Film: Abszint, édesapám, érted (Kísérleti gyilkosság)

  • - ts -
  • 2002. augusztus 1.

Zene

Van egy ilyen truváj, eszköz, moziban használják, szerintem aki csak fele annyit jár moziba, mint én (miért is szaggatnám az istrángot), annak is a könyökin jön ki. Nos, hogy az ilyesmi Hollywoodban mennyire számíthat innovatívnak, arról talán elegendő adalék, hogy A Hídember című nekirugaszkodás is hasonlóval operált. Most meg ez a valamiért jó nevű amerikai erő, Barbet Schroeder. Bele a képünkbe, különösebb flikk-flakk nélkül, még arra se vette a fáradságot, hogy színezzen rajta egy kicsit.
Van egy ilyen truváj, eszköz, moziban használják, szerintem aki csak fele annyit jár moziba, mint én (miért is szaggatnám az istrángot), annak is a könyökin jön ki. Nos, hogy az ilyesmi Hollywoodban mennyire számíthat innovatívnak, arról talán elegendő adalék, hogy A Hídember című nekirugaszkodás is hasonlóval operált. Most meg ez a valamiért jó nevű amerikai erő, Barbet Schroeder. Bele a képünkbe, különösebb flikk-flakk nélkül, még arra se vette a fáradságot, hogy színezzen rajta egy kicsit.

Magának a metódusnak persze van előzménye, sőt történelme is: méthode classique, alighanem. Ismerjük meg!

Úgy kezdődik a film, hogy rögtön megmutatja a végét. A néző számára vadidegen rohadékok halomra lövik egymást és a berendezést, például. Homály van, vagy homálynak ható közeg, az arcok decens takarásában. Majd harsány főcím, és indul a lamúr a kályhától. A néző vagy úgy is elkésett az előadásról, és kólával, szakajtó pukikukival fölszerelve a hetedik perc közepén, mintha színházba jönne (végtére csak úgy falja a kultúrát), állít föl egy padsort, vagy másfél óra alatt simán elfelejti azt a pár kockát. Még rosszabb, ha nem. Ha végig fejben tartja, és azt lesi közben, hol egy baljóslatú jel, hiába: a plakát vagy a műsorújság volt az utolsó ilyen.

Nos, ma ennek a módszernek a némileg szálkásított változata forog közkézen. Mutatnak valamit a főcím előtt, de az nem a vége a mozinak, csak majdnem. Azután még jön egy (vagy több, na és) csavar, valami fejlemény.

Csak azért meséltem el, hogy tudjuk, mivel kell együtt élni, gondolom, menni fog. Meg azért is, hátha kiderül: mennyire egyedi műalkotást sodort megint elénk a konzumkényszer.

Sandra Bullock a magukat valamiért igényesnek hívő fiatalok és a nosztalgiázásra hajlamos középkorúak istennője (a férfi lakosságról beszélek). Ezek ugyanis azok, akik még arcra gerjednek, a náluk okosabbak már csak alakra, a vásárlóerő pedig a szappanfejű, szappantestű plazapéldányokra, ám ez Sandra vizsgálata szempontjából még összehasonlítási alapnak is mellékes, hiszen mondjuk ún. színészi eszközökkel ő sem nagyon rendelkezik, alkalmasint a vásznon kívül kamatoztatja azokat, amire viszonylag folyamatos keresettsége utal.

De én az abszintról akartam beszélni, az az írók itala, meg a festőké és a balett-táncosoké, minimum, bár én ismertem egy terményfelvásárlót (95-60-90), aki minduntalan összekeverte a legendás ital fogyasztóját az antialkoholistával. Szerintem nem kéne föloldanom: abszintes, absztinens, na ugye.

De ha már az összekeverés és a föloldás is szóba került, meg az írók, bevallhatjuk: ez korántsem a véletlen műve. (Barbet Schroeder műve, a véletlen jobbat csinált volna.) Képzeljenek maguk elé egy kortárs magyar írót, az ötven alatti eresztésből: abszintot rendel, mert olyan jó fej, és az sincs ellenére, ha fölismerik. Ez nem az üzengető rovat: a látott mozit próbálom modellezni. Pohár, kiskanál, kockacukor (mikor találták föl a kockacukrot, és Apollinaire szerette-e), író és öngyújtó is kerül (gyere, Zippo, hamm, bekaplak). Hogy mondják? Műmájer?

Középiskolások közt járunk, gyilkossági ügyben, mint Sandra, a nehéz múltú detektív, de szemben vele mi mindent tudunk. Speciel azt is, hogy ki írta A részeg hajó című verset, arról nem is beszélve, hogy hétvégéken a John Doe-ról szóló film úgy járkál a tévénkbe, mint slemil rokon anyám messze földön híres húslevesére.

Magyarul: félművelt tökfejek próbálkoznak valami vulgárpszichologizáló maszlaggal megetetni hasonszőrű balekokat (hétvégén 1090 HUF). De van itt még valami: egy epizódszerepben föltűnik Chris Penn (Csinicsávó Eddie egykori megformálója)! Az igen! Pontosan ugyanolyan rossz, esetlen és béna, mint a többi szereplő, és ez azért már teljesítmény: konkrétan elégtelen.

Egy minden szempontból elégtelen filmben.

- ts -

Az InterCom filmje

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.