Afrikai rabszolgák és spanyol ültetvényesek, a son útja Santiagótól Havannáig, forradalmárok a Cuarteto Patriában és királyok a Buena Vista Social Clubban - ha már Pesten járt Eliades Ochoa, volt miről beszélnünk.
I. Bevezetés
Kuba zenéjének két olyan irányzata van, amely a cukornádültetvényeken foglalkoztatott nyugat-afrikai rabszolgákkal érkezett a szigetre. E két irányzat közül a rumba kimondottan afrikai gyökerű - eredeti formájában pusztán dobokkal és énekkel a vallásos ünnepeken szólt -, a son viszont részben európai: míg ütőhangszerei és ritmusa a feketékhez kötődött, a húros hangszerek, a dalforma és a melódia a spanyol gyarmatosítók örökségét képezte. Így lényegében bőrszíntől függetlenül azonosulhattak vele Kuba lakói, ami nem kevesebbet jelentett, mint hogy a son a mulatt kultúra jelképévé és a kubai zene szinonimájává válhatott.
A son a sziget keleti partvidékén alakult ki, mivel a rabszolgákat az ottani ültetvények mentén telepítették le. Emiatt tekintik Santiagót a bölcsőjének - onnan terjedtek tovább rusztikus vidéki és kifinomultabb városi formái. A hangszerei közül a kubai gitárnak, a tresnek jutott kulcsszerep, kivált ha olyan helyi erők, mint Guillermo Portabales, Nico Saquito, Compay Segundo és - a minap nálunk járt - Eliades Ochoa tartották kézben.
Eliades Ochoa 1946-ban született egy santiagói zenészcsaládban. Hatéves volt, amikor gitározni kezdett, és tizenkettő, amikortól a bordélynegyedben kalapozva támogatta családját. 1963-tól kilenc éven át egy rádióállomáson múlatta az időt, majd a felkapott Casa de la Trova klub szolgálatába szegődött. 1978-ban, mikor is a Cuarteto Patria zenekar vezetője, Pancho Cobas rábízta az 1939 óta működő társulat irányítását, a kollégáinál messze fiatalabb Ochoa már kirívó tekintéllyel bírt - kavbojkalapjának, spéci hangolású gitár-tres hibridjének s persze előadói érdemeinek sem kevésbé köszönhetően.
A Cuarteto Patria a szerencsésebb kubai zenekarok közül való: többször turnézhatott, többször készíthetett lemezt Nyugaton, mindazonáltal Ochoa nevét is a Buena Vista-bumm futtatta be globálisan. "Azóta háromszoros sebességgel pörögnek az események" - utalt erre első magyarországi koncertjén is; más kérdés, hogy négyezres közönsége még hálásabb lett volna, ha kissé visszafogja magát verbálisan.
De ne siessünk.
Még csak az öltözőben járunk.
II. Tárgyalás
Eliades Ochoa: Én egy olyan családból származom, amely mezőgazdasági munkából élt, és a parasztok mindig is ilyen sombrerót viseltek, hogy védekezzenek a nap ellen. Ez egy hagyományos viselet, és nekem tetszik is.
MN: Az Eliades Ochoa nevet a Buena Vista Social Club lemez és film tette ismertté Magyarországon. Csakhogy míg annak jórészt idős és már-már elfeledett havannai zenészek voltak a szereplői, ön még nem töltötte be akkor az ötvenet, Santiagóban élt, és a Cuarteto Patria élén komoly sikereket könyvelhetett el. Hogyan csöppent ebbe a projektbe?
EO: Londonban ismerkedtünk meg Nick Golddal, a lemez egyik producerével. ´ korábban kiadott egy Nico Saquito-albumot, és tudta, hogy Nico a Cuarteto Patriával készítette az utolsó felvételeit, így amikor a Queen Elisabeth Hallban játszottunk, eljött megnézni. Akkor beszéltünk először a Buena Vista Social Clubról.
MN: Egy santiagói zenekar másképp játszik sont, mint egy havannai?
EO: A sonnak Santiago a bölcsője, így mi vagyunk a nagykövetei. De ma már annyi santiagói muzsikus játszik Havannában, hogy nehéz különbséget tenni. Egy nyolctagú bandából minimum öten keletiek; persze egy csomó havannai is kitűnő minőségben játssza ezt a zenét.
MN: Az ön karrierje a kubai forradalmat követő években bontakozott ki. Hogyan hatott a forradalom Kuba zenei életére?
EO: Én annak a mozgalomnak voltam a tanúja, ami a parasztokat érintette. Hetvenháromban létrehozták a mezőgazdaságban dolgozók intézetét, és az a muzsikusoknak is fix fizetést adott. Azelőtt is meg tudtam élni a zenélésből, de ekkor váltam hivatásos zenésszé.
MN: A rendszeressé váló fellépésekhez szükséges volt szakvizsgát vagy valamilyen politikai hűségnyilatkozatot tenni?
EO: Nem kellett semmilyen papír, és politikai nyilatkozatot sem kértek soha. Tőlünk csak azt várták el, hogy komolyan játsszunk.
MN: Ha jól tudom, a Cuarteto Patria zenekar egyik tagja, Emilia Garcia a forradalmárok közé tartozott - Patria Emilia néven.
EO: Emilia Patriának hívták a földalatti mozgalomban. ´ volt a zenekar alapítója. Aztán miután győzött a forradalom, megbetegedett, és hamarosan meghalt; mindössze egyetlen felvételt készíthetett a zenekarral. De az megőrzi a nevét.
MN: A forradalom után több zenész is Amerikában folytatta pályafutását. Ön nem érzett kísértést?
EO: Santiagóban én vagyok a király. Több hatalom van a kezemben, mint a kormánynak. Hol érhetnék el ennél többet? Miért mennék Amerikába? Megvan mindenem. A legjobb rum, a legmelegebb Nap, a legszebb mulatt lányok - még a föld is remek. Maga járt már Santiagóban?
MN: Még nem.
EO: Hát látogasson el. Ha kipróbál egy mulatt nőt, maga is ott marad.
III. Befejezés
Mielőtt útra kelnék, nem hallgathatom el: Eliades Ochoa és a Cuarteto Patria koncertje nem sikerült igazán jól. Felhozhatnám a hosszadalmas buszozást, a menet közben elkallódott - aztán Pesten kölcsönökkel pótolt - hangszereket, de nincs sok értelme: olykor "minden alap" nélkül is megesik, hogy lefagy a rendszer, hogy megszakad az előadók és a közönség közötti kapcsolat. Nem arról van szó, hogy roszszul vagy lélektelenül játszott volna a zenekar.
Mégsem működtek a bejáratott dalok...
Valamit mondani kell ilyenkor.
Talán szerencsésebben alakult volna, ha Ochoa másképp építi fel a műsorát, és az már az elején megemelkedhet, a közkedvelt Chan Chan vagy El Carratero szárnyán. Vagy ha menet közben veszi a lapot, és a mérsékeltebb forráspontú sonok-bolerók kiiktatásával igazít a hűvöskés hangulaton. S ugye, ha az üresjáratokat nem bővíti olyan hosszadalmas összekötő szövegekkel. Szóval ha változatosabb, izzóbb, de legalábbis feszesebb lett volna a program.
S így?
Így meg maradt kezdettől a toporgó várakozás, s hozzá egy kis csalódottság, légüres tér. Hiszen - az öltözőn kívül - alig-alig jelentett többet ez a találkozás, mintha odahaza lejátszottam volna néhány klasszabb Ochoát; a pillanat és a jelenlét varázsával ezúttal adós maradt kedvenc kubai kavbojom.
Marton László Távolodó
Petőfi Csarnok, június 25.
(Köszönet az interjú összehozásáért Podlovics Péternek és a tolmácsolásért Kuster Katalinnak.)
CubAfrika
Manu Dibango & Cuarteto Patria
A Buena Vista Social Club producereinek, Ry Coodernek és Nick Goldnak az volt az egyik eredendő elképzelése, hogy kubai és afrikai zenészeket hozzanak össze. Ebből aztán nem lett semmi, s talán nem is baj, más forrásokból a felszínre tört jó pár ilyen példa. A hatvanas-hetvenes években hallatlanul népszerű volt a latin zene Afrikában, és újabban megint felpörgött a szenegáli Africando vagy Orchestre Baobab nyomán, mint ahogy a cameruni Manu Dibango is tett már korábban egy tiszteletkört a Fania All Starszal. Egyfelől tehát nem tanácsos reveláció után szimatolni Manu Dibango és a Cuarteto Patria együttműködésében, ugyanakkor két szempontból mégis megkülönböztetett figyelmet érdemel. Mert 1. így "kicsiben" mégiscsak megvalósult valami Cooderék elvetélt álmából; 2. az afrolatin lemezek sorában csupa-csupa lelkesedéssel számolt be a szakma a CubAfrikáról. Simon Broughton például nemcsak hogy beválogatta a Világzene száz lényeges CD-jéről beszámoló kötetébe, de mint írta, nála az első tízben is ott lenne a helye.
1998-ban a francia Melodie kiadónál jött ki ez az anyag, alig egy évvel a Buena Vista után. Kérdeztem róla Ochoát - Manu Dibango ötlete volt, mint mondta. Akinek bizonyára kapóra jött, hogy a Soul Makossa című alapvetését ebben az illusztris társaságban is rögzítheti, amúgy korántsem tolakodott: jobbára meleg tónusú, könnyed melódiákat eregetett a Cuarteto Patria puritán, "vidéki" stílusa fölé. De egyáltalán, ez a muzsika nem akar tőlünk semmi rendkívülit; mintha csak úgy a maguk örömére tettek-vettek volna az előadói, egyszóval minden ok adott, hogy ne hagyjuk magára.
