Lemez

Fehér mágusok – Mutation: Error 500

  • - greff -
  • 2014.02.16 14:01

Zene

Azokban a különösen intim élethelyzetekben, amelyekben az extrém metál általában szóba kerül, a legtöbben még ma is a Forma-1-es tempókra és a fülsértő ordibálásra (hörgésre, károgásra, ugatásra vagy visításra) asszociálnak, pedig ezek az elemek már igen rég barátságosan belesimultak a zenefogyasztók mindennapi zajkörnyezetébe.

Üdvözlendően bőszítővé még ma is kiképezheti magát egy zenekar ezekkel, valóban zavarba ejtővé azonban már aligha. A tízmillió forintos kérdés itt persze az, hogy vajon hogyan lehet valaki igazán radikális egy olyan korban és műfajban, amelyben minden határt kitoltak már a fizikailag lehetséges legvégsőkig. Kívülállóknak ilyenkor talán jobb esélye van komolyat gurítani, és valószínűleg ez vitte rá Gingert, a brit (félig mainstream) rockzene egyik legmegbízhatóbb slágergyárosát is arra, hogy próbára tegye magát ebben a sajátjánál jóval vérmesebb zsánerben.

Ginger és társai (többnyire inkább rock-, mint metálzenészek, bár a basszusgitárt történetesen Shane Embury, a Napalm Death oszlopa terrorizálja) a kiszámíthatatlanságot választották lemezük legfőbb szervezőeleméül: punkból noise-ba váltanak, majd rögvest tovább black metalba, amit melodikus dallamtöredék követ, melyet a Dillinger Escape Plan véres és komplex hardcore-ja taszít odébb, ami japán eredetű elektronikus zajba fordul, közben pedig (két számban is) a permanensen brikettrészegnek hangzó Mark E. Smith kajabálja nonszensz mondatroncsait. Az Error 500 újszerűsége és radikalitása viszont nem a stílusok varratmentes összeillesztéséből fakad, hanem sokkal inkább abból, hogy mindezt karneváli hangulatban, teljesen szabad, szellemiségében már-már free jazzes, improvizatívnak ható módon, lelkesen, és, mondjuk ki, boldogan vezetik elő a veterán zenészek. A Mutation voltaképp hasonló dolgot visz véghez, mint a tavalyi év egyik legnagyobb kritikai sikerét learató Deafheaven, amely magához ölelte az élet törékeny szépségét, és bevezette a black metalba a ragyogó nyári napsütést. Az Error 500-en sem hallunk mást, mint hogy az eredetileg sötét, agresszív, hideg, gyűlölettel és keserűséggel teli zenék az életöröm vegytiszta, hófehér, kristályosan csillogó hangjaivá formálódnak át, s ezzel mintegy ablak nyílik hirtelen egy lehetséges, párhuzamos valóságra. Olyanra, ahol úgy zúznak a zenészek minden egyes másodpercben, mintha valóban az univerzum sorsa múlna rajtuk.

Ipecac, 2013

Neked ajánljuk