Film - A porcelánőzike szomszédja - Lars von Trier: Antikrisztus

  • - greff -
  • 2010. november 25.

Zene

Fogadni mernék, hogy Eli Roth álmában sem gondolta volna, hogy renoméját egyszer majd, ha akaratlanul is, maga a nagy Lars von Trier billenti helyre. Az Antikrisztus megtekintése után tengermély rokonszenvvel lehetséges csak a Motel-filmek alkotójára gondolni, aki ugyanúgy a primitív hatásprovokálásban utazik, mint most jeles dán kollégája is, ám ő legalább nem kísérli meg filléres portékáját rétegzett művészetnek álcázni.

Fogadni mernék, hogy Eli Roth álmában sem gondolta volna, hogy renoméját egyszer majd, ha akaratlanul is, maga a nagy Lars von Trier billenti helyre. Az Antikrisztus megtekintése után tengermély rokonszenvvel lehetséges csak a Motel-filmek alkotójára gondolni, aki ugyanúgy a primitív hatásprovokálásban utazik, mint most jeles dán kollégája is, ám ő legalább nem kísérli meg filléres portékáját rétegzett művészetnek álcázni.

Mindazonáltal az is hozzátartozik a dologhoz, hogy von Trier filmjének egyedül azok a zsigeri reakciókat kiváltó villanásai emlékezetesek, amelyek az Antikrisztust messze földön hírhedtté tették - meglehetősen érthetetlenül, hiszen harminc évvel A New York-i hasfelmetsző és több száz szemeteszsáknyi japán, olasz, francia horror után a premier plánban kivitelezett brutális erőszak talán még a cannes-i zsűri számára sem jelenthet nóvumot. Ám ezekben a csonkítási szcénákban legalább van fantázia. Olyan, amilyen egy horrorhoz kell: gátlástalan és diabolikus. Nagyvonalúan számolok, ha azt mondom, húsz másodpercről van szó.

Ami viszont ezen túl a vásznon van, legföljebb végtelen banalitása miatt felkavaró.

Míves karácsonyi popklipeket idéző modorban indulunk: artisztikus monokróm színekbe mártva, puha lassításban látni a szeretkező emberpárt (bevillanó genitáliákkal - húha!), zúg-zeng a Händel-ária, odakint tündérszépen szitál a hó. S közben egy kissrác lassan kisétál az ablakon - játékmackója lágyan puffan a behavazott betonra. A képi stílus megváltozik ezután, de a rendező vaskövetkezetességének hála maradunk az olcsó hatásvadászatban, és vagy háromnegyed órán át gusztálhatjuk a gyermekét elvesztő anya és apa lakásbelsőben végigvonaglott szenvedését. A Férfi (neveket nem kapunk) a racionalitást, a Nő a természetet képviseli - ez utóbbit jelképezi a második, egyben utolsó helyszín, mely (von Trier unikális szimbólumalkotó tehetségét mutatva) nem más, mint egy erdő, mely természetesen sűrű és elég sötét is. Itt, valahai menedékükben (újabb finom utalás: a hely neve Éden), ahogyan ezt egy szerfölött röhejes jelenetben egy róka különösebb kertelés nélkül közli a Férfival, a káosz az úr. És akkor még visszafogottan fogalmazott, hiszen a Nőtől úgy hallottuk, hogy a természet egyenest a Sátán temploma! Így aztán igazán nincs mit csodálkozni tébolyult trancsírozási nekibuzdulásain, bár a rozsdás ollóval lemetszett csikló talán még Lucifer kvártélyában is némiképp karakteridegen túlzás. Persze, ki tudja. Hiszen a nők, ahogyan ezt a zárókép - amelyben a Férfi arctalan asszonyok egész hadával szembesül - előzékenyen közli velünk, bizony megfejthetetlen rejtélyek.

Ezek azért elég buta frázisok ahhoz, hogy ellensúlyként lefegyverző képeket vagy furfangos elbeszélést lehessen elvárni, von Trier azonban mindkettővel adós marad: a haladás lineáris, a beállítások átlagosak, a poétikusnak szánt betétek pedig (például egy reszketeg kismadár testét marcangoló sas látványa) már Terrence Malick híres háborús filmjében (Az őrület határán) is roppantul kínosak voltak, ahonnan a nagy dán kilopta őket.

Lars von Trier filmjét Tarkovszkijnak ajánlja, ám ez nem csupán nagyképű gesztus, de eléggé félrevezető is - hiszen az Antikrisztus sokkal inkább olyan, mintha egy Bergman-paródiát látnánk, amit a rendezői ízlését A passióval bizonyító Mel Gibson dirigált.

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.