Lemez

Fehér mágusok – Mutation: Error 500

  • - greff -
  • 2014. február 16.

Zene

Azokban a különösen intim élethelyzetekben, amelyekben az extrém metál általában szóba kerül, a legtöbben még ma is a Forma-1-es tempókra és a fülsértő ordibálásra (hörgésre, károgásra, ugatásra vagy visításra) asszociálnak, pedig ezek az elemek már igen rég barátságosan belesimultak a zenefogyasztók mindennapi zajkörnyezetébe.

Üdvözlendően bőszítővé még ma is kiképezheti magát egy zenekar ezekkel, valóban zavarba ejtővé azonban már aligha. A tízmillió forintos kérdés itt persze az, hogy vajon hogyan lehet valaki igazán radikális egy olyan korban és műfajban, amelyben minden határt kitoltak már a fizikailag lehetséges legvégsőkig. Kívülállóknak ilyenkor talán jobb esélye van komolyat gurítani, és valószínűleg ez vitte rá Gingert, a brit (félig mainstream) rockzene egyik legmegbízhatóbb slágergyárosát is arra, hogy próbára tegye magát ebben a sajátjánál jóval vérmesebb zsánerben.

Ginger és társai (többnyire inkább rock-, mint metálzenészek, bár a basszusgitárt történetesen Shane Embury, a Napalm Death oszlopa terrorizálja) a kiszámíthatatlanságot választották lemezük legfőbb szervezőeleméül: punkból noise-ba váltanak, majd rögvest tovább black metalba, amit melodikus dallamtöredék követ, melyet a Dillinger Escape Plan véres és komplex hardcore-ja taszít odébb, ami japán eredetű elektronikus zajba fordul, közben pedig (két számban is) a permanensen brikettrészegnek hangzó Mark E. Smith kajabálja nonszensz mondatroncsait. Az Error 500 újszerűsége és radikalitása viszont nem a stílusok varratmentes összeillesztéséből fakad, hanem sokkal inkább abból, hogy mindezt karneváli hangulatban, teljesen szabad, szellemiségében már-már free jazzes, improvizatívnak ható módon, lelkesen, és, mondjuk ki, boldogan vezetik elő a veterán zenészek. A Mutation voltaképp hasonló dolgot visz véghez, mint a tavalyi év egyik legnagyobb kritikai sikerét learató Deafheaven, amely magához ölelte az élet törékeny szépségét, és bevezette a black metalba a ragyogó nyári napsütést. Az Error 500-en sem hallunk mást, mint hogy az eredetileg sötét, agresszív, hideg, gyűlölettel és keserűséggel teli zenék az életöröm vegytiszta, hófehér, kristályosan csillogó hangjaivá formálódnak át, s ezzel mintegy ablak nyílik hirtelen egy lehetséges, párhuzamos valóságra. Olyanra, ahol úgy zúznak a zenészek minden egyes másodpercben, mintha valóban az univerzum sorsa múlna rajtuk.

Ipecac, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.