A tavasszal nálunk is járt, s ez alkalommal sűrű laudációban részesült Lawrence Norfolk kétségtelenül termékeny szerző: egy szűk évtized alatt három terjedelmes és nem utolsósorban módfelett sikeres regényt publikált.Új könyve, a Vadkan képében több szempontból is zavarba ejtő mű - hogy mást ne mondjunk, aki egyszer vesztére belekezdett, az aligha tudja majd letenni, amíg nem végzett az utolsó bötűvel is.
A XXI. századi túlélő olvasó kétségtelen, ámde többnyire jogtalan előítélettel viseltetik a kortárs (nagy)regények iránt - szinte mindannyian hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy az igazi mesterműveket már rég megírták, s most a hálátlan s kissé értetlen utódok számára nem is maradt más lehetőség, mint a hagyomány szorgalmas dekonstruálása. Mondják azt is, hogy nincs már narratíva, csak zagyva dadogás, hogy nincs történet, csak tétova szintagmák. Nos, ha valaki aggódna emiatt, zömmel feleslegesen teszi: szerzőnk, Lawrence Norfolk ügyesen összerakott regényében megtalálja ugyan a dilemmát - szó szerint a textusba rejtve, mint annak tárgyát, mint a sokfelé szétágazó szöveg egyik legfontosabb témáját. Ha a valóság megjelenítésének (lefordításának) nehézkessége vagy éppen lehetetlensége valóban az irodalom legfőbb problémája volna, akkor valószínűleg nem lehetne olyan egyszerű, pitiáner trükkel megkerülni, mint hogy metaszintre emelkedve egyszerre csak ezt a dilemmát tesszük a mű (a regény) témájává, amelyre (a mackósajtos doboz mintájára) még további szinteket és hagymahéjakat is ráhúzhatunk.
Fenéket. Ezzel szemben marad, mi volt, s ami a regényt élteti: a történet, benne
kaland, árulás, barátság, halál, szex,
kegyetlenség és nagylelkűség, mert erre buknak az olvasók, meg a rejtélyre, amelynek kedvéért tán még arról is hajlandók elgondolkodni, hogy mit is láthatunk egy tök sötét barlangban, ami egyben saját nyomorult életünk égi mása/földi allegóriája, s hogy miért ismétlődik mániákusan oly sok motívum e röpke hatvan-hetven év alatt, míg csak meg nem értjük, mit akart nekünk mondani a sors (igaz, akkorra már jórészt mindegy is).
Az olvasót már a könyv első harmadát kitévő fejezet is lenyűgözi, pedig itt szerzőnk nem is tesz mást, mint a görög mitológia egyik kevéssé ismert jelenetét, a kalüdóni vadkanvadászatot rekonstruálja (lábjegyzethegyek meg a valódiak érzéki leírása), majd ráereszti az ógörög tájra a maga szikárnak távolról sem nevezhető nyelvét, a puszta szikláig dúlja, rombolja, s közben építi, formázza is. Hamarost jő a metaszint, hiszen a regény valódi hőse, a modern eposzíró, a holokausztot szerencsével-kitartással-csodával határos módon túlélő Solomon Memel maga is a kalüdóni vadkanvadászat alapján írja meg főművét, melybe indaként folynak és kapaszkodnak saját görögországi háborús élményei. Mint ahogy Norfolk is a klasszikus mítosz és az évezredekkel későbbi, de már szintúgy régmúlt és lassan feledésbe merülő háborús történet egymásra csúsztatásával játszik (ilyenkor tessenek kapaszkodni, különben könnyen megszédül az ember). Linearitásról persze szó se essék:
az idősíkok gyorsan váltakoznak,
s hol 1938-ban vagyunk, a királyi Románia határvidékén, hol 1970 körül Párizsban, hol Görögországban a háború alatt, hol meg a szovjet megszállta, majd a románok/németek által visszavett Bukovinában. Mellesleg Norfolk, ha akar, tud ködösíteni is rendesen: egyetlen eldugott utalást leszámítva csak következtetni tudunk arra, hogy hősünk ifjúkoráig a kies Czernowitzban éli életét, mígnem menekülnie kell a deportálások elől - egyenest a görög háborús/polgárháborús pokol közepébe. Sol azonban életre ítélt kiválasztott, kinek egyetlen dolga, hogy megírja, hogy néven szólítsa az igazságot, ami egyszerre több is, de bizonyos értelemben kevesebb is, mint a valóság, amelyről soha nem tudhatunk biztosat, s különben is, a legendák a maguk kerekded formájával jobb eséllyel apellálhatnak a túlélésért, mint a fragmentált s ellentmondó emlékekből felködlő ún. valóság. Ebben a világban már a mítoszi leírásban sem e világi, a sértett Artemisz által a világra eresztett vadkan a Történelem, a XX. századi fenevad metaforája lesz, aki - az eredeti történettel szemben - akár még győztes is lehet. Ha nem olvasnánk el az utolsó, Agrapha című fejezetet, akár azt is hihetnénk, hogy Norfolk igazat ad egyik maga teremtette figurájának, a mindenáron, az önfeladás árán is a túlélésre játszó Ruthnak: a vadkan nem halt meg, sőt győzött. Mert az utolsó felvonás szerint a vadkan igenis kimúlt - de egy újfajta határozatlansági reláció alapján már sohasem tudhatjuk meg, ki is volt a gyilkosa, s hogy ki volt kimúltának hiteles tanúja (hacsak nem maga az olvasó, amit, mint ötletet, már Borges is felvetett).
A könyv kétségbevonhatatlan erénye, hogy szerzője nem a meszsziről jött ember értetlenségével nézi a páratlanul egyedi k.-európai iszonyatot - e zömmel megértő módban íródott regényben.
komoly és kegyetlen munka
fekszik. E téren pedig az obligát (elképesztő gazdagságú jegyzetanyagban materializálódó) klasszika-filológiai stúdiumok mellett a másik bizonyság, hogy Norfolk - alighanem alapos levéltári/könyvtári kutakodás után - képes arra is, hogy meglehetős pontossággal rekonstruálja a mindörökre elpusztított bukovinai (poszt-K. u. K.) zsidó világot. Azzal, hogy főhőse maga is író, még nem mondunk sokat: a könyvtárosból/filoszból lett belletristák kedvenc hősei (s itt csak egy egész kicsit leszünk rosszindulatúak) maguk is írástudók, akiket még az olvasóteremből ismer meg az ember - az efféle szerzők szerint amúgy a könyvek mindig más könyvekről szólnak, a valóság úgy is, mint hasznos fikció, s mint referálni való valami fokozatosan fölöslegessé válik, ami számos előnynyel és csak kevés hátránnyal jár a továbbiakban.
Norfolk határozott ügyességgel ugrál a különböző idősíkok, regényének lendületesen, expresszíven jellemzett terei között, jól tud figurákat, karaktereket rajzolni és mozgatni, nyelve pedig a maga gazdagságával határozottan megkísérti a fordítót (Szentgyörgyi József), aki ehhez képest nem is hibázik oly sokat. Azért nem ártana még egyszer átfésülni a szöveget mind stilisztikailag, mind grammatikailag (hogy ne menjünk messzire: az átallja még mindig két l-lel írandó, ´sszameg).
Minek
Athenaeum 2000 Kiadó, 2002; 318 oldal, 2990 Ft
