A film tehát harsány vígjáték is lehetne, de mégsem az, ami leginkább a fõszereplõ és író-rendezõ Gianni Di Gregorio mûvészi alkatából következik. Figuráit nem azért tereli egy helyszínre, hogy a félreértésekbõl és érdekellentétekbõl adódó labdákat lecsapja, s az alaphelyzetet sem a cselekmény kiindulópontjának tekinti, inkább magukat a figurákat tartja lényegesnek.
Gianninak nemhogy nincsenek terhére a 90 év körüli asszonyok, minden mozdulatában ott van a szeretet és tisztelet. Ám mindezt nem a kötelezõ udvariasság mondatja Di Gregorióval, a rendezõ inkább ironikusan, egy kis éllel beszél az öregedés elutasításáról és a fiatalság iránti nosztalgiáról. Kifejezõek és õszinték a Giannit magányosan ábrázoló pillanatok, alig tudunk róla valamit, csak találgathatunk felõle.
Di Gregorio elsõ rendezésének végeredménye személyes és szeretetteli, idõnként megkapó mû, filmként azonban sajnos nem állja meg a helyét, inkább a rendezõ szép és emberséges gondolatainak gyûjteménye.
Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány
***