Az ánuszarcú bíboros - Blanche - A bosszúálló angyal (film)

  • - ts -
  • 2003. július 24.

Zene

A múlt héten, konkrétan a Szindbád kapcsán ott hagytuk el, hogy ezek a köpenyes-kosztümös dolgok jobb, ha rajzfilmen intéződnek tovább, mert nincs az a technika, amely korszerű hőssé emelhetné a sok rizsporos bohócot.

A múlt héten, konkrétan a Szindbád kapcsán ott hagytuk el, hogy ezek a köpenyes-kosztümös dolgok jobb, ha rajzfilmen intéződnek tovább, mert nincs az a technika, amely korszerű hőssé emelhetné a sok rizsporos bohócot. Mondandónkat alátámasztandó itt az újabb franszia különvélemény, mely szerint ha a technika mellett buherálunk egy kicsit a retorikán is, akkor a műfaj még menthető, sőt ha mindennapi perverzióinkat királyi s egyházi pojácák sajátjává tesszük: remekmű születik.

Egy unalmas ballépés született. Még egy, pontosabban. De miért? Voltaképpen csodálkozhatnánk, hiszen a tény, hogy ti. Mazarin, a rosszarcú digó, Ausztriai Anna ölebe, a nagy Richelieu méltatlan utóda valamelyik kolumbiai drogkartellel seftel, hogy az így szerzett hasznot a gyerekkereskedelembe forgassa, nem eleve elvetendő ötlet, amit még szimpatikusabbá tesz a nevezett bíboros árnyalt ábrázolása, hisz ő sem tökéletes: a nagyszerű tranzakció azon feneklik meg, hogy az egyházi méltóság, ahelyett, hogy a részletekre ügyelne, szétszívja az agyát. A Napkirály egy sima, egy fordított, de közben teljesen hülye, nos, ilyet már láttunk. Megjelenik D'Artagnan is, követeli - szerintem jogosan -, hogy szólítsák Charlesnak, Depardieu az, van neki erős két perce, meg kell szakadni a röhögéstől, a nagy barom jutalomjátéka: ez is megvolt már tucatnál többször is. Plusz még annyi, hogy a szereplők ötven százaléka végig úgy beszél, mintha be lenne tépve, a másik ötven be is van, akkor miért rossz a film? Csak, mondhatnánk, nem hangzana éppenséggel jól nevelten, de beletrafálna. Mert alapvetően arról van szó, hogy Mazarin, a félnótás főpap nyugodtan elsikkaszthatná a föld összes kábszerét, de egyszer, húsz évvel ezelőtt kiirtatott egy családot, akinek egy szem tagocskája, a kis copfos Blanche merő véletlenség és farkasbőrbe bújt jóindulat összjátékából hogy, hogyan nem életben marad, hovatovább dögös macává röpíti az akceleráció, minekutána fölléphet mint útonálló és bosszúálló, mint rúzs és mint csókálló. Szóval nem. Szerintünk rossz szöveg arról beszélni, hogy "a műfaji szabályok maradéktalan tiszteletben tartása", mert az azt jelenti, hogy csak apró malackodások jutottak az eszünkbe, semmi érdekes. Ez van. Jelen film alkotói végig pisikakibuzicsöcsözik a teljességgel avítt és ásatag marhaságukat, és utána néznek bután, főcím.

Magyarul a múlt hét óta nem változott semmit a világ: köpennyel, karddal tessék a "rajzfilm" feliratú ajtóhoz fáradni, az idén is egy amerikai nyeri a Tour de France-ot.

Forgalmazza a Best Hollywood

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.