Film
Vessük össze a füstöt a lánggal, és lássuk be, hogy ha egy film 45 millió dollárba kerül, akkor azt még a hatalmas Oroszországban sem könnyű nyereségesre kihozni, és ellenkezőleg: ha már a Nyugatnak is forgatunk, miért ne legyen nagyon szép, nagyon kitalált, nagyon szívbe markoló, nagyon, nagyon. Apropó, a 45 millió éppen negyvenötszöröse a tavalyi filmszemlén bemutatott legdrágább magyar film költségvetésének, és arrafelé sem számít piti összegnek, ugyanis az utóbbi évek legköltségesebb orosz filmjére csupán kétmillió körül költöttek.
Nem csoda tehát, hogy már a tavaly februári moszkvai bemutatót is soha nem látott píár-kampány előzte meg, ami az Oroszországban eleddig meglehetősen szokatlan, filmmel árut, áruval filmet adunk el módszerével is élt, és így mi más lett is volna az egyik fő attrakció, mint a szibériai borbély vodka. Ehhez már csak az ehető pohár hiányzott, mert ugye a filmben ezek a nagy gyerekként viselkedő oroszok még poharat is esznek, miért is tennének másként. És ez az egész hacacáré arra is jó volt, hogy Mihalkov rendező háttérbe szorulásával előtérbe kerüljön Mihalkov elnökjelölt, mely titulus mostanában nagyon is utópisztikusnak tűnhet. De hát még messze van az elnökválasztás, és Mihalkov már jó előre megmondta, hogy ő pont olyannak szeretné látni hazáját, amilyennek azt a filmben megmutatja, aztán meg felragasztott egy hatalmas álszakállt, és eljátszotta III. Sándort. "A fehér lovon ül a rendező" jelenettel Mihalkov letudta a választási klipjét is, de hibázott, mert a bozontos arcszőrzet nagyon hülyén áll neki.
De milyen is Mihalkov Oroszországa? Hát elsősorban erős és hatalmas, mellesleg pravoszláv és hűséges a cárhoz. Hogy most már nincs cár? Az lehet, de a helyére tetszőlegesen behelyettesíthetünk bárkit, mondjuk az elnököt.
Ez a film tulajdonképpen ipari műremek, így voltaképpen fogyasztható. Ha egy kicsit is elunja magát a néző, akkor bámulhatja a zöld és sárga fenyveseket, a Kreml hagymakupoláit, a novogyevicsi kolostort és a kolomenszkojei skanzent. Ezenkívül semmi. Semmi más, csak egy mese. Ami pedig úgy szól, hogy volt egyszer egy amerikai föltaláló, olyan igazi, csak a munkájának élő fajta, aki egy hatalmas favágó gépezetet épít, amivel le akarja tarolni a végtelen szibériai erdőségeket (és a film végén valóban meg is teszi: a gőzgép félelmetes sebességgel dönti ki a fákat, a népek meg szerteszéjjel futnak - ejnye, ez a buta Nyugat, nem érti az itteni módit, csak rombolni tud), de pénzmagja fogytán, hát szüksége van a nagyherceg támogatására. A nagyherceghez a lélekben tízéves, egyébként leginkább egy operettfigura benyomását keltő tábornokon keresztül vezet az út, kell hát egy nő, nem más, mint a föltaláló lánya, akiről később kiderül, hogy mégsem. Jane tehát megérkezik, közben találkozik Andrej Tolsztojjal, aki nem az író rokona, a név csak azért fontos, hogy többször is elhangozhasson, hogy nem az író rokona, ezzel néha kicsit abszurddá téve a helyzeteket, mint például a börtönőrrel folytatott beszélgetésben, ahol a börtönőr beszél angolul, de ez már föl sem tűnik, hiszen ebben a filmben még az oroszok is angolul beszélnek egymás közt, néha, a francia vagy a német helyett, mondjuk. Tolsztojt, a fiatal kadétot Oleg Menysikov alakítja, és ő tényleg jó, még az sem esik nehezére, hogy koránál jó pár évvel fiatalabb szerepet formáljon meg, a hősszerelmesét. Mert Andrej annak rendje és módja szerint beleszeret Jane-be, sőt párbajozik is érte. Az sem tántorítja el, hogy Jane közli vele: ő nem olyan nő. A vetélytárs a rendkívül infantilis tábornok, akit Andrej sikeresen megtámad: jutalma kényszermunka és száműzetés, Jane pedig már későn érkezik, lehet sírni.
Mihalkov valaha mestere volt az egyes figurák minél pontosabb ábrázolásának. Ezt a képességét A szibériai borbélyban váltja aprópénzre. Ott van mindjárt a föltaláló típusfigurája, lobogó fehér szakáll, őrült tekintet, megszállottság: a csúnya amerikai. Aztán a másik amerikai, Jane, aki nem ért semmit az egészből, egyfolytában rácsodálkozik az erős és hatalmas országra. "Itt semmit sem lehet kicsit csinálni", mondja. Mihalkov itt kinéz az oroszokra, és azt mondja, hogy ilyen az igazi orosz lélek, amellett persze, hogy nagy, és belefér az egész világ, ha kell. És mindenre az a válasz, hogy ez egy régi orosz szokás, mit lehet tenni, ez már csak így van, ami régi, az jó, ez mind-mind az orosz lélek ősi rezdülése. Ez a válasz a tábornok esztelen tombolására, ez a válasz minden átgondolatlan cselekedetre. Ebben a filmben senki sincs eszénél, és Mihalkov ezt még viccesre is veszi, lelke rajta.
Komolytalan az egész úgy, ahogy van. Komolytalanná válik a "meg nem alkuvással embernek maradni" eszménykép, amit a film szerint csak az oroszok tudnak, ezek a műveletlen, bunkó, gerinctelen amerikaiak nem. Komolytalanná válik az operettkatonásdi is, hiába a cár belovaglása, a fiatal tisztek esküje, hogy életüket és vérüket, hiába a bajtársiasság. Illetve az utóbbi mégsem. Amikor Andrejt föltuszkolják a Szibériába induló vonatra, a többi kadét lélekszakadva rohan az állomásra, hogy elbúcsúzzanak tőle. Andrej már az egyik vagonban, a barátok a peronon, de nem látják őt, hát énekelni kezdenek. Így búcsúztatják, majd egymás nyakába borulnak, és zokognak, zokognak, a zene is helyén van, milyen nagyszerű dolog is ez a bajtársiasság, gondolná az ember, milyen szép, megható.
- vörös -
The Barber of Siberia; színes, feliratos, orosz- angol-francia, 1999; rendezte: Nyikita Mihalkov; fényképezte: Pavel Lebesev; zene: Edvard Artyemjev; szereplők: Oleg Menysikov, Julia Ormond, Richard Harris; forgalmazza a Budapest Film
