Zene

"Mit lehet mondani egy koncert végén? Mit lehet mondani a világ végén? Táncoljunk. Tango Apocalypso." Ezekkel a szavakkal zárta február 4-én Boris Kovac a Ritual Nova trafóbéli fellépését. Én pedig most ezzel kezdtem.

Nos, ha elébb nem is, a filmünk drámai csúcspontját képező orléans-i csatajelenet közben már biztosan tudatosul bennünk, hogy Luc Besson francia rendező bizony nem ebben a minden tekintetben amerikai alkotásban fog masszív hidat verni a "kommersz és szerzői film" közé, már ha úgy egyáltalán szándékában állott neki mindez. Jóval szimplább dologról van itt szó: a nemzeti sikersztori minél szórakoztatóbb formába varázslásáról.

Maga a név minden valószínűség szerint nem annyira ismerős a kedves olvasónak, sőt ha elmegy, és megnézi az életművéből rendezett kiállítást, a képei sem lesznek azok, pedig. Pedig a húsz éve elhunyt Beaton volt a legnagyobb angol fotográfus, vagy ha az nem is, a valaha élt legsikeresebb.

Időben vagyunk. A Kusturica-filmek: a Cigányok ideje, az Underground és a Macska-jaj nálunk is felpörgették a Balkán rezeszenéjét; ma Bregovic szól az éjszakában, és mint Boban Markovic második túlzsúfolt koncertje jelezte: a DJ-kultúrának a világzene lesz az alternatívája, ha bulizni kell.

Vessük össze a füstöt a lánggal, és lássuk be, hogy ha egy film 45 millió dollárba kerül, akkor azt még a hatalmas Oroszországban sem könnyű nyereségesre kihozni, és ellenkezőleg: ha már a Nyugatnak is forgatunk, miért ne legyen nagyon szép, nagyon kitalált, nagyon szívbe markoló, nagyon, nagyon. Apropó, a 45 millió éppen negyvenötszöröse a tavalyi filmszemlén bemutatott legdrágább magyar film költségvetésének, és arrafelé sem számít piti összegnek, ugyanis az utóbbi évek legköltségesebb orosz filmjére csupán kétmillió körül költöttek.

annak, hogy december végén igyekeztem pontot tenni 1999 végére, a kezembe került azóta pár év végi kiadvány, amit nem szívesen hallgatnék el.

Aki végighallgatta már egyvégtében a VHK lemezen is hozzáférhető életművét, az minden bizonnyal egyetért velem abban, hogy a jó pár év alatt összegyűlt anyag megdöbbentően egységes, határozott és következetes, mintha nem is telt volna el idő a legelsőnek felvett szám és a legutolsónak játszott között. Ez nem véletlen, mivel abban az intervallumban, amiben a Halottkémek forgolódnak, huszonvalahány év csak egy pillanat, nem több, mint egy verébszárnycsapás. Arrafelé évezredekben számolják az időt, kisebb egységgel nem bíbelődnek, és így van ez rendjén.

A szokás hatalom. Meg a filmszemle is hatalom. Ezért aztán az a szokás, hogy a magyar filmek számottevő többsége a filmszemlére készül el. Lássa először a szakma, mérettessék elsőbb speciális mércékkel, s csak aztán engedjük az oroszlánok elé. A nyertesek aztán ránk dőlnek rögtön a nevezetes alkalom után, hogy vinné el (adná el) őket a fesztiválon szerzett publicitás. A többiek meg kivárnak, hátha év közben beesik néhány nemzetközi fesztiváldíj, hátha a várakozás felcsigázza az érdeklődést, miegymás.

Katartikus hatású, gyönyörű film, és elejétől a végéig arról szól, amiről a történetét metaforikusan átszövő régi mese, A hammelni patkányfogó a szülőnek arról a legkevésbé sem irracionális félelméről, hogy elragadják tőle a gyerekét. Az előtérben egy érzelmi, erkölcsi dráma áll, amelyre Russell Banks regényében talált rá. Egy iskolabusz-balesetben meghal vagy nyomorékká lesz egy Sam Dent nevű kis falu majdnem minden gyereke, így nemcsak az egyes szülőkre, hanem egy egész közösségre vár az a szinte reménytelen feladat, hogy feldolgozza a tragédiát. Másnap megjelenik a mély gyászba süppedt falusiak között az ördög ügyvédje, még felocsúdni sincs idejük, és már a legjobb úton vannak a legrosszabb megoldás, a falurombolással felérő erkölcsi széthullás felé.

Ideglelés - The Blair Witch Project

Giacomo Casanova nevének hallatán kétségkívül egy csomó minden összefut az ember fejében, de azt se volna érdemes tagadni, hogy ebből a csomó mindenből az egyik saját életünk és korunk sekélyes voltának keserű felismerése. Bár kétségtelen, hogy korunk emberétől sem teljesen idegen a léggyel is röptében való megismerkedés eszméje, ahogyan a fehér galléros bűnözésé vagy az ezzel rokonítható operalibrettó-írásé sem, hogy a később életformává nemesedő besúgásról most ne is beszéljünk; mégis, aligha kiküszöbölhető a gyanú, hogy próbálkozzunk a fenti műfajok bármelyikével, érjünk el bármekkora sikereket, sírkövünket a sag´ schon kifejezés ékesíti majd a magunkról alkotott ön- és közvélemény összefoglalásaként.

Ian MacDonald: A fejek forradalma - A Beatles dalai és a hatvanas évek

Azt írja az ÉS, hogy Röggla a Garaczi húga. (Esterházy Péter: 1 könyv [Garaczi húga], ÉS, 1999. december 3.)

Íme egy legenda előélete és utóirata. Edinburghban nagyon hideg tud lenni, szociális segélyből viszont fűtésre nem telik. Mivel J. K. Rowling nem bírta a fűtetlen szobát, szokásává vált, hogy addig tologatta kislányát a babakocsiban a szeles középkori utcákon, míg a gyerek el nem aludt, majd beült egy kávéházba, és munkához fogott. Ily módon készült a hétkötetesre tervezett regény Harry Potterről. Ambíció, kitartás és lelemény a társadalom peremén, mely elnyeri méltó jutalmát.