A válaszért egészen Gyöngyösig utaztunk, ahol július 15. és 20. között az EFOTT, az egyetemisták 1975 óta évente megrendezett vándorjuliálisa tanyázott. A fellépőknek, újságíróknak és egyéb ingyenjegyeseknek fenntartott bekötőúton rögtön összefutunk két megtermett szarvassal, ami a Sziget felé tartva a K-hídon vagy a rakparton biztos nem történhetne meg. Ezenkívül első pillantásra csak annyi különbséget vélünk felfedezni a hajógyári szigeten tartott rendezvény és az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója között (mert ezt az átkosból ránk maradt megnevezést takarja az EFOTT rövidítés), hogy míg az előbbit a Duna öleli körül, addig az utóbbi határait cölöpökre futtatott szögesdrót jelöli ki. A tereptárgyakkal talán a Magyar Honvédség kedveskedett a fesztiválozó diákoknak, de a toborzósátrat így is messziről elkerülik a szórakozni vágyók, és a katonák is inkább a sörsátorban megrendezésre váró női mellszépségverseny előkészületeinek biztosításával foglalatoskodnak.
Borús kora délután van, az üres színpadok között csak néhányan lézengenek, a háttérben a mobilvécéket szivattyúzzák, a színen pedig átbotorkál egy fekete pólós punklány, kezében gyanús zacskót lóbálva, melyről először azt hisszük, a holnapi ebéd nyereg alatt puhított változata, de közelebb érve sajnos rádöbbenünk, hogy a tegnapié.
Kijelölt hely
A szigorúan 18 éven felülieknek fenntartott Dohányipari Sátor felé vesszük utunkat, ahol komoly beléptetési procedúrán esünk át. Szőke lány állja utunkat, aki csak akkor hajlandó beereszteni minket, ha eláruljuk a születési évünket, majd narancssárga billogot üt a csuklónkra. A továbbiakban ezzel járhatunk ki és be, ahányszor csak akarunk. Aki esetleg képtelen kiszámolni nagykorúságáig hátra levő évei számát, így teljes joggal eltiltatik a bent üzemelő minidiszkó használatától. A sátorban semmi nem utal a kinti fesztiválfílingre, nincs por, mocsok és kóválygó emberek, van viszont szőnyegpadló, kényelmes puff, üveges bárpult a gyilkos terméknek és egy kiállításnyi pesti retrofotó, a színpadon pedig éppen a Ray of Lightot énekli Madonnától egy lány meglepő profizmussal. A karaoke-bár következő fellépője a Jóska, levelet hozott a posta című slágert választja, de a korai időpont ellenére már csupán a dal refrénjével, a dal közepén pedig a Jóska szócskával tudja megörvendeztetni a közönséget.
Egy darabig bírjuk, de amikor a közönség ráadást kér, intellektuálisabb szórakozás után nézünk. A szabadegyetem sátrát keresve elhaladunk az Est Színpad mellett, ahol éppen a Mind1 együttes mazsolázgat legújabb, Nászhaláltánc című albumáról az összesereglett tucatnyi rajongó legnagyobb örömére.
Odabent viszont éppen Való Világ Péter népszerűsíti legújabb könyvét, amelyből mindent megtudhatunk az életéről, és persze a valóságshow kulisszái mögé is bekukkanthatunk. Az író-olvasó találkozó első kérdezője a könyv árát tudakolja, a válasz után pedig cinikus médiaszakértőt mímelve csak annyit mond: tehát ötszáz forinttal Árpa Attila alatt. Péter mosolyog, mintha a szúrás nem egyenesen a szívébe hatolt volna.
Rockkalapács
Eközben a fesztivál másik végén, a strandröplabdapálya és az iszapbirkózó gödör mellett spontán buli van kialakulóban. A léggitárverseny résztvevői egy kötelező és egy szabadon választott gyakorlat bemutatásával éppen azt bizonyítják, hogy ritmusérzék és hangszeres tudás nélkül is tudnak úgy kalimpálni a kezükkel, mintha mondjuk a My own summert pengetnék a Deftonestól. Idősödő Iron Maiden-rajongó, new metal kölyök, a Kispálból frissen kiábrándult gimnazista lány, sőt 8 éves kisfiú is van a versenyzők közt, a produkciókat pedig óriási lelkesedéssel és tapssal fogadja a közönség.
Az eredményhirdetés előtt a nézők alkotta kör közepére begurul a dj élénkpiros Suzukija, a sofőr kipattan, és a műsorvezető buzdítása közepette méretes kalapácsot ragad. A célszerszám éppen hogy csak a levegőbe emelkedik, a poén enyhe mosolyt csal a nézők arcára, amikor a közönség elözönli az autót, és alig másfél perc alatt örömében leamortizálja. A tömeg csak betört szélvédőket, összegyűrt karosszériát és letört visszapillantó tükröket hagy maga után, a sofőr pedig kissé megilletődve közli, hogy ő csak viccelt, és azért nem kellett volna totálkárosra rugdosni a szeme fényét.
Ez volt a mi autónk - mondja szomorúan a műsorvezető is, de a kis közjáték nem állhatja a buli útját. A békés vandálok tétován ácsorognak a roncs körül, csapatmunkában összeszedegetik a tánctérről a szélvédő apró darabjait, majd folytatják a versenyt. Pár perc múlva már a boldogtalan autótulajdonos is az első sorban ugrál a Beastie Boys Sabotage című számára.
Családias kakofónia
A "Minden idők legsikeresebb léggitárversenye" alatt teljesen kiürültek ugyan a színpadok, de az estéket azért a legtöbben itt is a koncerteken töltik. Nem mintha az idei EFOTT-on olyan könnyű lett volna a gondtalan zenehallgatás: a szervezők a három nagyszínpadot takaros sorba rendezték a Pipis-hegy tágas pusztáján, szorosan egymás mellé, így lehetőségünk volt kipróbálni, milyen, amikor a bal fülünkben a Tankcsapda dübörög, a másikban viszont a United lírája csordogál. A káoszból általában a jobb erősítéssel ellátott nagyszínpad került ki győztesen, éjféltájban a szomszéd együttesek legfeljebb egy maroknyi elszánt rajongónak játszottak, akik szorosan a rácshoz tömörülve igyekeztek kivenni a jól ismert dallamokat.
Ettől eltekintve a rendezők, vagyis a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája minden diákos lazaság nélkül, tökéletes profizmussal bonyolították le a fesztivált. Büfék, fagyizók, vécék és zuhanyzók sora szolgálta a Gyöngyös fölötti domboldalra felcsábított tizenöt-húszezer fiatal kényelmét, pedig még az elektromosságot is több kilométeres pótkábelen kellett idevezetni az erdőn át a városból. A kisegítő létesítmények minőségére így sem lehetett panasz, bár megjegyeznénk, hogy az elszürkült arcú kiszolgálólány, aki egy közvetlen "Mi a faszt szeretnél?"-lel vette fel rendelésünket a büfénél, még nem jutott el a hivatásbeli alázat kellő fokára.
Hogy miért jó itt? - kérdez vissza érdeklődésünkre hajnali kettőkor egy szakadt Tankcsapda-pólóban kóválygó srác. - Hát kétszáz a korsó sör, és egyébként is sokkal családiasabb, mint a Sziget! - mondja, de válasz közben elsodorja a Korai Öröm-koncert felé özönlő tömeg. Mi még egy utolsó pillantást vetünk a völgyre, ahol második ligás külföldi sztárok és mobiltelefon alakú óriásléggömbök nélkül is jól érzi magát egy kisvárosnyi fiatal, majd hazaindulunk a szarvasokkal teli erdőn át.
Csüggedő-Ráckeve
Az elmúlt nyolc év során valamiért elkerültek az egynapos ingyenfesztiválok. Nem csoda, ha némiképp elszoktam a vidám fiataloktól, akik jobb híján "ki tud vadállatibban böfögni" versennyel múlatják az időt a HÉV-en, s az első három helyezett gálabemutatót tart a joviális kalauz néninek. A hangulat Tököl magasságában éri el a zenitet, amikor is egyikük, nem bírván ellenállni a természet hívó szavának, egy nejlonzacskóba vizel, majd az eredményt készségesen körbekínálja elfogyasztásra. Megnyugtató látni, hogy Arthur Rimbaud halála óta sem veszett ki a vér az ifjúság pucájából.
A fesztivált sajnos már nem a névadó Csüggedő réten (ahová deviáns helybeli gyerekek járnak ki esténként borozni), hanem a parkerdőben rendezik - itt enyhén szólva félház van, bár egy tíz-húsz fős kemény mag végig ott rázza sörényét a tikkasztó hőségben. Az őrjöngés növekszik, amikor a soros zenekar két saját szám között Faith No More-feldolgozásokat kezd játszani.
A Replugged után ("az a probléma a hosszú hajjal, hogy mindig a taknyos orrába lóg az embernek" - a énekes szíves közlése) a Wall Street lép színre. Ezt rögtön a szívembe zárom, lenyomnak például egy "régi, szájba lökött rockandrollt arról, hogy a gizda csajok mehetnek a sunyiba". Hozzájuk képest enyhe csalódás a Da Capo nevű keresztény banda, amelynek "harmadnapon feltámadhatnék" jellegű lírája most épp nem talál értő közönségre, így csak az Aebsence első riffjeire merészkednek vissza a söröspultok mellől a fiatalok. Az Aebsence-nek nemzetközi kritikairodalma és gazdag fórumoldalai lelhetők fel az interneten, ezért már türelmetlenül vártam ezt a "profi kísérletező heavy rock" együttest. Valóban kísérletezésre vallanak a magyar népdalbetétek az angol nyelvű slágerek közepén, de én csak az énekest bámulom áhítattal: vészjósló, Kovács Ákos-i tekintettel pislog kifele hanyagul feketére mázolt bal orcája mögül, miközben a hajlításai James Hetfieldet idézik. Feledhetetlen.
Vakító fény támad: Avril Lavigne nagykövet asszony bukkan fel mellettem combközépig érő fűzős bakancsban, és 56 forintot kér. Egyre inkább divatbemutatón érzem magam, ahol az új idők szelét követve mindenki hibrid jelmezt öltött. Angus Young talpig feketében, bordóra rúzsozott szájjal. 14 éves szüzek HétköznaPi Csalódások-pólóban, ruházatukat tömérdek biztosítótű fúrja át. Kurt Cobain és John Lennon - utóbbi rasztahajjal - katonai mintás nadrágban csörögnek diszkréten. A Supernaturalból Stereochristra névváltoztatott banda látványos színpadi show-t produkál: a szólógitáros és a basszer egymásra se nézve lendülnek egy ütemre. Jól húznak, a hangzásuk egészen egyéni, a Way Back Home szélesebb rétegek fogyasztására is alkalmas lenne.
Az est egyik fénypontjának a Blind Myselfet szánhatták a szervezők. A frontember - kopaszságában is Kiefer Sutherlandre hajaz -, a szöveg nélküli vokál elkötelezett híve. Az biztos, hogy van torka, nem szólva a fölé tercelő gitárosról. A közönség tombol. Olykor egy-egy gyalogos felmászik a színpadra, és karját széttárva kéri a lent hullámzó audienciát, hogy fogadja őt be, mire amaz engedelmesen összehúzódik. Énekesünk időnként morpheusi kézmozdulattal biztat további interaktivitásra, de lehet, hogy ez csak egyezményes üzenet a keverőpultnak, "kicsit több éneket", vagy ilyesmi.
"Mindenki Blindra jött" - legyint később egy helyi lakos, látván a távozók hosszú sorát. Az összekacsintós rocknak is nevezett műfajban honos Hollywoodoo-nak azért jut még hálás közönség, a Strong Deformity alatt már dőlnek jobbra-balra. Pedig utóbbi egészen hallgatható, a női rajongótábor is itt a legerősebb, ami érdekes jelenség, az én időmben csak az elvadultabb lányok pogóztak egyáltalán. Magam is kipróbálom, egész jól megy, bár a headbangtechnikámon még kell finomítani.
A hajnal a helyi Árpád híd káváján ücsörögve talál: úgy tizedmagammal pöntyögöm acapellában a Sandokant.
10. Csüggedő Fesztivál, Ráckeve, július 19.
