Milyen ma egy film, ha a "szigetországból" érkezett? Van benne egy vastag local colour, a la Stephen Frears, Méregzsák és utózmányai. Kell még a felháborodásig élesedő szociális érzékenység, mi Kenneth Loach teljes életművéből meríthető. Egy csipet, egy frászt, bazi nagy csík fehér por, kiló barna cukor egyenest a Trainspottingból. Két csapatra való Spice Girls versus ezeréves dalárda-mozgalom (Spice World, Fújhatjuk). Quentin Tarantino, aki ugyan messze nem angol, de manapság megkerülhetetlen, pláne ha autómárkák össznépi összehasonlítása a tárgy. Egy rakás Tim Rothra és Ewan McGregorra hasonlító fő- és mellékszereplő. Tíz deka angolszalonna, két angol- és három pottyantós vécé. Ezenkívül szavak, szavak, négybetűs szavak. Peter Greenaway és Derek Jarman a tegnapok hősei.
Mint tudjuk (a szemközti interjúból, aki nem látta vizsgált opusunk), most Dylan Thomas jelentős lírikus sikereinek színhelyén, az isten lába mögötti Walesben járunk, bárd terem a fán, ha verselés így szóba jött, és elmés idézeteket helyeznek el úton-útfélen ügyes kezek. Bob Dylan Tamás nevű névadójától épp azt, hogy "ambition is critical", miszerint s kéznél lévő kötet hiányában: az ambíció gázos. "Nem mi raktuk oda" - tárja szét mancsait az alkotó, pedig legalábbis gyanús a cucc. Kevin Allen ugyanis akár a homlokára tetoválhatta volna a derék Dylan szavait. Nem vágyik ő nagyra, ugyan dehogy. Receptből dolgozik, szállítja a megszokott echte britisch ízeket, a bevezetőben foglalt szakácskönyv szerint, csak most egy tányéron. Kinek tetszik, bőségtál az ilyen, kinek meg nem, csak incom-fincom falatok.
Mi az előbbiekhez tartozunk, a megfelelő hozzávalókból megfelelő menü készült. Sőt kis pikáns franciás mellékízt is kapott. Allen lesújtó véleménye a rendőrségről Matthieu Kassowitz A gyűlölet című filmjében megfogalmazott heves utálkozását idézi.
Arról van szó, hogy van nekünk egy lírai porfészek bájos walesi mintacsaládja, Bárdolatlanék. Halmozottan kátrányos helyzetűek, még szép. És itt álljunk meg egy szóra, nem jobb híján sütöm el az unalomig ismert szóviccet kátránnyal és hátránnyal. A rendező e szempontból tényfeltáró munkája elvisz bennünket e nemes tréfa geneziséig. Halmozottan kátrányos helyzetűnek először a tetőszigetelő szakemberek neveztettek, hiszen egyfelől kátránnyal dolgoznak, másfelől a tetőn, ahol a nap aztán ad a testüknek, hirtelen lesülnek, mint a fekete kátrány(szurok). Elég az hozzá, hogy apuka tetőszigetelő, svarcban, harminc fontért naponta. Csinos kis múlt századi lakókocsiban lakik asszonykájával, szende lányával, ki recepciós egy szociális vagy elfekvő jellegű kuplerájban, és két cudar fiával, kik afféle legkisebb fiúk, autólopással és kábítószer-fogyasztással múlatják a modern időket. Nem lehet csodálkozni azon, ha a fater egyszer csak zsupsz, leesik a tetőről, oszt nyekk, a lábát töri. Ám ha egy feketeláb törik, nuku biztosítás, nuku kártérítés, nuku táppénz. Ráadásul a kizsákmányoló bandagazda húsz rongyos fonttal próbálja kiszúrni a kárigénnyel fellépő fiak mind a négy szemit. Nem vezet ez jóra, meglátjuk. Elszabadul a pokol, amit itt, pontosan rábeszélő alapállásunkból kifolyólag, most mellőzünk leírni.
A minket régóta gyötrő kérdésekre, van-e ott folyó, s a földje joe (dzsó), választ persze most sem kapunk. De látunk egy nagyobb szabású karaoke-középdöntőt, és a lángsír is beijeszt kicsinyt.
Szóval van mit a fejbe aprítanunk. Angol szabászat hozott anyagból, jól bevált mérték után. Megéri az árát, ha fontban nem is, de forintban (csúszópénz, tudjuk) feltétlenül. Noha a modell inkább tavalyelőttinek, mint tavalyinak mondható.
Párkányi Csilla
Twin Town, színes, feliratos, angol, 1996, 95 perc; rendező és forgatókönyvíró: Kevin Allen; operatőr: John Mathieson; szereplők: Llyr Evans, Rhys Ifans, Dorien Thomas, William Thomas; a Budapest Film bemutatója
