Könyv: Millenniumi bűbáj (J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve)

szerző
Babarczy Eszter
publikálva
2000/2. (01. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Íme egy legenda előélete és utóirata. Edinburghban nagyon hideg tud lenni, szociális segélyből viszont fűtésre nem telik. Mivel J. K. Rowling nem bírta a fűtetlen szobát, szokásává vált, hogy addig tologatta kislányát a babakocsiban a szeles középkori utcákon, míg a gyerek el nem aludt, majd beült egy kávéházba, és munkához fogott. Ily módon készült a hétkötetesre tervezett regény Harry Potterről. Ambíció, kitartás és lelemény a társadalom peremén, mely elnyeri méltó jutalmát.

Íme egy legenda előélete és utóirata. Edinburghban nagyon hideg tud lenni, szociális segélyből viszont fűtésre nem telik. Mivel J. K. Rowling nem bírta a fűtetlen szobát, szokásává vált, hogy addig tologatta kislányát a babakocsiban a szeles középkori utcákon, míg a gyerek el nem aludt, majd beült egy kávéházba, és munkához fogott. Ily módon készült a hétkötetesre tervezett regény Harry Potterről. Ambíció, kitartás és lelemény a társadalom peremén, mely elnyeri méltó jutalmát.

Harry Potter viszontagságos és varázslatos életének első kötete elnyerte a Skót Művészeti Tanács tetszését, és így J. K. Rowling vacogás nélkül tudta befejezni a regényt, azon írói ösztöndíjak egyikével, amelyek dühös vicsorgásra késztetik a lágyszívű állami osztogatók elvi ellenségeit. Sőt a könyv meg is jelent, az életidegen avantgárd egy másik hagyományos támogatójánál, a Bloomsbury Pressnél. Világsikernek jól áll az ilyesmi, egy éhező anya és nagy nevű kiadók fintorgása.

Harry Potter tehát elindult, és meghódította a közönséget, valamint, a teljesség igénye nélkül, a ´97-es National Book Awardot, a Gold Medal Smarties-díjat, a Parenting folyóirat Az év könyve díját, felkerült a New York Times bestsellerlistájára, és a Publishers Weeklytől és a New York Public Librarytól egyaránt elnyerte az 1998 legjobb könyve megtisztelő címet.

J. K. Rowling jelenleg a negyedik kötetet írja, anyagi gondjai feltehetőleg megszűntek, újságírók hada üldözi, amit nem szeret, és magára vonta a Warner Bros. figyelmét, márpedig mindannyian tudjuk, mit jelent a Warner Bros. figyelme: nagy költségvetésű filmet, és rengeteg Harry Potter babát, ajándéktárgyat, jelmezt és kütyüt.

Jaj lesz Pokémonnak.

Harry Potter annyiban illeszkedik is a gyerekpiacon egymást egyre viharosabb gyorsasággal követő mítoszhullámokhoz, hogy egyrészt a felnőttek is szeretik, és gyermekeik ürügyén boldogan fogyasztják, másrészt van benne varázslat és végsőkig menő küzdelem a gonosz és a jó erő, sőt Erő között. Annyiban viszont eltér a jedi-űrhajó-transzformer-célra tarts-tűz! japonico-americanus komplextől, hogy jó brit szokás szerint hagyományos varázslókkal, boszorkányokkal, varázspálcákkal és sárkányokkal foglalkozik, lőfegyverek kizárva, továbbá, ahogy az a világbirodalmi dekadencia örököseihez illik, koránt sincs annyira meggyőződve a jó győz a túlerő felett tézis igazságáról, mint amerikai párdarabjai.

Harry Potter kisfiú, történetünk kezdetén 11 éves, valamint varázsló is, talán a leghatalmasabb varázsló, a kiválasztott, aki meg tud küzdeni a gonosz erőivel, erről azonban fogalma sincs. Igaz ugyan, hogy ha nagyon nyúzzák, kékké változtatja a tanár néni haját, és puszta tekintetével kiereszti a boa constrictort a terráriumból, ezen tettei azonban nagybátyja és nagynénje, valamint undok és privilegizált unokatestvére szemében főként arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy a kölyök nemcsak undok, de gusztustalanul deviáns is, ami a természet és a társadalom egyszerű és világos törvényeit illeti. Szóval Harry Potter kisfiú, Hamupipőke, deviáns, árva, hippi, a kemencesutba (pontosabban a gardróbba) száműzött, szolgának használt, ütött-vert-éheztetett és rendes angol morálra nevelt királyfi. Ilyen körülmények között csak egy mesehősben marad némi életkedv.

Harry aztán egy napon levelet kap, pontosabban néhány tízezer levelet, a biztonság kedvéért, mivel a nagybácsi elkobzós kedve magasra hág, amelyből megtudja, hogy a következő szemesztert Roxfortban kezdheti, a világ legnevesebb bentlakásos varázslóiskolájában, amely nem kis mértékben hasonlít a brit iskolarendszer hírhedett public schooljaira, talán attól eltekintve, hogy koedukált.

Harry, a kifosztott árva ekkor belép abba a világba, amelyhez szülei is tartoztak, hogy megküzdjön azzal a Ki-Ne-Mondd-A-Nevét sötét erővel, amely árvává tette. Harry kiválasztott, homlokán a jegy, de egyben közönséges nebuló is, akinek minden kiválasztottsága ellenére fel kell mutatnia valamit, esetünkben kiemelkedő sportteljesítményt és kellő csapatszellemet, hogy elnyerje az egyszerű diáktársat megillető tiszteletet, és megússza valahogy a vizsgáit. A Gonosz Erőt nem könnyű legyőzni, de egy elitiskola hierarchiájában kiküzdeni valami helyet, főként, ha az alsóbbrendű muglik között nevelkedett az ember, és mit sem tud a magasabb bűbájról, az még nehezebb. (Ide kívánkozik, hogy az első kötet eredeti címét: Harry Potter and the Philosophers Stone az amerikai kiadó megváltoztatta, a filozófus kövét a varázsló kövére cserélte. Nagyképű elitizmus volna elvárni egy amerikai olvasótól, hogy tudja, mi a bölcsek köve, amelynek keresése és megvédelmezése a történet középpontjában áll, ha meg nem tudja, akkor csak megzavarodik, ha filozófust emlegetnek. A filozófia az olyan unalmas dolog, nem?)

Több tucatnyi sajtótermék próbált már magyarázatot találni Harry Potter sikerére. Kezdjük talán azzal, hogy a könyv jó, szellemes, technikás, sodorja az olvasót, és ez elmondható a magyar kiadásról is, amely eltalálta a helyes középutat a máris nemzetközi kultusz tárgyát alkotó invenciók (Muggle: a tökfej normális világ, Quidditsch: a nagy nemzeti varázsló sport) túlzott magyarítása és elvtelen átvétele között. Képzeljük csak el, hogy gyermekünk szóba elegyedik a családi nyaralás során a szomszéd srandolóval, de nem tudja, mi a Quidditsch vagy ki Voldemart, mert kviddics és Voldemart helyett valami nagyon magyarosat fordítottak neki bele a könyvbe.

Itt volna ugyanis a könyv, a regénysorozat és a kultusz legérdekesebb vonása. Minden szülő feltehetőleg szembesült már azzal a problémával, hogy gyermekeinket korai olvasmányaikon keresztül többé vagy kevésbé tartós világmítoszokba avatjuk bele (világmítoszon értvén most nem valami jungiánus fontoskodást, hanem olyan sztorit és szerepkészletet, amelyek hatása épp annyira globális, mint az amerikai tőzsdéé). Az efféle világmítoszokat, bánjuk-e vagy sem, többnyire Disney formában kapjuk vissza, olyannyira, hogy az eredeti Grimm-, Andersen-, Kipling- vagy Milne-szöveg és -illusztráció már-már zavaróan hat. A nem diznisített (vagy warnerbrotherösített, esetleg universalstudiósított) alapművek - például A kis herceg - kikopnak életünk főbb vonatkoztatási pontjai közül. Amit én őszintén sajnálok egyébként.

Harry Potter viszont - egyelőre - made it. Melegen ajánlom is mindenkinek. Ha egyszer kijött a filmváltozat, félő, hogy Rowling brit humorából amerikai humor lesz, és az angol osztálytársadalmon, valamint nyárspolgári mentalitáson állt elegáns bosszú éle némileg tompul. Ami rendben is van, amennyiben egy multi globálisan összetett indonéz-brazil-kanadai-kínai-német szemével nézve a skót szociális segélyezés technikái partikuláris problémának tűnhetnek. De mint tudjuk, az ördög és az egyéb gonosz erők a partikularitásokban rejlenek. A többi csak mese.

Babarczy Eszter

Animus Kiadó, 1999, 286 oldal, 999 Ft; fordította: Tóth Tamás Boldizsár

szerző
Babarczy Eszter
publikálva
2000/2. (01. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...