Koncert
Boris Kovac első lemezét tizenhárom éve akasztottam le, akkoriban gyakran lődörögtem az újvidéki lapok körül. A Ritual Nova az Új Symposion kiadványaként jelent meg, és épp annyit tudott a frissességről, mint a vajdasági irodalom: egy (nálunk) tök ismeretlen zeneszerző, aki a Balkánra hangolta és vérátömlesztette a New York-i repetitív iskolát. "A kortárs zene és az etnodzsessz metszéspontján ritka az ilyen örökkévaló új rítus" - jegyeztem meg, amikor már magam is újságot írtam.
Szinte egyedül, szaxofonon, klarinéton és tárogatón, citerán és vibrafonon, szintetizátoron, ütőhangszereken és magnószalagokon játszott, éppúgy tükrözve a tájhoz kötöttségét, mint a free dzsesszben, a népzenében és a komoly muzsikákban rejlő emlékeit. Akkoriban még erősebb szálak fűzték az improvizációhoz: az "ősi zenélési formák", a "természettel való kommunikáció" megidézésére törekedett. De lényegében az, amit a köré szerveződő Ritual Nova multimediális csoport programjaként megfogalmazott, érvényes ma is. A Ritual Nova egy olyan új szertartásnak tekintette a zenei élményt, amely a "túloldalra", az "önkívülethez" vezet, továbbá arra törekedett, hogy a képzőművészet és a színház, a balett és a film beiktatásával "a művészet teljesebb vízióját" keltse.
Február 4-én nem nyomatékosította sem díszlet, sem mozgás az időközben pusztán zenekarrá "fogyatkozó" Ritual Nova koncertjét, kimondottan erős színházi benyomást keltett mégis. Illedelmesen lehunytam közben a szemem, de az is lehet, hogy féltem: a rám osztott szerep nem ígért sok biztatót. Közben Boris újabb darabjai, a DAMARI, az East OFF Europe és a fönti Apocalypso hangzottak el, tudtommal a - balkáni háború ártatlan áldozatainak ajánlott - The Happy Man projekt részeként.
A háború évei nem kerülhetők meg. Boris egyike volt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga megalapítóinak, majd - az ellenzék körében előszeretettel terjesztett behívó elől - Olaszországba, Szlovéniába, Ausztriába menekült. "Azt hiszem - nyilatkozta ´94-ben a Nedeljna Dalmacijának -, hogy mostanában egy bizonyos >>kulturálisRitual Nova I-II.), Olaszországban (Profana Liturgija, Play on Strings és Zathere alla deriva), Ausztriában (The Mask) és Kanadában (Anamnesis) megjelentek a lemezei. De ahogy csak lehetett, ´96-ban hazatért. "Anyám szerb, apám magyar - ezt már a Narancsnak mondta egy év múlva -, én tehát tipikus vajdasági termék vagyok - vagy melléktermék, ahogy vesszük. És ez számomra a vajdasági kultúra legértékesebb tulajdonsága. Bevallom, Olaszországot, Szlovéniát és Ausztriát sokkal szűkebb, egysíkúbb kulturális közegnek éltem meg, nem éreztem a különböző mentalitások párbeszédét. (...) Nem könnyű elviselni a feszültséget, a káoszt és a nyomást - kiút nincs, az ember viseli a sorsát, és szembesül az igazsággal. De hitelesen kell élni. Számomra ez a zene, a zenével való foglalkozás: a hangjegyek önmagukban nem érdekelnek."
Erről a hiteles életről vallanak az elmúlt két évben szervezett műhelyei: a Jó Képességek Akadémiája és a Boldog Emberek Intézete. Egymásra találni, együtt játszani újra, és akkor talán újrateremtődhet a zenei és színházi élet, mégis.
Így eshetett meg, hogy egyszerre annyi keserűséget és annyi szárnyalást, hogy csupa-csupa romantikát hallhattam. Meglehet, alkalmasint a giccs felé billent, de nekem belefért, ez egy ilyen kor. Sokan voltak a Trafóban, megcsillanhatott egy csomó nyomorúság, pontosabban egy csomó reményféleség. Valóban, mit lehet ilyenkor mondani?
Marton László Távolodó
(Ritual Nova: Florijan Balaz - hegedű, Bogdan Rankovic - klarinét, Milos Matic - bőgő, Valentina Cesnjevar - zongora, Boris Kovac - szaxofon)
