Film: Vékony jég (Atom Egoyan: Eljövendő szép napok)

szerző
Bori Erzsébet
publikálva
2000/2. (01. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Katartikus hatású, gyönyörű film, és elejétől a végéig arról szól, amiről a történetét metaforikusan átszövő régi mese, A hammelni patkányfogó a szülőnek arról a legkevésbé sem irracionális félelméről, hogy elragadják tőle a gyerekét. Az előtérben egy érzelmi, erkölcsi dráma áll, amelyre Russell Banks regényében talált rá. Egy iskolabusz-balesetben meghal vagy nyomorékká lesz egy Sam Dent nevű kis falu majdnem minden gyereke, így nemcsak az egyes szülőkre, hanem egy egész közösségre vár az a szinte reménytelen feladat, hogy feldolgozza a tragédiát. Másnap megjelenik a mély gyászba süppedt falusiak között az ördög ügyvédje, még felocsúdni sincs idejük, és már a legjobb úton vannak a legrosszabb megoldás, a falurombolással felérő erkölcsi széthullás felé.

Katartikus hatású, gyönyörű film, és elejétől a végéig arról szól, amiről a történetét metaforikusan átszövő régi mese, A hammelni patkányfogó a szülőnek arról a legkevésbé sem irracionális félelméről, hogy elragadják tőle a gyerekét. Az előtérben egy érzelmi, erkölcsi dráma áll, amelyre Russell Banks regényében talált rá. Egy iskolabusz-balesetben meghal vagy nyomorékká lesz egy Sam Dent nevű kis falu majdnem minden gyereke, így nemcsak az egyes szülőkre, hanem egy egész közösségre vár az a szinte reménytelen feladat, hogy feldolgozza a tragédiát. Másnap megjelenik a mély gyászba süppedt falusiak között az ördög ügyvédje, még felocsúdni sincs idejük, és már a legjobb úton vannak a legrosszabb megoldás, a falurombolással felérő erkölcsi széthullás felé.

Ismerős helyzet. Korunk tömegszerencsétlenségei között is kiemelt helyen szerepelteti a média azokat az eseteket, amelyekben egy egész közösséget ér veszteség, és gyerekek az áldozatok. Hogy messzebb ne menjünk, itt volt Pörböly, egy gyerekeket szállító autóbusz, ami nagyon rosszkor hajtott a sínekre. A sajtó csak addig foglalkozik ezekkel az ügyekkel, amíg meg nem hozzák az ítéletet. Amint megnevezik és megbüntetik a vétkest, a világ számára megnyugtatóan lezárul az akta. Az érintettek pedig ott maradnak, végre maguk közt, és járják a pokol új köreit, a rosszul elvégzett gyászmunka, az irigykedés, vádaskodás újabb stációit: kit ért a legnagyobb veszteség, ki járt jól, ki mennyi kártérítést brusztolt ki, mit vett belőle, hogyan kótyavetyélte el. Az Eljövendő szép napokban azonban van egy kamaszlány. Túlélte a borzalmat, tolókocsis nyomorék lett, elveszítette a barátait, sosem lesz már híres rockénekes, de ezen a szörnyű áron megszabadult egy túlságosan is szerető apa zaklatásától, amelybe előbb vagy utóbb szintúgy belerokkant volna. Nicole a nem gyereklánynak való terhek mellé, mi az már neki, magára vesz még egy bűnt is, amellyel megmenti a falut.

Ez volt az a történet, amelyért Atom Egoyan jó nevű örmény-kanadai független filmes felbontotta első hollywoodi szerződését, amelyet az Exotica sikere nyomán kínáltak fel neki. Rábeszélte ugyanerre a regény íróját, aki már elígérte a filmes jogokat egy másik stúdiónak. Egoyant az sem tántoríthatta el, hogy megrögzött szerzői filmesként életében először dolgozik adaptációból, és szívfájdalom nélkül fordított hátat a korábbi munkák magányos csudabogarainak, a saját problémáik ördögi körében forgolódó figuráknak. Két lényeges ponton nyúlt bele a regénybe. Kulcsszereplővé tette a könyvben súlytalan szerepet játszó ügyvédet (Ian Holm) és hozzátette A hammelni patkányfogó meséjét.

Az ügyvéd a nagyvárosból érkezik, hogy felrázza és elcsábítsa az embereket. Azt állítja, hogy van válasz, van magyarázat, és ő tudja a megoldást. Véletlen balesetek pedig nincsenek, valakinek felelnie és fizetnie kell. Boldogtalan ügyfelei még pervesztés esetén is csak nyernének a bolton, hiszen a szörnyű veszteség és a szeretteik halálát kísérő óhatatlan bűntudat helyett új életre lelnek a bűnbakkeresésben, és ha megnyerik a pert, még sikerélmény és pénz is üti a markukat. Eleinte még vannak ellenvetések - hogy kaptak már pénzt a biztosítótól, hogy a közülük való buszsofőr asszony és a karbantartást végző szerelő, aki maga is két gyereket veszített a szerencsétlenségben, egyaránt lelkiismeretesen végezte a dolgát, és ugyan ki tehetne arról a kis jeges foltról az úton? -, de aztán felülkerekedik bennük a szokásos elme- és jellemgyengeség, pénzéhség, öncsalás. Az úgy maradt vidéki figuráknak mind van mitől eltekinteniük: elveszített és beteg hozzátartozók, a családi szennyes ilyen-olyan foltjai, a jól bevált házasságtöréstől, részeg asszonyveréstől egészen az incesztusig. És mint kiderül, a magabiztos ügyvéd a legszerencsétlenebb mind közt. Pedig milyen könnyű és kézre álló volna démonizáni ezt a romlatlan vidékre érkező városi embert, a zárt közösséget feldúló gonosz idegent. Csak annyi kéne hozzá, hogy Egoyan ott, a rendezői székben magára vegye az ördög ügyvédjének szerepét, és ugyanazt tegye a nézővel, mint Ian Holm a falusiakkal: felébressze és a megszabott irányba terelje érzelmeit és indulatait.

A filmet cinemascope eljárással vették föl; ez nagy szám volt annak idején (vö. színes, szélesvásznú film), de aztán lejöttek róla, mert megvannak a maga hátulütői. Az Eljövendő szép napok képei legtöbbször igazolni tudják ezt a kényes döntést. Paul Sarossy, az operatőr, aki, ha jól tudom, A kárbecslő óta dolgozik Egoyannal, két síkot favorizál: a közelit és a nagytotált. Leginkább az utóbbi esetben jön be nagyon a cinemascope, amikor a hatalmasra nyitott képeken feltárul a behavazott táj, az út kanyargó szalagja és az úton a sárga autóbusz. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a cinemascope itt etikai döntés volt. Egoyan nem akarta közelről mutatni a balesetet, még kevésbé a gyerekeket a buszban. Billynek, az autószerelőnek az volt a szokása, hogy követte a furgonján az iskolabuszt, a gyerekei ezért mindig hátul ültek, és integettek neki. Billy akkor is a busz mögött hajt, amikor az megcsúszik egy kanyarban, megállíthatatlanul gördülve lefelé a lejtőn, rá a befagyott tóra, amíg be nem szakad alatta a jég és el nem tűnik a vízben. Mindezt Billy nézőpontjából látjuk, aki dermedten áll odafönt az úton, egy igazi, szép panorámaképen, amelyen a lassan elmerülő busz csak apró pont a néma, fehér tájban. Ez a hideg szépség az ellenpontja a heves érzelmeknek, mert ne feledjük, hogy annak az apának a szemével követjük a látványt, akinek a gyerekei ott vannak a buszban.

Itt kell említenem Egoyan briliáns időkezelését és nézőpontváltásait. Nem lineárisan mondja el a történetet, hanem váltott idősíkokban, epizodikusan ismertet meg egyre mélyebben a helyszínnel, a szereplőkkel, az eseményekkel - előtte és utána. A cselekmény egy hangsúlyos pontján Nicole A hammelni patkányfogót olvassa Billy gyerekeinek egy régi népkönyvre emlékeztető rajzokkal illusztrált könyvből. A régi német (rém)mesét Robert Browning nyomán idézi Egoyan, amelynek lényegi eszméje - szerinte - az a varázsos hely, ahol megsemmisülhet az ember, de ha teljesül az ígéret, akkor önmagára ismer és talál. Nincs is teremtett lény, amelyik ellen tudna állni a dudás muzsikájának, masíroznak utána, amíg el nem nyeli őket a hegy gyomra. Csak egy öreg patkány meg egy bicebóca gyerek érkezik későn, hogy aztán egész életében sirassa elvesztett társait és sóvárogjon az elvesztett éden után. Ha Egoyan történetében Nicole a hátramaradt gyerek, akkor ki a patkányfogó? Az ügyvéd, aki kis híján magával ragadta az egész falut? Vagy Nicole apja, aki egy igencsak veszedelmes édenbe csalogatta a lányát? És miért ne lehetne Nicole a dudás, aki egy új világba vezeti a közösséget? A film válasza erre épp olyan talányos, mint a címe. Hogy értsük azt, hogy eljövendő szép napok (The Sweet hereafter) egy ilyen tragédia után? Ahogy a hammelniek, akik új időszámítást kezdtek a gyerekek eltűnése után? Vagy a "hereafter" másik világ, túlvilág jelentésére kell gondolnunk?

A meséből nem derül ki, hogy az emberek is hallják-e a patkányoknak szánt dallamot. De azt tudom, hogy a szülő szüntelenül hallja, hol gyengébben, hol elviselhetetlen erővel azt, ami elragadja tőle a gyerekét. Mondjon bármit Egoyan, A hammelni patkányfogó - és az Eljövendő szép napok - azt a félelmet és azt a tudást idézi fel a lehető legérzékibb módon, hogy nem tarthatjuk meg magunknak a gyerekünket semmilyen módon, semmilyen áron. Így vagy úgy, előbb vagy utóbb elveszítjük, ha nem vigyázunk rá, és ha vigyázunk, akkor is.

Bori Erzsébet

The Sweet hereafter, színes, feliratos, kanadai, 1997; a forgatókönyvet Russel Banks regénye alapján írta és rendezte: Atom Egoyan; fényképezte: Paul Sarossy; zene: Mychael Danna; főszereplők: Ian Holm, Maury Chaykin, Peter Donaldson; forgalmazza a Budapest Film

szerző
Bori Erzsébet
publikálva
2000/2. (01. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...