Film: Amikor a vak ember sír (feLugossy László-Szirtes János: Tiszta lap)

  • Minek
  • 2002. július 4.

Zene

Az ember már ab ovo előítéletesen közeledik az ominózus filmszínház felé: egyrészt nagyon is jól tudja, mire számíthat (látott már karón varjút), másrészt, s az előzőeknek tökéletesen ellentmondva, még egyáltalán nem sejti, mi is vár rá az elkövetkező ki tudja hány percben - ez pedig kétségtelenül az alkotók kimeríthetetlen fantáziáját dicséri. Végképp nem az ő hibájuk, hogy a mű, a Tiszta lappal című kísérleti (a kulcsszó, mely minden szabály, kötelem és felelősség alól fel- és kiment) videoalkotás még és már nem film - szabályosat, kerek egészet, effélét ők maguk sem akartak készíteni, arról meg, hogy mi is volt az alkotói szándék, ha volt, jócskán megoszlanak majd a vélekedések (ami, alighanem, az alkotói szándék teljes diadalával egyenértékű). A Tiszta lap amúgy számos más feLugossy Laca-darabhoz hasonlóan s minden látszat ellenére határozott, lineáris történetvezetéssel bíró mű, mely megállíthatatlanul halad valamely végkifejlet felé - igen, ez látszatra tényleg a stáblista megjelenése, de hát nem is ez az érdekes, hanem az út, amelyen haladva odáig eljutunk. S ez még mind semmi, mert e műnek konkrét szereplői is vannak: mindjárt két (női és férfi) páros, csereszabatosak, rendre egymásba úsznak át, tulajdonságaik nincsenek, csak princípiumokat jelölnek, ezek természete viszont a titkok homályába vész - legalábbis a néző nem sokat érthet meg belőle, de hát, mint tudjuk, a nézőre nem is tartoznak efféle komoly dolgok. Ha már a közönség kívül maradt, hát rögvest rosszat is sejt: az első képeken a vak Sanyi bácsi (Járai Alfréd) szőlőt permetez, majd a fehér bottal nekiesik a tőkének, a közönség sajgó sebét nyalogatja, később felejti, s a jobb időkre vár, melyek el is jönnek, rendületlenül.
Az ember már ab ovo előítéletesen közeledik az ominózus filmszínház felé: egyrészt nagyon is jól tudja, mire számíthat (látott már karón varjút), másrészt, s az előzőeknek tökéletesen ellentmondva, még egyáltalán nem sejti, mi is vár rá az elkövetkező ki tudja hány percben - ez pedig kétségtelenül az alkotók kimeríthetetlen fantáziáját dicséri. Végképp nem az ő hibájuk, hogy a mű, a Tiszta lappal című kísérleti (a kulcsszó, mely minden szabály, kötelem és felelősség alól fel- és kiment) videoalkotás még és már nem film - szabályosat, kerek egészet, effélét ők maguk sem akartak készíteni, arról meg, hogy mi is volt az alkotói szándék, ha volt, jócskán megoszlanak majd a vélekedések (ami, alighanem, az alkotói szándék teljes diadalával egyenértékű). A Tiszta lap amúgy számos más feLugossy Laca-darabhoz hasonlóan s minden látszat ellenére határozott, lineáris történetvezetéssel bíró mű, mely megállíthatatlanul halad valamely végkifejlet felé - igen, ez látszatra tényleg a stáblista megjelenése, de hát nem is ez az érdekes, hanem az út, amelyen haladva odáig eljutunk. S ez még mind semmi, mert e műnek konkrét szereplői is vannak: mindjárt két (női és férfi) páros, csereszabatosak, rendre egymásba úsznak át, tulajdonságaik nincsenek, csak princípiumokat jelölnek, ezek természete viszont a titkok homályába vész - legalábbis a néző nem sokat érthet meg belőle, de hát, mint tudjuk, a nézőre nem is tartoznak efféle komoly dolgok. Ha már a közönség kívül maradt, hát rögvest rosszat is sejt: az első képeken a vak Sanyi bácsi (Járai Alfréd) szőlőt permetez, majd a fehér bottal nekiesik a tőkének, a közönség sajgó sebét nyalogatja, később felejti, s a jobb időkre vár, melyek el is jönnek, rendületlenül.

Eb, aki a kanalát

A film, mely egyes pillanataiban road movie-ra, más pillanataiban abszurd kabaréra, egyébiránt pedig nagyjából semmire sem hajaz, egy tekintetben kétségbevonhatatlan bizonyságul szolgál: a két rendíthetetlen és termékeny performer-képzőművész egy pillanatra sem pihen. Az ember egyed- és jellemfejlődésének némely különösen szenzitív életszakaszaiban még hajlamos is volna arra, hogy korlátlanul, mohón habzsolja hősünk dúsan burjánzó ötleteit, ám ez korlátlan mértékben semmiképpen sem ajánlott, mint filmünk példája is mutatja, ebből már nyolcvan perc is megárthat. S ha a patafizikusnak szánt váratlan fordulatok még nem kavarták volna fel kellőképpen a kedélyeket, akkor jönnek az e célra tartogatott performansz- és happeningbetétek: főszereplők vízzel elárasztott pingpongasztalról kortyolgatnak, Sz. János mintegy Tenkes kapitánya modorában, hátrakötött kézzel habzsolja fel egy olajoshalkonzerv tartalmát, hőseink nyílt színen, nyílt láng használatával sütögetik pecsenyéjüket, s mikor ez is elfogyott, jöhetnek a zenés betétek, melyek alapján kitűnik, hogy a negyedszázados evolúció végén feLugossy immár technoid alapokra kántálja az idő vasfogától alig érintett (továbbra is tökéletesen értelmetlen) sorait. Ha valami egyáltalán, hát az teljesen nyilvánvaló, hogy filmünk alkotóit rendkívüli módon megérintette, s kicsit (no azért nem oly nagyon) meg is ihlette a tévé világa. Csak az a gond, hogy a kereskedelmi televíziózás a maga keresetlen, naiv dadaista abszurditásával már régen túllépett a performer rendezőpároson - halovány reminiszcenciákat látunk csupán, puszta vágyakozást és beteljesületlen álmokat, miközben a történet megállíthatatlanul halad a paródiára vett apokaliptikus vég felé. Addig is jöhet minden: tücsök, bogár, vakító harangzúgás, gömbvillámról értekező dús keblű mentősnő, orosz rulettel kinyert verejték, melyet üveglapra kennek, mikroszkóp alá tesznek, onnan is kivesznek és ellopnak, majd áruba bocsátanak sat, sat, a végkimerülésig.

Lóra, csikós, lóra!

Értjük hát: most mindent szabad, az összefüggéstelen elemek közötti kohéziót meg maga a rejtély képezi, csak hát csókolom, mi van, ha nekünk más szerepet szánt a sors? Mondjuk felállunk, és kimegyünk innen, a meleg székből - de hát nem tesszük, tán senki sem teszi, mert valami szörnyűséges módon, alkalmanként mégiscsak jól szórakozunk. Meglehet, a forró július gutaütött hangulatához kiválóan passzol a két elmehunyt alkotó némiképpen öncélú ötletparádéja, s valljuk meg, némely panel tényleg ki lett találva. Például határozottan megüti az embert Wahorn András produkciója, aki cigányzenekar kíséretében énekli a Deres már a határ című betyárnótát (mindezt a közben már eldózerolt, s csak nosztalgikusan emlegetett Tölgyfa klubban), vagy Gryllus Dorka magánszáma, amint elővezeti egy sosem látott, abszurd szappanopera szüzséjét. Az alkotók egyéb ideái inkább már fárasztóak, de hát tudjuk, nyafizni fölösleges, csinálja jobban, aki tudja: ilyen kis pénzből, ilyen kis (szellemi) befektetéssel, kevés munkával, sok szórakozással, egész estés filmet csak a nagyok tudnak összehozni. Közben apraja és nagyja csipszet majszolgatva nem máson tűnődik, mint hogy minek is filmet csinálni, hacsak nem (belső) kényszerből - azaz tán ez lehet az egyik oka, meg aztán sokan is vagyunk (mi, művészek), unatkozunk, azaz dehogy, mit is beszélünk, elvégre az ember élete arról szól, hogy legalább magát mulattassa, ha már a többiek nem teszik meg helyette. Sebaj, legalább kulisszának jók lesznek.

Minek

Tiszta lap, 2002, színes, magyar kísérleti film, 81 perc; rendező: feLugossy László, Szirtes János; szereplők: feLugossy László, Szirtes János, Gryllus Dorka, Kedves Lili, Járai Alfréd, Beke László, Antal István stb.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.