Ahava Raba: Kete Kuf. A hegedűs Simon Jakob Drees zenekara a valamikori Kelet-Berlinben él, és amikor hat éve debütált, azzal tűnt ki, ahogy összejött neki a jiddis tradíció és a szabad improvizatív muzsika. A Kete Kuf ihletettsége pedig annak a hat hónapnak köszönhető, amit Simon ´94-ben Türkmenisztánban, Üzbegisztánban, Indiában, Pakisztánban, Mongóliában, Tuvában, Kínában és Tibetben töltött; de ne kelljen mondanom, azokról a közhelyekről, melyekkel a keleti és nyugati kultúra között verendő hidat szokás burkolni, most ajánlatos elfeledkezni.
Az Ahava Raba nem adja könnyen, vele meg kell szépen birkózni, alkalmasint az idegeinkre mehet, máskor meg egészen magasra emel: ez a zene nemcsak összetéveszthetetlen, de revelatív is bír lenni. Sőt. Amikor szöveget is hallunk, az egy imaginárius nyelvé - meglehet, ennek a recenziónak is helyesebb lett volna azon íródnia. (Tzadik)
*
Mad Sheer Khan: 1001 Nights. Az algíri Mad Sheer Khant másodkézből ismerjük vagy húsz éve; párizsi és londoni tanulmányai során Nico, Nina Hagen, Michael Hutchence és Sting lemezein ő volt az etnikus szín. Mindeközben többször nekifutott "alanyi jogon" is, de maradandót, úgy tűnik, az 1001 éjszakával alkotott először.
Ezek a költemények - azt tartotta - ma éppoly érvényesek, mint a születésükkor, és elvannak a mesés Kelet nélkül is. Hét énekesnőt: indiánt és indiait, perzsát és izraelit, nyugat-afrikait, algériait és tibetit választott hát, hogy globalice visszhangozzék az a megpróbáltatás, amely nyolcszáz évvel ezelőtt életre hívta őket. És nem kell mind a hét dalért, nem kell mind a hét hangért lelkesedni, hogy kitűnjön: Mad Sheer Khan szerzeményeinek az érzékenysége felér a szövegekhez, és ebből egy igazán figyelemreméltó konceptalbum kerekedett ki, ám ami még fontosabb nekem: azt az algériai és nyugat-afrikai éjszakát nem lehet elfelejteni. (Detour/Warner)
*
Duvacki Orkestar - Mladi Braca Kadrievi. A Kadrievi fivérek zenekara kábé azt hozza, amit a szerb és macedón rezesek zöme: családi vállalkozásban menyegzői és temetkezési anyagot; bolgár, román, szerb és macedón táncok közt coceket rogyást s természetesen olyan himnikus roma dalokat, mint a Dzelem-dzelem vagy mint a Cigányok idejéből híres Velcevo oro. A repertoárral nincs is baj, tulajdonképpen a szólók és a saját dolgok szintje is imponál, mégsem fogott meg ez a lemez igazán: a felvétel vagy az előadás bátortalansága elsimította az indulatot, a nyerseséget, a szenvedélyt; Kadrieviék első CD-je így olyan lakodalomba invitál, ahol semmi elborulás, kevés a pia, egy kicsi vér sem folyik, és tánc is csak akkor, ha végképp muszáj. (Pan Records/Zenesegély)
*
Paradox Trio: Source. Ahogyan kezdtem, úgy fejezném be: messzire tekintő, zsidó ihletettségű millenniumi muzsika. A Paradox triót vezető szaxofonos-klarinétos Matt Darriau mellett egy másik Klezmatics-tag, az énekes Lorin Sklamberg is megmártózott ebben a forrásban, mely éppúgy utal az európai és közel-keleti kultúrát összekötő török birodalomra, mint azokra a klezmerekre, akik hetven-nyolcvan éve török, görög vagy szefárd melódiákat vettek fel Amerikában.
A Paradox trió előző két albuma is a Balkánban és a klezmerben utazott, egy-egy kört Bartók Mikrokozmosza körül is tett, de most keveredett ki először a New York-i gurmanok stíluscsapdáiból. A Source több mint avantgárd: ha kérhetném, hogy szultán legyek, szórakoztató udvartartásomban volna a helye. (Knitting Factory Records)
Marton László Távolodó
