűcs György - is tudja, és csak valami szemérmes - szögezzük le azonnal: szellemtelen - understatementnek szánta a címet és a "gyűjtési" elvet, amikor előpattintotta a legértelmetlenebb és következésképpen elképesztően történelmietlen, egyúttal, mert már nem bírunk gyanakvás nélkül élni, nagyon is 2002 kora tavasz kompatibilis ideát, miszerint legyen kiállításának rendszerezési elve a század legszörnyűbb évtizedének feledettsége.

Félek, ha belekapunk, rögtön elvész a lényeg, elébe lép a valóság, és jól kitakarja. Ezért a gyakorlati tudnivalókat, mint egyes útikönyvekben: előre vesszük. De annyira előre, hogy egy formás kis "napirend előtti" kerekedjen belőle, az se véletlenül.

Kezdjük egy brutálissal: A művészetben nincs nagyobb különbség, mint a majdnem és a végigvitel közti differencia. Mondta a fiatal Lukács György. Ilyen majdnem-film a Pascale Baillyé, majdnem szép, majdnem okos, majdnem bölcs, majdnem mély, majdnem szellemes. Majdnem jó. De nem jó.

Eminem már csak egy évre van attól az életkortól, a harminctól, amikor, mint mondja, "a belső tűz kialszik", s vitákat kavaró utazása végére ér, egyelőre azonban még teljes erővel perzsel, lángol, éget és belekap mindenbe, ami útjába kerül. Senki és semmi nem menekülhet előle - kivéve azt a két embert, akit tiszta szívből szeret: egyikük Dr. Dre, a fekete producer, akinek a segítségével fehér létére Amerika legsikeresebb rappere vált belőle, a másik hatéves kislánya, Hailie Jade, ennek az albumnak angyalian ártatlan ihletője és szereplője, akinek a láthatását végre bírósági határozat biztosítja Eminem számára. Rajtuk kívül gyakorlatilag az egész világ bekaphatja (és ezzel nagyon finoman utaltunk a szavajárására), a szövegeit mikroszkóppal vizsgáló politikusnejektől kezdve a saját apján és anyján keresztül (mondjuk úgy: elégedetlen a szülői teljesítményükkel) az exfeleségéig (megcsalta a ribanc).

...And You Will Know Us by the Trail Of Dead: Source Tags & Codes

Az egyik zenehallgatói stratégia, a "hangulatváltoztató típusú" azt mondja: "Tegyünk be valami jó kis pörgőset, vidámat, hátha attól jobb lesz a kedvem." A másik talán önállóbb alkatot kíván, megszondázza a hangulatát, majd ehhez választ zenét. És ha a zenék oldaláról nézzük, az a legjobb muzsika, amelyik képes hatni lelkiállapotunkra, de ha kell, plasztikusan illeszkedik a pillanatnyi hangulathoz is.

Aszerző, aki az elmúlt két és fél évtizedben lírikusként vált a legjobbak egyikévé, most egy regényt adott közre. Méghozzá nem is akármilyet: sűrűt, erőteljeset, szenvedélyeset. Olyan munkát, amely (ellentétben a lírikusok által írt prózai művek jelentős részével) egyéb értékei mellett a kompozíció átgondoltságával is kitűnik. Más szóval: Rakovszky Zsuzsáról, a szemléletesség és a szemlélődés szelíden (olykor nem is szelíden) radikális költőjéről egyszerre csak kiderül, hogy a nagyívű epikai konstrukcióhoz is jó érzéke van.

A tavasszal nálunk is járt, s ez alkalommal sűrű laudációban részesült Lawrence Norfolk kétségtelenül termékeny szerző: egy szűk évtized alatt három terjedelmes és nem utolsósorban módfelett sikeres regényt publikált.

Az iráni film mestere ezúttal biztos kasszára játszott. Gyerekszereplőkre épített filmjében egyetlen olyan poént vagy fordulatot sem hagyott ki, amelyekkel mintái, az európai, főleg olasz neorealisták érzékeltették az eltűnőben levő alsó középosztály frusztrált mindennapjait.