Lemez: Dúskálj a lélekben (Coming home II)

  • Zubor Tamás
  • 2002. június 27.

Zene

Az egyik zenehallgatói stratégia, a "hangulatváltoztató típusú" azt mondja: "Tegyünk be valami jó kis pörgőset, vidámat, hátha attól jobb lesz a kedvem." A másik talán önállóbb alkatot kíván, megszondázza a hangulatát, majd ehhez választ zenét. És ha a zenék oldaláról nézzük, az a legjobb muzsika, amelyik képes hatni lelkiállapotunkra, de ha kell, plasztikusan illeszkedik a pillanatnyi hangulathoz is.
Az egyik zenehallgatói stratégia, a "hangulatváltoztató típusú" azt mondja: "Tegyünk be valami jó kis pörgőset, vidámat, hátha attól jobb lesz a kedvem." A másik talán önállóbb alkatot kíván, megszondázza a hangulatát, majd ehhez választ zenét. És ha a zenék oldaláról nézzük, az a legjobb muzsika, amelyik képes hatni lelkiállapotunkra, de ha kell, plasztikusan illeszkedik a pillanatnyi hangulathoz is.

Nos, hogy tárgyunkra térjünk, a Coming home II, a nürnbergi Stereo Deluxe válogatása egyrészt akkor a legjobb, ha rossz a kedvünk és szeretünk lelkiszenvedni. Érzelemgazdag dalai egy pompás szerelmi bánat teljes, fogcsikorgatós kiélvezésénél jöhetnek nagyon jól a megkésett spleenernek. Vagy mikor a világ működésének biztos tudása süpped bölcs melankóliába. A titkot ugyan ezzel sem fejthetjük meg, viszont azt hihetjük, hogy végtelenül bölcsek vagyunk, pedig csak elkeseredettek és fáradtak. A Coming home II simulékony zenei anyag, jól válogatott-rendezett lélekvezető, és ha szól, legalább olyan fontos a szobádban, mint a kedvenc faliképed vagy fotelod.

Mindjárt egy olyan számmal (Hefner: Level green) csalnak könnycseppet a szemedbe, mely után talán nem is jön szebb és fájdalmasabb az egész lemezen. A Fingathing You fly meje ezt folytatja, hogy aztán a Bossa Nostra énekelje némileg harsányan, hogy "Chico desperado". Az egész kompiláció vokalitása egy merész elgondolással előremutatónak is mondható, arról nem beszélve, hogy gyakran egészen finom női énekhangok csorgatnak a számokba olyan dús érzelmeket, amelyek a teljesen más zenei stílusok kedvelői számára is abszolút befogadhatóvá, mi több, kedvenccé tehetik a lemezt. A stílusokat hagyjuk, mondjuk az egészre, hogy "chillout", azzal túl nagyot nem hibázhatunk. A mostani, irányzat-fúziós időkben úgyis az tudná ráhúzni több kacifántos stílusnevet, aki többet ismer.

A Butti 49 Kalasába is belecsurran egy kis vidám női danolászás, melyet csak elronthat a lassan mögé bekúszó férfivokál. Kint vagyunk az utcán, mikor hallgatjuk, s az sem baj, hogy nem halljuk a madarak csivitelését, a fúvósok mindenért kárpótolnak. A S-Tone Inc. mélyebb basszusokkal jelentkezik (Rendez-vous a minuit); a francia nyelvű énekesnő annyira önfeledt, hogy kitartóan "sabadabázik". A Koop egyenesen a Summer sunba repít, majd a Dee Felice Trio Nightingale-jében egy füstös New Orleans-i bárba teszünk könnyed időutazást. A Bobby Hughes Combination ide-oda pattogó ütemeit és olvadékony énekét (Kerma elastica) a Multiboy kis téli dala (Gentle on my mind) követi, mely alig hasonlít a tipikus chillout-zenékre; leginkább a kisgyermekének dalolná el az ember, ha lenne, egy bűbájos családi pikniken. A Mekhanist Whistle while workje viszont igazi fúzió: az éneket fütty helyettesíti, alatta erős hangzású törtütem - többek között. Aztán a Quantic jön egy igazán kellemes, ám annál kevésbé újszerű számmal (Life in rain). A Moving together (a Noiseshapertől) pedig már végképp elfelejti a Coming home II érzelmi inspirációit, hogy aztán a James Hardway a Going home-ban újra megtalálja. Ez és a Coctail Lido Lo sono il ventója végül is úgy zárja az albumot, ahogy várjuk: lassan, fájdalmasan és nem kevés pátosszal, az énekes és énekesnő operába illő duettjével.

Zubor Tamás

Stereo Deluxe-Deep Distribution, 2002

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.