"Én is onnan jövök" - Snétberger Ferenc gitárművész az Európai Roma Zenei Szakkollégiumról

  • Kovácsy Tibor
  • 2010. november 25.

Zene

A Berlinben élő nemzetközi hírű gitárművész ezúttal nem koncertezni érkezett Magyarországra. Õ alapította meg az Európai Roma Zenei Szakkollégiumot a Norvég Alap, a magyar állam, a Nyílt Társadalom Intézet és mások támogatásával. Az intézményben 12-18 éves, elsősorban roma fiatalok kapnak majd zenei képzést, akik hátrányos helyzetük miatt nem tudnak bekerülni a hagyományos zeneiskolákba.

Magyar Narancs: Már évekkel ezelőtt említetted egy beszélgetésünk során, hogy Berlinben is szerveztél valami hasonlót.

Snétberger Ferenc: Németországban egy interjúban megkérdezték tőlem, hogy milyen álmomat szeretném megvalósítani. Akkor mondtam ezt, hogy milyen jó volna létrehozni Magyarországon vagy bárhol, például Berlinben, ahol élek, egy zeneiskolát szegény sorsú gyerekeknek. Pár héttel később felhívott egy hölgy, akinek a férje egy helyi minisztériumban dolgozott, hogy nagyon tetszik nekik ez az ötlet. Ott is vannak olyan kerületek, ahol nehéz körülmények között élnek az emberek, és mondták, hogy biztosan találok ott tehetségeket. A roma családok ott is egy helyre költöznek, hogy együtt legyenek. Végül létre is jött ez az iskola Neuköllnben. Kaptunk helyiséget, és támogatott a berlini szenátus. Aztán ezt abba kellett hagynom, mert nagyon sok koncertem volt.

MN: Most viszont Magyarországon szervezed ugyanezt.

SF: Volt Bolzanóban egy rasszizmus elleni konferencia. Engem is meghívtak, és aki hívott, tudott erről a tervemről meg arról, hogy Magyarországon erős a rasszizmus. Habár én nem csak romákra gondoltam, hanem olyan gyerekekre, akik nagyon szegény körülmények között élnek, és milyen jó lenne, ha ingyen tanulhatnának, nagyon jó tanároktól. Mindezt leírtam - a tantervre is gondoltam már akkor is -, és ott előadtam. Sokaknak tetszett az ötlet, mert állítólag Európában nincs ilyen.

MN: És ezután következett a magyarországi megvalósítás?

SF: Van itt, Magyarországon egy barátom, aki a menedzserem és ügyintézőm is, Mészáros Zoltán, vele beszéltünk erről. Neki jutott eszébe, hogy közel a Balatonhoz, Felsőörsön van egy szép völgy, gyönyörű környezetben, és milyen jó volna ott egy ilyet létesíteni. Régen úttörőtábor volt azon a helyen. Elmentünk, megnéztük, és mondtam neki, hogy én csak valami gitáriskolára, workshopokra gondolok, néhány gyerekkel. ' javasolta, hogy nyújtsunk be pályázatokat, ehhez viszont érdemes kidolgozni egy nagyobb ívű elképzelést. A veszprémi önkormányzattól 25 évre kibéreltük a területet, azóta a régi faházakat lebontattuk, és már majdnem készen állnak az új épületek.

MN: Honnan szereztetek pénzt?

SF: Elsősorban a Norvég Alaptól, oda pályáztunk egy elég nagy összegre: 2,7 millió eurót nyertünk. A magyar állam a szükséges önrészt fedezte. A turnéim során is sokat beszéltem erről, és sokan kerestek meg e-mailen vagy személyesen, hogy milyen jó lenne, ha tudnék segíteni nekik. Ezek mind nagyon tehetségesek és általában roma gyerekek, nemcsak itt, hanem Spanyolországban, Olaszországban is. Ez még jobban biztatott. Végül 1800 pályázó közül harmincan nyertek, köztük mi is.

MN: És rögtön hozzáláttatok az építkezéshez.

SF: Villámtempóban. Tavaly nyertük el a pénzt, és már tető alatt van az épület, most vezetik be a gázt, a villanyt, gyönyörű lett. Nagyon komoly dolog, étkezővel, amit át lehet alakítani hangversenyteremmé. Meg kell venni még a hangszereket, minden teremben lesz komputer, hangosítóberendezés, kamerák, de hát csak beszélhetek. Ha látnád, szerintem elájulnál!

MN: Mikor indul az oktatás?

SF: Június 19-én kezdjük meg az első nyári szemesztert. Három-négyszáz gyereket kell meghallgatnom, és közülük kell kiválasztanom hatvanat-hetvenet, szerintem még többet, mert biztosan lesz lemorzsolódás. Ezért is jövök haza most minden hónapban, és el szeretnék menni kisebb falvakba is, ahol a gyerekek ott üldögélnek kint, az árokparton, mert tudom, hogy pont oda nem jut el ennek a híre, ahová kellene. Jó kapcsolatunk van a helyi roma szervezetekkel is.

MN: És mit tanulnak majd, akik bekerülnek a kollégiumba?

SF: Nagyon sok mindent: a zenélés mellett zeneelméletet, összhangzattant, zeneszerzést, médiamenedzsmentet, angol nyelvet - ez nagyon fontos. Mindenhez van dupla tanár, őket is én választottam ki. Nagyon fontos volt nekem, hogy abból induljanak ki, amit a gyerekek magukkal hoznak. Nem olyan lesz az oktatás, mint egy normál zeneiskolában, mert ezekkel a gyerekekkel másként kell foglalkozni - ezt tudom magamról. Ezért is akartam megcsinálni ezt az iskolát: én is onnan jövök.

MN: A pillanatnyi tudásuk alapján választod ki azokat, akik bekerülnek?

SF: Ha valaki mondjuk 18 éves, és már jól játszik, annak persze nagyon örülök, de nem csak ezen múlik. Jó, ha ismerik már a kottát, de ez sem kötelező. Eleve két csoportot szeretnénk kialakítani, egy kezdőt és egy haladót. Az első meghallgatás Budapesten volt, vagy negyvenen jelentkeztek, abból hatot már felvettünk. Miskolcon is kábé ennyien voltak. Régi kollégáim, barátaim voltak velem, Oláh Kálmán, László Attila.

MN: Hogyan zajlik a meghallgatás? Beszélgetsz is a jelentkezőkkel?

SF: Sajnos erre nem nagyon jut idő. Jegyzetelünk, videóra vesszük, valamit kérdezek tőlük. Egy darabot kell eljátszaniuk.

MN: Bármit?

SF: Nincs megszabva. Sokan nagyon izgulnak, ők visszajöhetnek fél órával később. Tudom, milyen érzés ez.

MN: Van olyan, hogy más hangszert javasoltok a felvételizőnek, mint amin játszik?

SF: Előfordul. Volt például az első felvételin egy lány, aki énekesként jött, és gitáron kísérte magát. Láttam, hogy nagyon jó keze van, lazán fogta a hangszert, tisztán játszott, meg is kérdeztem tőle, hogy nem volna-e kedve inkább gitározni tanulni. Jaj, dehogynem, mondta, nagyon örült neki. Volt egy vak fiú, vele szintén ez volt. Szóval van ilyen.

MN: Csak magyarok tanítanak majd?

SF: Vannak külföldi tanárok is, ők a workshopokra fognak jönni. Ez az iskola végül is nemzetközi lesz, de most, az indulásnál csak a régióra gondoltunk. Itt Budapesten is volt három szlovákiai fiú, nagyon aranyosak voltak, jött velük az egész család. De ahol csak járok, mindenhol terjesztem a hírét. Egész Európában, hiszen mindenhol rengeteg tehetséges gyerek van, akik elkallódnak, az utcán nőnek fel. Még csak nem is a tehetség a legfontosabb, hanem a szorgalom, hogy kibírják-e. Hiszen itt kell lakniuk hetekig. Teljes ellátást kapnak, és minden ingyenes. A képzés költségét nekünk kell előteremtenünk, a támogatást nem lehet erre fordítani. Lesz januárban egy koncertem a MűPában, a bevétel egy része az iskola javára megy. Ez máris egy gyereknek az ösztöndíja.

MN: De az iskolát, gondolom, nem helyettesíti a szakkollégium.

SF: Nem - a leghosszabb szemeszter hathetes, ez nyáron van. Aztán van az őszi és a tavaszi, ezek háromhetesek. Lesznek köztük nagyobbak, akik abbahagyták az iskolát - ők jöhetnek bármikor. Van egy olyan szempont is, hogy mi lesz közben velük: eltelik az a pár hét, és visszamegy a szegénységbe? Arra gondoltunk, hogy kiválasztjuk a tényleg legtehetségesebbeket, ők ösztöndíjat kapnak, és én is tudok segíteni nekik.

MN: Hogyan?

SF: Kialakult egy olyan ismeretségi köröm, ahogy a világot járva mindenhol beszéltem erről, hogy különböző alapítványok segítenek ebben.

MN: Csak dzsesszt oktat majd a szakkollégium?

SF: Végül is a fókusza a dzsessz, de roma népzenére is gondoltam - majd kiderül, hogy hány gyerek jelentkezik erre. Aztán lesz world music és klasszikus zene is. Majd kialakul, hogy ki mit szeretne. Az a lényeg, hogy ott, köztük formálódik ez. Zenekarok alakulnak, mindenféle közös programok lesznek.

MN: Gondolom, a koncepcióhoz kidolgozott pedagógiai program is hozzátartozik.

SF: Természetesen, hiszen különben el sem fogadták volna a pályázatot. Berlinben dolgoztuk ki David Friedmannal, aki a zeneművészeti főiskola professzora, és nagyon régi barátom. ' vibrafonos, és nagyon szívesen tart workshopot is. Igaz, ez nem túl népszerű hangszer, de tud tanítani minden mást.

MN: Milyen hangszeres szakokra lehet jelentkezni?

SF: Van gitár, zongora, bőgő, ütőhangszerek, aztán fúvósok: trombita, klarinét. A dobtanár például olasz, és Norvégiában él.

MN: Az, akivel trióban játszol?

SF: Igen, Paolo Vinaccia. A bőgős pedig Barcza Horváth Józsi, ő is nagyon szeret tanítani. ' tanítja majd az elektromos basszusgitárt is, a váltótársa pedig a norvég Arild Andersen, aki szintén a triómban játszik.

MN: Hogyan állt össze a tanári kar?

SF: Minden tárgyból duplán van tanár, hogy egymást helyettesíthessék, ha például valakinek éppen koncertje van, hiszen senki sem szeret lemondani fellépést. És mindenki ugyanolyan szinten tanít - nem a tudásról, hanem a tanításról van szó. Én hívtam meg az oktatókat, tanácsot kértem emberektől, de még beszélek másokkal is, vagy játszom velük. Kíváncsi vagyok, hogy milyen emberek. Általában olyanok vannak eddig, akik már régóta tanítanak. Olyanok, mint Szakcsi vagy Oláh Kálmán, akik most is oktatnak a főiskolán. De ugyanígy lesznek klasszikus zenét oktató tanárok is.

MN: Az a cél, hogy akik ide járnak, profi zenészek legyenek?

SF: Így van. Nagyon sokféle program lesz. Számomra az a legfontosabb, hogy lesznek majd zenekari gyakorlatok, amikor kisebb csoportok jönnek létre, aztán kiválasztjuk, hogy ki kivel tud jól játszani. Az a lényeg, hogy kommunikáljanak egymás között, tehát nem szólisztikus jellegű lesz az oktatás. Minden áldott nap lesz egy koncert a tanítás után. Velünk fognak játszani.

MN: A zenében mi az, ami mostanában a leginkább foglalkoztat?

SF: A szimfonikus zenekar. 2012-ben három alkalommal eljátszom John McLaughlin nagy gitárversenyét. Aztán meghívtak egy nagy Bach-fesztiválra, ahol Bach zenéjére fogok improvizálni, a lantszvitekre. Ez nagyon érdekel, készülök rá.

Figyelmébe ajánljuk

Bányai Kelemen Barna: Engem a szerelem vezérelt

A színész hat éve tagja a Katona József Színház társulatának, de sokfelé játszik, most épp a Radnótiban volt bemutatója. Az Ördög Tamással folytatott munkáról, a Tarnóczi Jakab-féle Extázisról és a Mohácsi testvérekről is beszéltünk vele, s persze szó esett a filmezésről is.