Film: Majdnem (Pascale Bailly: Isten nagy, én kicsi vagyok)

  • - csont -
  • 2002. június 27.

Zene

Kezdjük egy brutálissal: A művészetben nincs nagyobb különbség, mint a majdnem és a végigvitel közti differencia. Mondta a fiatal Lukács György. Ilyen majdnem-film a Pascale Baillyé, majdnem szép, majdnem okos, majdnem bölcs, majdnem mély, majdnem szellemes. Majdnem jó. De nem jó.
Kezdjük egy brutálissal: A művészetben nincs nagyobb különbség, mint a majdnem és a végigvitel közti differencia. Mondta a fiatal Lukács György. Ilyen majdnem-film a Pascale Baillyé, majdnem szép, majdnem okos, majdnem bölcs, majdnem mély, majdnem szellemes. Majdnem jó. De nem jó.

Pedig lenne mitől. Itt van rögtön Audrey Tautou, az új francia drámai szende, bájos, mint egy őzikebakfis, izgalmas, mint a couscous royal, rafinált, mint a töltött padlizsán. Csak hát túlzottan jolie a szentem, nem trés jolie, hanem trop jolie, ami olykor már baj. Mindig elábrándozik egy megoldhatatlan filozófiai kérdésen, mindig pikánsan fénylik az orrocskája, mindig gyöngyházasan csillog a szépen rakott fogsora, ha eltátja a száját a wunder-rabbi egyik bölcsességén. Mondhatni, csípőből hozza a sutácska naiv csirkét, de az Amélie után ez már unalmas. Viszont a legkevésbé sem unalmas partnere, a Francois-t játszó Edouard Baer, aki új a szakmában, de ez nem látszik rajta. Okos, éppen megfelelően jóképű és férfias. Remek a szemjátéka.

Nagyon jó a film ritmusa, remek a tempó, szépek a fények, a képek. Rec. megint kedvet kapott Párizshoz, pedig két éve már kezdte unni förtelmes jódolgában. És mégsem jó ez a film.

Már a sztori elhibázott, pontosabban túl sokat akar markolni, és a végén minden kicsúszik a kezéből. Isten és mi, az élet értelme, a szülőkkel való kapcsolat - és még sok más, ezek a film fő témái. Ez túlzás. És a végére aztán szét is esik a dolog annak rendje és módja szerint. Mivel nincs értelmes szerkezet - a történet a lány naplójának megzenésítése, ez a dramaturgia eleve mozaikossá teszi a filmet -, csak a körben forgás marad, bár a rendezőnő nyilván ezzel szeretné érzékeltetni, hogy Francois és Michelle kapcsolata reménytelen: se veled, se nélküled.

- csont -

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.