Zene

Hét kis kritika

Szokatlanul gyors egymásutánban két dupla albumot jelentetett meg Lou Reed, előbb az Edgar Allen Poe betűjét és szellemét megidéző, Robert Wilsonnal közös színpadi produkció audiováltozataként készített The Ravent (Narancs, február 6.), majd a 60-as évek közepe óta íródó életmű saját kezű sűrítményeként előállt NYC Mant (Narancs, május 29.).

A múlt héten, konkrétan a Szindbád kapcsán ott hagytuk el, hogy ezek a köpenyes-kosztümös dolgok jobb, ha rajzfilmen intéződnek tovább, mert nincs az a technika, amely korszerű hőssé emelhetné a sok rizsporos bohócot.

Nem hittem a szememnek: életrajz és pályakép, ráadásul egy filmrendezőről, egyetlen kép nélkül. Akkor ez csak hoch elméleti (esztétikai, hermeneutikai, szemiotikai stb.) megközelítés lehet, gondoltam, de egy futó pillantás a köszönetnyilvánításra lehűtötte efféle várakozásaimat.

Hadd fejtsem meg mindjárt a kiállítás főcímét. A semmiféle nyelven sem (hacsak magyaros kiejtéssel, tehát magyarul nem) értelmezhető "plastica" és az angol "dreams" egymáshoz biggyesztésével megszületett "plasztikaálmok" hallatán nem a szépségsebészetre, még csak nem is egy vonzó olasz műanyag edénycsaládra kell gondolnunk, hanem a szobrászatra, mely hagyományos művészeti ágban két művészettörténész, Készman József és Százados László figyelemre méltó tendenciákat vélt kitapintani, s kutatásaik eredményét azonmód a nagyközönség elé tárták a jeles kiállító intézmény reprezentatív termeiben, valamint egy praktikus, jól szerkesztett, a kiállítással egy időben hozzáférhető katalógusban.

A regényen nyilvánvalóan nyomot hagyott az ezredforduló messiásváró hisztériája, ahol a végítélettől való rettegés és az üdvözítőre áhítozás erőterében bőven akadt hely a földön kívüliekkel való találkozás reményének is.

A magyar történelem egyik mágikus-misztikus periódusa éppen a szám szerint tizenkilencedik század, mondhatni a magyar modernitás első fejezete. Leginkább azért, mivel sok minden mással együtt ekkor jön létre az is, amit történeti tudatként szokás illetni: a hitek, balhitek, hiedelmek és ténytöredékek zavaros mozaikja, mely többé-kevésbé mindig személyre (néha társadalmi csoportra, ha tetszik, osztályra) szabott, s melynek kialakításáért egyaránt felelős az éppen ezen időszakban professzionalizálódó történetírás, az általános közoktatás (elterjedése szintúgy ekkorra tehető), a kialakuló modern tömegkommunikáció (vizsgált korunkban a sajtó) és a családi-mikroközösségi emlékezet.

A civil szervezetek utcája már szervesen hozzátartozik a Sziget Fesztivál képéhez. Itt a hangos Krisna-lobbi, itt vannak a lelki kofák standjai és a pszichés szennyeltakarítók sátrai. Az egyszeri szigetlakó csak megy-megy, aztán valaki megkínálja egy kis tüstént kajával, vagy hirtelen bevezeti egy számára még ismeretlen "hitrendszer" alapjaiba. Idén legalább két új esemény társul az amúgy is nyüzsgő "városrészhez".

A Színházi és Táncsátor már hagyományosnak tekinthető tánc- és alternatív előadásai mellett lesz cirkusz, utcaszínház, cigányfolklór, bábjátékos- találkozó, commedia del arte, középkori moralitásjáték, beavatási rítus, vígopera, ipari objektumok közé álmodott Dávid és Góliát-adaptáció, valamint Galla Miklós. Úgyhogy ha valaki sátrából előtámolyogva gólyalábasokkal vagy Pulcinellával találja magát szembe, ne írja a delírium számlájára.

Évek óta ábrándozom arról, hogy fényes, mosolygós szavakkal nyitom majd a Sziget rockzenei kínálatát pásztázó szemlénket. De a program átrágása után határozottan kijelenthetem: nem most lesz ez az alkalom.

Szeretnénk megnyugtatni az aggodalmaskodókat: idén is lesznek jó zenék a Sziget 2003 Fesztiválon, mi több: ezúttal tán nap sem lesz több, mint kolbász. A többé-kevésbé elektronikus tánczenék ihletett rajongói mindenesetre nem maradnak majd betevő nélkül, sőt sokszor egyenest főhet a fejük, melyik helyszínen is adják meg magukat a szokásos hajnali enyészetnek.

A magyar igazság az, hogy három world music fesztivál után már minden év ráadás: mostantól nyugodtan a helyi hagyomány részének tekinthetjük ezt is.

Úgyszólván odanőttek a Sziget nagyszínpadához. A 14 éve döngető együttes frontembere, Lukács László viszont már egy "kiskölök" összehozásán is morfondírozik, így érthető, hogy az új, szeptemberben megjelenő, Élni vagy égni című CD-jükön a zenekar az "élni" mellett érvel. Ám két héttel a Sziget-buli előtt az EFOTT közönségét nem nagyon lehet zavarba hozni.

A Woodstock-érzést hajszolók nagy örömére nyáron egymást érik a kisebb-nagyobb fesztiválok, így akár egy évre elég koncertet és vörösboros kólát abszolválhatunk a két szemeszter közti szünetben. De vajon mi különbözteti meg egymástól ezeket a fesztiválokat, és egyébként is mit kaphatunk a kisebb rendezvényeken, amit a ma már etalonnak számító, monstre Sziget nem tud nyújtani?